hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

A vörösbor hatóanyaga védi az agyat szélütés esetén

A piros szőlő legfontosabb hatóanyaga, amely a borban is benne van, csökkenti szélütés esetén az agyi károsodás mértékét.

A sokak számára reményt keltő vizsgálat eredményeit a Journal of Experimental Neurology közölte.
A vörösborban egész sor bioaktív anyag található, amelyek közül az utóbbi években a rezveratrol lett a legismertebb. Vizsgálatok igazolták, hogy ez a polifenol mind a rosszindulatú daganatok előfordulását, mind a szív– és érrendszeri betegségek kockázatát jelentősen csökkenti.
Sylvain Doré vezetésével a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem munkatársai egereken kísérleteztek. Az egészséges állatok egyetlen alkalommal, mérsékelt adagban kaptak rezveratrolt, majd a vizsgálók két óra múlva az erek elzárásával agyi katasztrófát idéztek elő. Azt találták, hogy azok az egerek, amelyek korábban rezveratrol kezelésben részesültek, sokkal kisebb mértékű agyi károsodást szenvedtek, mint a kezeletlen állatok.
A kutatók úgy vélik, hogy a rezveratrol a hemoxigenáz nevű enzim szintjét növeli. Ez az enzim védi az idegsejteket a károsodástól. Amikor az agyi katasztrófa a vérellátás megszűnése miatt bekövetkezik, ennek az enzimnek a magasabb szintje mérsékli az idegsejtek sérülését. 
Az előzetes rezveratrolkezelésben nem részesülő egerek agysejtjeit a hemoxigenáz enzim nem óvta az oxigénhiánytól, így azok elhaltak és ez az állatok pusztulásához vezetett. „Vizsgálatunk eredménye szerint, a rezveratrol fokozza az agyszövet ellenállását a vérellátás zavara ellen” – mondta a munkacsoport vezetője.
Évekkel ezelőtt a francia paradoxon fogalma terjedt el. A francia ellentmondásnak az a lényege, hogy miközben a franciák sokkal több telített zsiradékot fogyasztanak, mint több környező ország polgárai, magasabb a koleszterinszintjük is, mégis sokkal kevesebb körükben a szívinfarktus okozta halál, mint a szomszédos országokban. Ezt több szakember a helyi vörösbor rendszeres, de mérsékelt fogyasztásával magyarázta.
Doré professzor fölhívja a figyelmet arra, hogy eredményeik alapján hiba lenne, ha bárki is rezveratrolt tartalmazó táplálékkiegészítőt, multivitamin-készítményt kezdene szedni. Vizsgálatuk nem jelenti azt, hogy az ilyen szerek bármilyen adagban is kedvező hatásúak. Ezek állatkísérletes adatok és klinikai vizsgálatokra van szükség emberekre vonatkozó ismeretekhez.

A sokak számára reményt keltő vizsgálat eredményeit a Journal of Experimental Neurology közölte.

A vörösborban egész sor bioaktív anyag található, amelyek közül az utóbbi években a resveratrol lett a legismertebb. Vizsgálatok igazolták, hogy ez a polifenol mind a rosszindulatú daganatok előfordulását, mind a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát jelentősen csökkenti.

Sylvain Doré vezetésével a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem munkatársai egereken kísérleteztek. Az egészséges állatok egyetlen alkalommal, mérsékelt adagban kaptak resveratrolt, majd a vizsgálók két óra múlva az erek elzárásával agyi katasztrófát idéztek elő. Azt találták, hogy azok az egerek, amelyek korábban resveratrol kezelésben részesültek, sokkal kisebb mértékű agyi károsodást szenvedtek, mint a kezeletlen állatok.

A kutatók úgy vélik, hogy a resveratrol a hemoxigenáz nevű enzim szintjét növeli. Ez az enzim védi az idegsejteket a károsodástól. Amikor az agyi katasztrófa a vérellátás megszűnése miatt bekövetkezik, ennek az enzimnek a magasabb szintje mérsékli az idegsejtek sérülését. Az előzetes resveratrolkezelésben nem részesülő egerek agysejtjeit a hemoxigenáz enzim nem óvta az oxigénhiánytól, így azok elhaltak és ez az állatok pusztulásához vezetett. „Vizsgálatunk eredménye szerint, a resveratrol fokozza az agyszövet ellenállását a vérellátás zavara ellen” – mondta a munkacsoport vezetője.

Évekkel ezelőtt a francia paradoxon fogalma terjedt el. A francia ellentmondásnak az a lényege, hogy miközben a franciák sokkal több telített zsiradékot fogyasztanak, mint több környező ország polgárai, magasabb a koleszterinszintjük is, mégis sokkal kevesebb körükben a szívinfarktus okozta halál, mint a szomszédos országokban. Ezt több szakember a helyi vörösbor rendszeres, de mérsékelt fogyasztásával magyarázta.

Doré professzor fölhívja a figyelmet arra, hogy eredményeik alapján hiba lenne, ha bárki is resveratrolt tartalmazó táplálékkiegészítőt, multivitamin-készítményt kezdene szedni. Vizsgálatuk nem jelenti azt, hogy az ilyen szerek bármilyen adagban is kedvező hatásúak. Ezek állatkísérletes adatok és klinikai vizsgálatokra van szükség emberekre vonatkozó ismeretekhez.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink