hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Rétvári a praxisközösségekről

Az egészségügyben a praxisközösség az alapellátás legmodernebb formája – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Verőcén.

Rétvári Bence, aki egyúttal a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Dunakanyar Praxisközösség nyitórendezvényén kifejtette: a praxisközösségekben részt vevő szakemberek nemcsak a betegekkel foglalkoznak, hanem betegségmegelőzéssel, életmód-tanácsadással, szűrésekkel. Általában nagyobb közösségekben alakul ki ez az ellátási forma, amelyhez hét háziorvos összefogása kell  tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a betegek elvárásai mások, mint 30-40 évvel ezelőtt, ezért a betegellátást is máshogyan kell megszervezni. Hozzáfűzte: a praxisközösségekhez fordulva a páciensek az alapellátásban jutnak hozzá azokhoz az egészségügyi szolgáltatásokhoz, amelyeket eddig csak a szakellátásban kaptak meg. Emlékeztetett arra is, hogy a térségben olyan egészségház-fejlesztések voltak, amire már generációk óta nem volt példa; 32 településből 17-ben újul vagy újult meg az egészségház, és a megújulás nemcsak az épületekre, hanem az eszközökre is vonatkozik. Mindez hozzájárul a háziorvosok lehetőségeinek bővítéséhez, mert így bizonyos esetekben helyben kezelhetőek olyan betegségek, amelyek ellátásához eddig nagyobb városokba kellett utazni.

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, a kormányzatnak fontos a praxisközösségek kialakulása, ezért azok létrehozására pályázatokat is kiírtak, s nemcsak a konvergenciarégiókban, de Pest megyében is. Már 51 praxisközösség működik Magyarországon, amire a kormány 12,3 milliárd forintos támogatást adott eddig, amiből a Dunakanyar térsége csaknem 150 millió forintot kapott. A továbbiakban szintén pályázati formában 5,8 milliárd forintos fejlesztés indul majd el.

Kormányzati sikerként értékelik, hogy az elmúlt hat évben egy évvel nőtt Magyarországon az egészségben eltöltött évek száma.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés