200 éve halt meg Edward Jenner

Jenner 1749. május 17-én a Bristolhoz közeli Berkeley-ben született egy lelkész kilenc gyermeke közül nyolcadikként. Az elemi iskola után egy helyi kirurgus mellett szerzett alapos gyakorlati és felületes elméleti tapasztalatokat az orvoslásról. Huszonegy éves korában a kor híres sebésze, John Hunter tanítványa lett, aki azt a tanácsot adta neki: „Ne spekulálj, próbáld ki!” 1773-tól szülővárosában folytatta orvosi praxisát, 1788-ban madártani munkásságáért megválasztották a Royal Society tagjának, közli az MTI nyomán a Magyar Hírlap.

Jennert fiatal korától izgatta a kor legrettegettebb betegsége, az évente több százezer áldozatot követelő fekete himlő. A betegséget élete során majdnem mindenki elkapta, és a súlyosabb esetek fele halállal végződött, a túlélők örökre elcsúfultak, de védettséget szereztek. A kórnak ellenszere nem volt, ám már régóta kísérleteztek azzal, hogy az enyhe változatot elkapott betegek hólyagját nyílt sebekbe dörzsölve vagy a porrá tört vart felszívva szándékosan okozzanak fertőzést (varioláció avagy inokuláció). Ez azonban szerencsejátéknak számított, mert sokszor a betegség súlyos, halálos változatát idézték elő.

Jenner gondolatait az a népi babona indította el, hogy aki megkapta a tehénhimlőt, azt már nem fenyegette a fekete himlő. Azt is megfigyelte, hogy a lovak hasonló betegségével megfertőzött emberek között is ritka a himlő, és elhatározta: a tehénhimlő váladékát fogja felhasználni emberek immunizálására. 1796 tavaszán egy Sarah Nelmes nevű tehenészlány jelentkezett nála kiütésekkel, ő pedig tehénhimlőt diagnosztizált, a kórképet megerősítette, hogy a lány által gondozott tehenek egyike éppen akkor volt himlős.

Jenner úgy érezte, eljött az idő a gyakorlati próbára: 1796. május 14-én óvatosan megvágta James Phipps, kertésze nyolcéves kisfiának karját, és beledörzsölte a tehenészlány kezén lévő himlőhólyag nedvét. A gyermek el is kapta a betegséget, néhány napig lázról fejfájásról, étvágytalanságról panaszkodott, de a tünetek gyorsan elmúltak. Jenner hat héttel később már egy valódi himlős beteg himlőhólyagjának nedvével fertőzte meg a fiút, nem kis kockázatot vállalva: ha az meghal, ő bűnözőként került volna bíróság elé. Nagy megkönnyebbülésére a fiú nem lett beteg sem ekkor, sem a még húsz alkalommal megismételt inokuláció után sem. (Phipps felnőve Jenner birtokán élt, és részt vett az orvos temetésén is.) A ma már etikailag elfogadhatatlannak minősülő kísérlet hatalmas lépést jelentett az orvostudomány történetében. Jenner a védőoltásnak a vakcina nevet adta a tehén latin elnevezése, a vacca után – annak a tehénnek a bőre, amelytől a tehenészlány a betegséget elkapta, ma az orvos egykori londoni alma matere, a St. George's University könyvtárában látható.

Jenner 1797-ben rövid beszámolót küldött a Royal Societynek, de elutasították, mondván: „a társaság tagjainak fölöttébb óvatosnak kell lenniük, nem tehetik kockára megbecsültségüket, nem terjeszthetnek a tanult testület elé olyan irományt, amely szöges ellentétben áll az elfogadott ismeretekkel, ráadásul ennyire hihetetlen”. A következő évben ezért saját költségén adta ki A tehénhimlő néven ismert variola vaccina betegség okainak és hatásának vizsgálata című, újabb eseteket is ismertető könyvét, különösebb visszhang nélkül. Ezután megpróbált Londonban önkénteseket toborozni az oltáshoz, de három hónap alatt egyetlen jelentkező sem akadt. Tudós körökben fanyalogtak, a lapokban a tehénhimlővel beoltottakat szarvakkal és tehénfejjel ábrázoló gúnyrajzok jelentek meg.

Csak hazatérve tudott újabb oltásokat beadni, egyebek között saját fiának is, és a fényes siker meggyőzte az embereket. A védőoltás gyorsan terjedni kezdett, és ahol bevezették, meredeken csökkeni kezdett a halálozások száma, Angliában az elsők között a királyi családot oltották be. Oroszországban az első beoltott gyermeket Vakcinovnak nevezték el, és a nemzet költségén taníttatták ki. A napóleoni háborúk idején a franciák több brit hadifoglyot csak azért engedtek el, mert a kegyelmi kérvényen Jenner aláírása is szerepelt. A kötelező oltást elsőként 1806-ban a Luccai és Piombinói Hercegségben vezették be, ahol Napóleon nővére, Élisa Bonaparte uralkodott, a brit parlament csak 1853-ban hozott erről törvényt.

Az immunológia atyjának is nevezett orvos élete végéig szülőhelyén praktizált, egészen 1823. január 26-án bekövetkezett haláláig. Egykori háza ma múzeum, a gloucesteri katedrálisban szobrot emeltek tiszteletére, egy másik szobra a Trafalgar téren állt, de 1862-ben átkerült Kensingtonba.

Az egykor legfélelmetesebb kór utolsó természetes esetét 1977-ben regisztrálták, és az Egészségügyi Világszervezet 1980-ban megszűnt betegségnek nyilvánította a fekete himlőt.