Rozsos Erzsébet: Az orvoskar bűne
Sóhivatalt csinálni egy szent hivatás őréből? Egy köztestület etikai bizottságából? Ez bűn, írja Rozsos Erzsébet ápolásetikus a Népszavában.
Hát megszületett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Etikai Bizottságának döntése. A súlyos betegektől sápot, jattot kérő veszprémi nőgyógyászt félévi praktizálástól való eltiltással sújtották. (...)
A MOK megalakulása után a kamarai törvény a köztestületekhez tartozó tagokkal kapcsolatos etikai ügyek vitelét a kamarához utalta. Az etikai bizottságok hiteles működéséhez mindenekelőtt a létjogosultságukat kellene pontosan meghatározni: helyüket, szerepüket, összetételüket, amely megfelel a XXI. századi kívánalmaknak. Nálunk viszont mindez a feudalizmus rendszerében maradt, ami lehetetlenné teszi az egyének közötti egyenlőséget. A panaszos és az orvos mint egyén nem egyenlő. A MOK keretei között működő etikai bizottságok az orvos-beteg viszonynak csak az egyik oldalát képviselik.
Ettől még hozhattak volna elfogadható döntést, ha a bioetika szabályait és a törvényi előírásokat követik. Az erkölcsi alapelvek sérelmét kellett volna megállapítaniuk, hiszen sérült az igazságosság elve, miszerint mindenkinek joga van az állam által garantált ingyenes egészségügyi ellátásra, amit az orvos nem kezelhet hitbizományként. Joga van a betegnek a hiteles tájékoztatáshoz is, ami a betegség, a terápia és a kezelés várható kimenetelére vonatkozik. Az orvos a hírek szerint ezt is megsértette. A „nem ártani elv” sérelme pedig még egy laikus számára is ordít a történetből. És idézném a jótékonyság elvét, ahol a lehető legtöbb „jó” kívánalma - mint a beteg életének megmentése, fájdalmainak csökkentése és ha a gyógyítás nem lehetséges, a páciens méltó kísérése, a hozzátartozók támogatása a kívánatos - az orvos részéről durván sérült.
Magyarországon a MOK Etikai Bizottságainak feladata az orvosi birodalomban dolgozók jó erkölcse feletti őrködés, valamint az erkölcstelenül viselkedők felelősségre vonása. A jogellenes cselekedetek leleplezésében bárki közreműködhet, hogy a magukról megfeledkezett személyek ámokfutását megállítsa. Az ő felelősségüket is számon kell kérni. De sóhivatalt csinálni egy szent hivatás őréből? Egy köztestület etikai bizottságából? Ez bűn, a sápot szedő orvos áldozataival, a betegekkel és a hozzátartozókkal szemben. Bűn a tisztességes orvoskarral szemben. Imre József orvosetikus üzen a múltból: „Minél fontosabb egy pálya a közérdek szempontjából, annál nagyobb jelentősége van a közbecsülésnek, bizalomnak, melyben részesül, annál szükségesebb, hogy az illető hivatásban élők azt, amit „kari tisztességnek” nevezzünk, soha szem elől ne veszítsék el.” Én a sírjánál a farkasréti temetőben gyújtok egy mécsest. Lehajtom a fejem. Bocsánatot kérek tőle, az orvoskar nevében is.
