hirdetés

104 vs. 112 és a következmények

A 104-es segélyhívó szám teljes integrálásának következményeiről ír blogjában Kunetz Zsombor oxyológus.

A rendőrség és a tűzoltóság után a mentőszolgálat is csatlakozik az Egységes Segélyhívó Rendszerhez – írtuk korábban. Most Kunetz Zsombor oxyológus a Röntgen.reblog.hu-n latolgatja a következményeket.

A jelenlegi rendszerben, aki a 104-t hívja, az az Országos Mentőszolgálat 26 irányító csoportjának valamelyikével kerül kapcsolatba és egyenesen a mentőkkel beszél, tehát közvetlenül a helyi erőknek mondja el az információkat. Ha pedig valaki a 112-t hívja, akkor először a Központi Hívásfogadóval beszél, majd utána adják át a hívást a mentőknek.

A mentés most is komoly gondokkal küzd, nem a szegedi tanyavilágba nem ér ki 15 percen belül mentő, hanem előfordul, hogy a Deák térre sem. Ennek persze rengeteg oka van. A mentésirányítási rendszer elégtelen működése köszönhető a Mártai-Burány főigazgatói érában elolvadt 4,1 milliárd forint uniós támogatás hiányának is. Amely összeg annak a kikérdezési protokollnak a megvásárlását is jelentette volna, amely alapvetően határozza meg, hogy mi minősül mentőfeladatnak és mi nem. Például: mentő-, sürgősségi feladat -e egy építkezésen talált csontváz halálmegállapítása, vagy a két órás fájdalmakkal rendelkező – egyéb veszélyeztető tényezők nélküli – szülőnő kórházba szállítása a taxi helyett, vagy mentőfeladat-e három hetes panaszokkal a sürgősségi osztályra szállítás?

Ha ezekre a kérdésekre tud megfelelő választ adni a mentőszolgálat egy profi kikérdezési protokollal, akkor még mindig ott van a komoly humánerőforrás probléma, hiszen a mentésirányításból az elmúlt hónapokban tömegével mentek el a dolgozók. Helyüket pedig tapasztalatlan, kevésbé képzett dolgozók veszik át, hiszen a telefont, a 104-et valakinek fel kell vennie. És akkor erre az amúgy is meglehetősen rosszul működő rendszerre ráteszünk még egy lapáttal, azzal, hogy ezt a siralmas hatásfokot is tovább rontjuk a 112 közbeiktatásával. 

Még légimentős koromban vezettünk be olyan Crew Resource Management (vállalti hatékonyságot és biztonságot növelő rendszer) rendszert, amelynek egyik fő alappillére a kommunikáció volt. Itt volt egy játékunk, ami arról szólt, hogy hogyan veszik el az információ többszöri áttéten keresztül. A kísérlet rendekívül látványos, két-három lépcsőben már a fele sincs meg a tartalomnak. Márpedig a 112 mögött nem mentősök ülnek, így az átadott információ szinte biztosan sérülni fog, már az értelmezés szintjén is.

Ráadásul szinte borítékolható a 112-es operátorok és a mentősök közötti konfliktus is, amelynek jelei már most is látszódnak egy-egy Facebook kommentben, ami a gördülékeny együttműködést nem fogja segíteni.

És persze nem utolsó sorban az integrálás komoly adatvédelmi kérdéseket is fel fog vetni, ugyanis plusz egy helyen fogják rögzíteni a betegadatokat, amelyek ugye akkor válhatnak például igazán kényessé, ha egy politikus mentális állapotáról van szó és persze ez ki is szivárog.

A 104-es segélyhívó szám teljes integrálásának nincsen egyetlen olyan pozitív vonatkozása sem a társadalom számára, amely miatt ez megérné. Szinte biztosra vehető, hogy az integráció miatt további csúszások is lesznek a kiérkezési időben, és ezek igen, okozhatják majd akár egy-egy beteg halálát is.

A teljes integrálás helyett sokkal inkább olyan megoldásokra kellene pénzt költeni, amelyek a betegbiztonságot növelik, mint az a rendszer, amely például azonnal megmutatja a hívó  tartózkodási helyének koordinátáit baj esetén.

(forrás: Röntgen.reblog)

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...