hirdetés

Márciusban emelhetik a szakdolgozók bérét

"Eseménydús éven van túl a mentőszolgálat"

A kormány dolga az, hogy megfelelő munkakörülményeket teremtsen az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ), mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szombaton Budapesten, a városligeti mentőnapon.

Eseménydús éven van túl a mentőszolgálat, ugyanakkor sok örömteli pillanat is volt ebben az évben, idézte fel az államtitkár, utalva egyebek mellett az augusztus 20-ai ünnepségsorozat, a Sziget fesztivál és a budapesti atlétikai világbajnokság magas szintű egészségügyi biztosítására. "A mindenkori kormány dolga pedig az, hogy ezt a kiváló, minőségi munkát úgy hálálja meg, hogy megfelelő munkakörülményeket teremt, mind infrastrukturális, mind anyagi ételemben", emelte ki.

Takács Péter az intézkedések között említette a többlépcsős szakdolgozói béremelést, amelynek egyik üteme idén júliusban volt egy 18 százalékos béremeléssel, a következő pedig a jövő év márciusában lesz. A jövő évi költségvetésben 240 milliárd forint van elkülönítve a béremelésre, hangoztatta.

A munkakörülmények javítása érdekében számos mentőállomás újult meg vagy épült újonnan, de ez a munka nem áll meg, "bőven van még tennivalónk, az elődeink kicsit elhanyagolták ezt a kérdést", fogalmazott, hangsúlyozva: csak kipihent, felkészült mentődolgozók tudnak hatékonyan életet menteni.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy ezer mentőautót cseréltek le az elmúlt időszakban, ezek a legmodernebb járművek a legmodernebb felszereléssel futnak. Az új ügyeleti rendszerben részt vevő mentők pedig 170 gépjárművet kaptak. A társadalmi elégedettség és bizalom, amit a mentők megszolgáltak és ami feléjük árad, teljes optimizmusra ad okot, hangoztatta Takács Péter.

Tömegbaleset mentési bemutatója az Országos Mentőszolgálat mentőnapján a budapesti Városligetben 2023. szeptember 2-án (MTI/Lakatos Péter)
Tömegbaleset mentési bemutatója az Országos Mentőszolgálat mentőnapján a budapesti Városligetben 2023. szeptember 2-án (MTI/Lakatos Péter)

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója köszönetet mondott a nyári nagy rendezvényeken dolgozó kollégáinak, akik napi 3500 mentési feladatot láttak el.  Kitért arra, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság alatt ezer mentős vett részt az egészségügyi biztosításban. Idén tényleg van mit megmutatni: a mentőnapon bemutatják az új gépkocsikat, a mentőmotorokat, az új szoftvereket és technológiákati.

Az új vármegyei ügyeleti rendszert említve Csató Gábor elmondta, szeptember 1-jén újabb három vármegye csatlakozott ehhez a rendszerhez, így már kilenc vármegyében hívható a 1830-as telefonszámon a mentőszolgálat ügyelete. A koronavírus-járvány azt is megmutatta, hogy a mentőszolgálat mennyire alkalmazkodóképes, és az országos mintavevő szolgálat tapasztalatait is be tudták építeni az új ügyeleti rendszer kiépítésekor, mondta az OMSZ főigazgatója.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...