hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

722 milliárdot költöttek el a Covid alatt közbeszerzés nélkül

Jogerősen pert nyert a Belügyminisztériummal szemben a K-Monitor, ennek köszönhetően egy 1464 soros táblázatból derülnek ki a koronavírus kapcsán elköltött közpénzek útjai, írja az Átlátszó.

2022 telén kérte ki közadatigénylésben a K-Monitor a Belügyminisztériumtól, hogy az Operatív Törzs milyen beszerzéseket hagyott jóvá működése idején, vagyis a koronavírus-járvány közel 3 évében. A BM 45 nap haladékot kért, ezután viszont nem válaszoltak, így a K-Monitor a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével beperelte a tárcát. A bíróság az elsőfokú ítéletében kimondta, az adatokat ki kell adni, és azokat a BM kezeli. Mivel nem fellebbeztek, az ítélet jogerős lett. A K-Monitor ezután egy 1464 soros táblázatot kapott, amit az Átlátszó dolgozott fel.

A táblázatban összesen 722 milliárd forint értékű vásárlás szerepel. Ebből legtöbbet, 127 milliárdot az Országos Kórházi Főigazgatóság költött el. Második helyen a Külügyminisztérium áll 116 milliárd forinttal, a harmadik pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 87 milliárdnyi közbeszerzés nélküli vásárlással. A különböző egészségügyi intézmények és a lélegeztetőgépeket intéző külügy mellett egyéb állami szervek is felmentést kaptak a közbeszerzési szabályok alól az Operatív Törzstől.

A legtöbb pénz, 139 milliárd forint gyógyszerekre és tesztekre ment el a Belügyminisztérium listája szerint. Favipiravirra 5,2 milliárd forintot költöttek, Veclury-remdesivirre 13,1 milliárdot. Oltóanyagokat 77 milliárd, maszkokat 3 milliárd forint értékben vettek, de vannak furcsa tételek is az összesítésben. A Pfizer/BioNTech vakcinái 46 milliárd forintba kerültek, a kínai Sinopharm és az orosz Sputnik V oltások árai azonban nincsenek a listában. Hogy azt ki és milyen módon szerezte be – vagyis kérte-e az Operatív Törzs jóváhagyását –, nem derül ki a táblázatból.

Jelentős kiadás volt a „stratégiai készleten felüli lélegeztetőgépek, valamint az adományozott védőfelszerelések vámtételei és áfája”, ami a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál szerepel. A „9023 darab lélegeztetőgép és eladományozott lélegeztetőgépek és egyéb eszközök szakanyagok áfája és vámtétele” 48 milliárd forintot tett ki.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a „Kiskunhalasi Mobil Járványkórház állagmegóvásához, további kivitelezési munkáihoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátása” címén közel 10 millió forintért rendelt szolgáltatást, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház pedig „Mobil járványkórház állagmegóvó beruházása” címen 2,1 milliárd forintot kért és hagytak is neki jóvá.

A K-Monitor által kiperelt 1464 soros táblázatból az is kiderül, mi mindenre lehetett ráfogni, hogy Covid. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egy teherautót és egy betegszállítót kért és kapott 22 millió forintért. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház 9 fős kisbuszt igényelt 15 millióért, valamint egy targoncát 2,5 millióért. Az intézmény fehérgyarmati, valamint a nyíregyházi és nagykállói telephelyén lévő térfigyelő kamerák cseréje, beüzemelése 11 millió forintot tett ki. A Tolna Megyei Balassa János Kórház „Elhunyt ellátáshoz szükséges EH eszközök beszerzése” jogcímmel kért 1 millió forintot. A Gróf Tisza István Kórház fizioterápiás ellátórészlegét is a Covid címszó alatt építették meg és szerelték fel 125 millió forintért.

A „Minősített kormányhatározat végrehajtása (2021-2025.)” 2,66 milliárd forintot ért. Sputnik vakcina szállításáért a DHL-nek 185 millió forintot fizetett a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az „útlevél-chip csere” 79,3 millió forintba került.

A teljes információt ITT olvashatja

Peggy und Marco Lachmann-Anke képe a Pixabay-en
Peggy und Marco Lachmann-Anke képe a Pixabay-en

(forrás: Átlátszó)

Könyveink