hirdetés

 

Hipnózis és szóvakság

Újabb megerősítést nyert, hogy szemben azok vélekedésével, akik szerint a hipnózis csupán társas behódolás, a hipnotikus szuggesztióknak valódi hatásuk lehet az agyműködésre… A legérdekesebb, hogy a hipnózis által olyan agyi folyamatok is megváltoztathatók, amelyek a leginkább berögzült mentális szokások mögött állnak.
Amir Raz (Weill Medical College of Cornell University, New York) kimutatta, hogy a hipnotikus szuggesztió az emberek egy részénél olyan automatikus folyamatokat is hatálytalaníthat, mint például az anyanyelven való olvasás. A ilyen képességekre jellemző, hogy amikor elsajátítjuk őket, még egyáltalán nem automatikusak, de néhány év után erőfeszítés-mentessé válnak, sőt, megfelelő inger jelenlétében igen nehéz kikapcsolni őket. Így ha megjelenik egy saját nyelvünkön írott szöveg, már olvassuk is, és nem tudjuk akaratlagosan értelmetlen karaktereknek látni a szavakat. Ám mint kiderült, hipnózis hatására – legalábbis némelyek közülünk – mégis elfelejthetik olvasni-tudásukat!

Raz 8 erősen és 8 gyengén hipnotizálható (hipnábilis) személlyel végeztetett el egy, a Stroop-teszthez hasonló feladatot. A Stroop-tesztben színes betűkkel írt szavak színét kell egymás után megnevezni. Ezt azonban nehezíti, hogy a szavak maguk is színnevek, és általában nem azoké a színeké, amelyekkel a szót leírták. Például azt látjuk, hogy „piros”, zölddel leírva, és azt kell mondanunk: zöld. Minél jobban ki tudjuk kapcsolni az automatikus olvasást, annál jobban teljesítünk a teszten.

Raz 144 szót villantott fel a résztvevőknek. A szavak egyharmada szín szempontjából semleges volt, pl. „héja” piros betűkkel; egyharmaduk kongruens (összeillő), pl. „piros” pirossal; további harmaduk pedig inkongruens (nem összeillő), pl. „piros” kékkel.

Amikor nem volt hipnózis, a résztvevők a kongruens szavaknál gyorsan és pontosan válaszoltak; az inkongruenseknél a válaszadás ideje lelassult, mivel agyukban „konfliktus” támadt a színészlelés és a szóhoz asszociált színképzet között.

Ezután 25 percig tartó hipnózis következett, amelynek végén a következő poszthipnotikus (a hipnózis utánra szóló) szuggesztió hangzott el: „Egy köhögő hangot hall majd, s attól kezdve a megjelenő szavakat úgy látja, mint amelyeket az Ön számára érthetetlen nyelven írtak, és csak a betűk színére tud összpontosítani”.

Miután a hipnózis véget ért, a kísérletvezető kb. 10 perccel később megismételte a Stroop-tesztet. Az erősen hipnábilisok a hipnózis alatt kapott poszthipnotikus szuggesztió hatására idegennek látták a szavakat, és mivel csak a színeket észlelték, nagyon könnyen megnevezték őket. A kevésbé hipnábilisok, ahogy az várható volt, éppúgy fennakadtak az inkongruens szavakon, mint korábban. Hozzájuk képest az erősen hipnábilisok 10 százalékkal jobban teljesítettek, mivel képesek voltak leállítani az olvasás automatikus mentális folyamatát. A hipnózis-szuggesztió hatására tehát valóban másképp észlelték a világot.

Mi állhat a jelenség hátterében? A teszt alatt fMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia képalkotás) és ERP-vel (eseményfüggő potenciál) vizsgálták, mi megy végbe az emberek agyában. A Stroop-teszt keltette konfliktus, és ennek megoldási kísérlete általában fokozott aktivációval jár a konfliktusok monitorozásával kapcsolatos agyterületen, az anterior cingulumban. Az erősen hipnábilis alanyok esetében a második (hipnózis-szuggesztió utáni) tesztelés alatt teljesen nyugodt maradt ez az agyrész, mivel ekkor már nem „láttak” belső konfliktust az inkongruens szavakban.

Az eredmények megerősítik, hogy a hipnotikus szuggesztiók – legalábbis az erősen hipnábilis alanyoknál – igen hatékony eszközök lehetnek a meggyökeresedett mentális folyamatok megváltoztatására, hiszen a szuggesztiók hatása a hipnózis után is fennmaradhat. És ha káros szokásaink is ilyen mentális folyamatokon alapulnak, miért is ne lehetne ezeket is hipnózis alatt, szuggesztiókkal felülírni? „A szavak szuggesztiókat hozhatnak létre, a szuggesztióknak pedig nagyon, nagyon erős hatásuk lehet az idegrendszeri aktivitásra” – állítja Raz, aki úgy látja, sikerült bizonyítékot szolgáltatnia a poszthipnotikus szuggesztiók biológiai hatására. A következőkben azt szeretné kimutatni, hogy vajon az erősen hipnábilisok – a populáció mintegy 10 százaléka – genetikailag különböznek-e a többiektől, ahogy ezt újabban több vizsgálat is sejteti.

Jakabffy Éva, Élet és Tudomány

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...