hirdetés
2020. július. 08., szerda - Ellák.

Klinikai sajátosságok, terápia és rövidtávú kimenetel

COPD-s betegek akut szívelégtelensége

A stabil krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek gyakran szenvednek egyidejűleg COPD-ben, kevésbé vizsgált azonban az akut szívelégtelenség sajátosságai és kimenetele ebben a betegcsoportban.

Az Európai Kardiológus Társaság definíciója szerint az akut szívelégtelenség vagy újonnan kialakult szívelégtelenségként (első megjelenés) vagy az ismert krónikus szívelégtelenség romlása kapcsán lép fel. Jellemző klinikai megjelenése tüdőödéma, kardiogén sokk vagy akutan dekompenzálódó szívelégtelenség lehet. Számos különböző nemzetközi nyilvántartórendszer gyűjti az adatokat a betegség klinikai jellemzőiről, kezeléséről és a betegség kimeneteléről, de sajnos csak szórványos információval rendelkeznek az akut szívelégtelenségben szenvedő COPD-sek csoportjáról.

A szerzők az ALARM – HF vizsgálat (The Acute Heart Failure Global Survey of Standard Treatment) egyik alcsoportjának betegeit vizsgálták retrospektíven, azzal a céllal, hogy feltárják a COPD-s betegek akut szívelégtelenségével kapcsolatos sajátosságokat. Ebben a nemzetközi vizsgálatban 4953 akut szívelégtelenség miatt kórházi kezelésben részesült beteg adatait gyűjtötték össze, akik 666 különböző kórház intenzív osztályán 2003 októbere és 2007 márciusa között láttak el. A vizsgálati dokumentáció tartalmazta a betegek kórelőzményét, kardiovaszkuláris és egyéb társbetegségeit, az alkalmazott intervenciós kezeléseket, diagnosztikai vizsgálatokat a beteg felvételétől kórházból való elbocsátásáig. Ezen túlmenően a szívultrahang vizsgálaton kívül, feljegyezték az esetleges életveszélyes szövődményeket és a halálozási adatokat is. Az akut szívelégtelenség diagnózisát kardiológus vagy intenzív terapeuta állította fel az ESC ajánlások szerint. A COPD diagnózisát a beteg dokumentációja illetve a COPD-ben alkalmazott gyógyszerek szerint állapították meg.

A vizsgálati populáció 24,8%-ánál találtak a fentiek alapján COPD-t (1143 beteg), túlnyomó részt férfiak voltak és többnyire 70 év felettiek, idősebbek, mint a nem-COPD-s kontrollcsoport (74 vs. 69 év). A COPD-s csoport nem különbözött ezzel szemben jelentősen a hemodinamikai paraméterek, a szívfrekvencia, szisztólés vérnyomásérték vagy a balkamrai ejekciós frakció vonatkozásában a kontrollcsoporttól. Körükben több túlsúlyos, leszokott vagy aktív dohányos és alacsonyabb oxigénszaturációjú volt, mint a nem-COPD-s akut szívelégtelenek között. A COPD-s betegek akut szívelégtelenségének jellemző kiváltó okai az aritmiák, a nem megfelelő gyógyszerszedés illetve az akut fertőzés voltak. Amennyiben azonban felvételt megelőzően már bétablokkoló kezelésben részesültek, akkor sokkal ritkábban volt az aritmia a szívelégtelenséghez vezető tényező (28,6 vs. 33,5%). A COPD-s csoportban társbetegségként lényegesen gyakrabban fordult elő pitvarfibrilláció/flatter, perifériás verőérbetegség, elhízás, diabétesz és hipertónia. A felvételt megelőző gyógyszerelés vonatkozásában a COPD-s betegek lényegesen ritkábban kaptak bétablokkolókat, de nagyobb arányban részesültek szívelégtelenségre ható gyógyszerekben (ACE-gátló, ARB, diuretikumok, nitrát, digoxin). A kórházi kezelés során a bétablokkolókezelést leszámítva kiegyenlítődtek a gyógyszerelési különbségek a COPD-s és nem COPD-s szívelégtelen betegek kezelésében, de a kórházból történő elbocsátáskor még mindig szignifikánsan kevesebb COPD-s beteg kapott bétablokkolót. A Kaplan-Meier túlélési görbék szerint ez utóbbi csoportban szignifikánsan hosszabb túlélés volt megfigyelhető, mint a bétablokkolóval nem kezelt COPD-s szívelégtelenség csoportban, ami megegyezik az ALARM-HF egyéb alcsoportjaiban észlelt eredményekkel.

A COPD-s alcsoport betegeit gyakrabban kezelték levosimendannal és noninvaziv lélegeztetéssel (CPAP) és szignifikánsan gyakrabban végeztek náluk perkután kardiovaszkuláris intervenciót, más intravénás gyógyszeres kezelésben azonban nem mutatkozott lényeges különbség.  A COPD-s betegek gyakrabban haltak meg az akut szívelégtelenségük kapcsán folyó kórházi kezelés során, melynek független prediktora a 70 év feletti életkor, szisztolés hypotónia a felvételkor, az anamnézisben szereplő dohányzás, valamint a kórelőzményben szereplő ischaemias koronáriabetegség voltak. Ezzel szemben a kórházi felvételt megelőzően alkalmazott bétablokkoló (OR: 0,48) és ACEI (OR:0,39) jelentős mértékű kardioprotektív hatást fejtettek ki és független tényezőként csökkentették a betegek halálozási kockázatát.

A vizsgálat legfontosabb megállapításai összecsengenek más hasonló közlemények adataival: a COPD-s és szívelégtelen betegek nagyon gyakran szenvednek kardiovaszkuláris társbetegségekben és szívelégtelenségük vonatkozásában szignifikánsan alulkezeltek az érvényes kezelési ajánlások ellenére. A betegek kardiovaszkuláris társbetegségeinek adekvát gyógyszerelése jelentős mértékben csökkenthetné a COPD-s betegek halálozási kockázatát, különös tekintettel a szívritmuszavarok optimális ellátására, melyek gyakori kiváltó okai az akut szívelégtelenségnek ebben a betegcsoportban. Ebben a vonatkozásban különösen fontos lenne, ha a bétablokkoló kezelést az ajánlásoknak megfelelő mértékben és módon alkalmaznák a COPD-s szívelégtelen betegek körében. Hasonlóan releváns pont az akut fertőzések megelőzése (vakcináció) és korai hatékony kezelése a COPD-ben és CHF-ben egyidejűleg szenvedő betegek esetén, ami csökkenthetné az akut szívelégtelenség kialakulását és közvetve az ezzel járó halálozást is.

Össszefoglalóan elmondható, hogy a kardioszelektív bétablokkolók alacsony induló dózisban, óvatos dózisemeléssel és egyidejű antimuszkarin hatású inhalációs szerekkel biztonságosan alkalmazhatóak még súlyos COPD-ben is: a COPD nem kontraindikálja önmagában a bétablokkoló kezelést.

(Forrás: Clin Res Cardiol 2014, április 10.)

Dr. Tolnay Edina
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés