hirdetés

 

"Nincs Csernobil okozta démon tumor"

A csernobili sugárzás okozta genetikai változásokat nem örökölték azon szülők később született gyermekei, akiknek egészsége súlyosan károsodott az atomerőmű 35 évvel ezelőtti felrobbanása nyomán keletkezett ionizáló sugárzásban, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport 1987-2002 között született 130 gyermek teljes genomjának vizsgálata alapján.

A tudósok olyan gyermekeket vizsgáltak, akiknek szüleit akkor érte a sugárzás, amikor a világ legsúlyosabb nukleáris balesete után a sugárszennyezett térség eltakarítási munkálataiban segédkeztek. Ez az első tanulmány, amely bizonyítja, hogy a sugárzás okozta DNS-károsodást nem öröklik a jövőbeni gyermekek, olvasható a BBC News honlapján.

Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) vezette nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban tette közzé eredményeit. Stephen Chanock, az NCI munkatársa elmondta, hogy a kutatócsoport teljes családokat vont be a tanulmányba, hogy a tudósok összehasonlíthassák az anya, az apa és a gyermek DNS-készletét.

"Nem azt néztük meg, hogy mi történt azokkal a gyermekekkel, akik már az anyaméhben voltak a balesetkor, hanem az úgynevezett új mutációkat vizsgáltuk. Minden nemzedékben van 50-100 ilyen mutáció és ezek véletlenek", magyarázta.

"Megnéztük az apák és az anyák genomját, majd a gyermekekét. További kilenc hónapig vizsgáltunk minden olyan lehetséges jelet a mutációk számában, amely a szülők sugárzásnak való kitettségével állt kapcsolatban. Semmit nem találtunk".

A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a szülők szervezetét ért sugárzás nincs hatással a jövőben fogant gyermekekre.

Egy másik Csernobillal kapcsolatos kutatásban Gerry Thomas, a londoni Imperial College professzora és kollégái a nyirokmirigy rákot tanulmányozták, mivel a baleset nyomán mintegy ötezer ilyen esetet jegyeztek fel, a betegek többségét meggyógyították.

"Azt találtuk, hogy nincs különbség a csernobili sugárzás okozta nyirokmirigyrák és más nyirokmirigydaganatok között", idézte a professzort a BBC.  "Nincs Csernobil okozta démon tumor, amelyet ne tudnánk gyógyítani, ugyanúgy kezeljük ezeket az eseteket, mint más ilyen betegséget".

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...