hirdetés

"A kamarai törvény alapján ennél többre nincs lehetőség"

Éger szerint hiába szorgalmazzák a mostaninál erősebb jogosítványokat adó kamarai törvényt, írja az ATV alapján a Weborvos.

A jogerősen két évre elítélt veszprémi onkológus-nőgyógyász ügyében hozott Országos Etikai Bizottsági végzésről megjelent sajtóhírek kapcsán invitálta beszélgetésre az ATV Start című műsora Éger Istvánt. A MOK elnöke elmondta, az ügyben a MOK hivatalból is eljárást indított, sőt még az egyébként a MOK-tól független etikai eljárásban is éltek a fellebbezéssel, mert az első fokon hozott megrovást egy ilyen súlyos ügyben enyhének találták.

A kérdésre, miért csak fél évre tiltotta el a munkától végül a jogerős határozatot hozó Országos Etikai Bizottság az orvost, az elnök elmondta: a kamarai törvény alapján ennél többre nincs lehetőségük. Mint ahogyan a hálapénz rendszer ellen is hiába küzdenek évtizedek óta, mert annak fenntartása a mindenkori hatalom érdeke, a mostaninál erősebb jogosítványokat adó kamarai törvényt is hiába szorgalmazzák.

Mint Éger István fogalmazott: a Magyar Orvosi Kamarára és az egészségügyben működő szakmai kamarákra vonatkozó törvény rossz, mert a kamaráknak nem ad a megfelelő önigazgatáshoz elegendően komoly jogosítványokat. A mai politikának és a mai parlamentnek nem érdeke az, hogy egy szakmai köztestület, egy céh a saját ügyeiben sokkal nagyobb önállósággal hozhasson döntéseket, vagy adott esetben erősebben léphessen fel a tagsága érdekében.

A teljes beszélgetés az ATV oldalán

(forrás: ATV, WebOrvos)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...