A glaukóma gyógyszeres kezelése és a halálozás

Lakossági obszervációs vizsgálatukban, amelyről az Archives of Ophthalmology-ban számoltak be, a Michigani Egyetem Szemészeti Tanszékének és Közegészségügyi Karának munkatársai 2003 és 2007 között 21 506, bizonyítottan vagy gyaníthatóan zöldhályogos betegről gyűjtöttek hosszmetszeti adatokat. A résztvevők az irányított betegellátást végző délkelet- michigani Blue Care Network ellátottjai voltak, több mint 80%-uk volt fehér bőrű, 55%-uk nő, átlagéletkoruk 60 év, és 50,5%-uk zöldhályogját nem diagnosztizálták, csupán gyanították.

 

A csoport nagy arányban tartalmazott több más betegségben is szenvedő betegeket. A leggyakoribb társbetegségek a következők voltak: hypertonia (52,7%), cukorbetegség (41,3%), hyperlipidaemia (36,0%), ischaemiás szívbetegség (30,7%), daganatos betegség (18,5%), cerebrovaszkuláris betegség (17,5%), artériás betegség (16,9%), COPD (14,3%), asztma (12,9%), osteoporosis (10,9%), pangásos szívelégtelenség (10,7%) és idült májbetegség

(10,5%).

 

Glaukóma elleni gyógyszeres kezelésben a betegek 28,1%-a részesült, a leggyakrabban használt ilyen gyógyszerek a prosztaglandin-analógok (20,8%), a helyileg alkalmazott béta-antagonisták (12,8%) és az alfa-agonisták (6,4%) voltak (egyes betegek több gyógyszert is kaptak).Glaukóma-műtéten a betegek 9,4%-a esett át.

 

A vizsgálati időszakban 237-en haltak meg (a Blue Care Network nem feltétlenül hiánytalan, anonim adatnyilvántartása szerint). Az egyváltozós elemzés alapján mind a prosztaglandin- analógok, mind az alfa-agonisták, mind a béta-antagonisták alkalmazása szignifikánsan kisebb halálozási kockázattal járt együtt, mint a gyógyszeres kezelés hiánya. A többváltozós regresszióanalízis is hasonló eredményt adott a halálozást potenciálisan befolyásoló számos tényező, köztük számos társbetegség korrekcióba vétele után: azoknak a betegeknek a halálozási aránya, akiknek a glaukómáját valamilyen gyógyszerrel kezelték, 74%-kal kisebb volt, mint azoké, akiknek a vizsgálati időszakban egyszer sem írtak fel zöldhályog elleni gyógyszert.

 

A csak gyanított, de nem diagnosztizált glaukómában szenvedők között a gyógyszeres kezelés és a halálozás kapcsolata nem volt igazolható. A bizarr összefüggés értelmezéséhez a glaukóma elleni gyógyszerek lehetséges hatásain kívül minden bizonnyal a vizsgált betegcsoport jellemzőit és az ellátók gyógyszerfelírási szokásait is figyelembe kell venni. Igaz ugyan, hogy még a helyileg alkalmazott glaukómagyógyszerek (pl. béta-antagonisták) is felszívódnak a keringésbe, és lehetnek pozitív szisztémás hatásaik, de ez önmagában nem meggyőző magyarázat a gyógyszer típusától gyakorlatilag független mortalitáscsökkenésre.

 

Az eredmény talán inkább azt tükrözi, hogy a rosszabb általános egészségi állapotú betegek (és kezelőorvosaik) hajlamosabbak arra, hogy anyagi és egyéb okokból elhanyagolják a még többé-kevésbé tünetmentes zöldhályog kezelését; hogy a glaukómájukat kezeltető betegek más tekintetben is egészségtudatosabb magatartásmintákat követnek, és/vagy könnyebben hozzáférnek az életesélyeket javító orvosi ellátáshoz, mint a kezeletlen zöldhályogos betegek. Túlmutatna a cikk keretein annak taglalása, hogy ilyen összefüggések csak az USA középnyugati államaiban érvényesülhetnek-e.