hirdetés

 

"Új szakaszba került az MTA és a kormány kapcsolata"

7,3 milliárd forint beépülő forrással emelkedhet jövőre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetési támogatása, jelentette be az MTA 194., rendes közgyűlése alkalmából tartott online sajtótájékoztatón az Akadémia elnöke.

A kormány és az MTA közötti megállapodás nyomán – amennyiben azt az Országgyűlés is megszavazza – 53 százalékkal nő az Akadémia számára a központi büdzséből származó forrás.

Freund Tamás szerint mindez azt jelzi, hogy az elmúlt évek vitái után új szakaszba került az MTA és a kormány kapcsolata. Azt is mutatja, hogy az új akadémiai vezetés programja nem csak az őt megválasztó tagság, hanem a kormányzat támogatását is élvezi.

Mint azt az Akadémia elnöke elmondta, a megszerzett növekmény mintegy felét az új programokra, másik részét a meglévő feladatokra, programokra és működésfejlesztésre fogják fordítani. Az újdonságok között a tudományos tanácsadás és ismeretterjesztés intézményesítését, a Középiskolai MTA Alumni Program támogatását, a három nagy tudományterületen egy-egy nemzeti program (magyar nyelv, agykutatás, fenntartható fejlődés és technológia) elindítását és a köztestületi működést segítő elektronikus szolgáltatások fejlesztését említette.

A többletforrások további 18-18 százalékát egyrészt az állandó akadémiai feladatokra – EISZ, MTMT, könyvtári szolgáltatások, határon túli tudományosság, Művészeti Gyűjtemény, könyv- és folyóiratkiadás, nemzetközi tagdíjak – fordítják, másrészt a bevált, sikeres és folytatandó programok, mint a Bolyai-, Vendégkutatói és Lendület ösztöndíjak, valamint a Közoktatás-fejlesztési Kutatási Program erősítésére szánják.

A köztestületi intézmények fejlesztését, elsősorban az illetmények értékállóságát egy 12 százalékos költségvetési bevételnövekménnyel fogják biztosítani. Külön kezelik a székházrekonstrukció első ütemére betervezett 15 milliárd forintot, amiről még folynak a tárgyalások. A bicentenárium előkészítésére és megünneplésére évi 100 millió forintot terveznek saját forrásból, ami természetesen nem teszi ki az ünnepségsorozatra fordítandó teljes összeget.

(forrás: MTA)

cimkék

MTA
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...