A cukoripar és a koronáriabetegség
A JAMA Internal Medicine esettanulmánya 1950-es és ’60-as évekbeli archívumok anyaga alapján mutatja be, hogyan befolyásolták a tudományt a cukorgyártók, és hogyan érték el, hogy a szív- és érrendszeri betegségek továbbra is vezető haláloknak számítsanak.
Cristin Kearns, Laura Schmidt és Stanton Glantz tanulmánya (Sugar Industry and Coronary Heart Disease Research - A Historical Analysis of Internal Industry Documents) archív dokumentumok segítségével mutatja be, hogyan manipulálták a cukorgyártók a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos kutatásokat, ami oda vezetett, hogy napjainkig világszerte a legtöbb orvos és beteg úgy vélte, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában nagyobb szerepe van a zsírban gazdag táplálkozásnak, mint a cukorfogyasztásnak. Ma már tudjuk, írja a tanulmányhoz írt kommentárjában Marion Nestle táplálkozási szakember, hogy a zsír miatt kevésbé kell aggódnunk, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért sokkal inkább a cukorfogyasztás a felelős (Food Industry Funding of Nutrition Research - The Relevance of History for Current Debates).
Mint Cristin Kearns és munkatársai írják, már az 1950-es években megszülettek az első tudományos eredmények, amelyek felhívták a figyelmet arra, hogy a cukorfogyasztás növeli a koronáriabetegség kialakulásának kockázatát. A University of California, San Francisco kutatói a cukorgyártók által létrehozott Cukorkutatási Alap (Sugar Research Foundation, SRF) 1950-es és ’60-as évekből származó belső dokumentumait vizsgálva bemutatják, hogy a cukorfogyasztás veszélyeit kimutató első kutatások megjelenését követően az SRF hogyan hozta létre 1965-ben azt a kutatási projektet, aminek eredményei a New England Journal of Medicine-ben jelentek meg, és a cukorfogyasztás veszélyeinek letagadása és a zsír kóroki szerepének túlhangsúlyozása volt a célja. A cukoripar aztán az 1960-as és ’70-es években sikerrel keltett zavart a táplálkozástudományban, és saját érdekei szerint befolyásolta az állami szabályozó szerveket és a politikai döntéshozókat is.
1960-ban, írják Kearns és munkatársai, két prominens fiziológus nézetei alakították a koronáriabetegséggel kapcsolatos tudományos nézeteket: az elsődleges kóroki tényezőként John Yudkin a hozzáadott cukrot tette felelőssé, míg Ancel Keysa zsírfogyasztás és a koleszterin szerepét hangsúlyozta. Mindazonáltal, az 1980-as évekre, a cukoripar közreműködésének köszönhetően már kevés tudós gondolta úgy, hogy a cukornak szignifikáns szerepe lehet a szív- és érrendszeri halálozásban, és az USA-ban először 1980-ban megjelent Dietetikai Irányelvek is a zsírbevitel csökkentésének szerepét hangsúlyozták a kardiovaszkuláris prevencióban.
A cukoripar ugyanis a feltárt dokumentumok szerint rájött, hogy ha az amerikai népesség az 1960-as évekre jellemző, összkalória-fogyasztásának 40%-át kitevő zsír felét inkább cukorral helyettesítené, a cukorfogyasztás fejenként több mint egyharmaddal nőne. A cukoripar ezért a következő években 600 000 dollárt (2016-os árfolyamon 5,3 millió dollár) költött a lakosság nevelésére: „a cukor tartja életben az embert, a cukor ad energiát ahhoz, hogy megbirkózzunk a mindennapi problémákkal”, és az SRF elkezdett azért fizetni kutatóknak, hogy kimutassák: Yudkinnak nincs igaza.
A Kearns és munkatársai által feltárt dokumentumok szerint először is egy neves intézmény alkalmazottai lefizetésébe kezdtek: a Harvard University School of Public Health Nutrition Department elnökéhez fordultak, és felkérték tanácsadójuknak; Fredrick Stare aztán a tanszék két fiatalabb kollégáját ajánlotta az SRF figyelmébe (D. Mark Hegsted és Robert McGandy), akik az elnök felügyelete mellett megírták az első, cukoripar által fizetett tanulmányt. A tanulmány 1967-ben két részben jelent meg a New England Journal of Medicine-ben (NEJM) és a szerzők mai árfolyamon 48 900 dollárt kaptak érte; a tanulmány végén nem jelezték, hogy munkájukat a cukoripar fizette (a NEJM 1984 óta kéri a szerzőit arra, hogy jelezzék anyagi érdekeltségüket).
Hegsted és az SRF vezetője közötti levelezésből kiderül: a Harvard kutatói tisztában voltak a cukoripar érdekeivel, és meg is ígérték, hogy azt amennyire csak tudják, tanulmányukkal igyekeznek elősegíteni. Az SRF nagyon elégedett volt az eredménnyel, mint vezetőjük írta Hegstednek még a tanulmány megjelenése előtt: „Pont ezt szerettük volna olvasni, örömmel várjuk a megjelenését”. A Dietary Fats, Carbohydrates and Atherosclerotic Disease című NEJM-cikk végkövetkeztetése ez volt: „Nem kétséges, hogy a koronáriabetegség megelőzése érdekében az egyetlen diétás teendő a telített zsír fogyasztásának csökkentése”, és a cikk az ezzel ellentétes következtetésre jutó valamennyi tanulmányt szakmaiatlannak minősítette.
A cukoripar az 1970-es években a fogászati kutatásokat is célba vette, és elérte, hogy az amerikai Nemzeti Fogszuvasodás Program se a cukorfogyasztás csökkentésére fókuszáljon, írják tanulmányuk további részében Kearns és munkatársai, és végeredményben a cukoripar azt is elérte, teszik hozzá, hogy még napjainkban sem idézik megfelelő mértékben a hozzáadott cukor koronáriabetegséget okozó hatását bizonyító vizsgálatokat. A mortalitás vezető oka napjainkban világszerte a koronáriabetegség.
