hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Praxisközösségek: alulról kell építkezni

Várakozással és érdeklődéssel tekintenek az orvosok a praxisközösségek létrehozására, írja a szon.hu.

– Az 5,8 milliárd forintos állami kerettel meghirdetett pályázat megmozgatta a háziorvosokat, elkezdtek szerveződni a konzorciumok, s itt a lehetőség, hogy az egészségügyi szakemberek szorosabbra fűzzék a szálat: a tömörülésben együtt határozzák meg azokat a célokat, amelyeket el szeretnének érni a prevencióban – mondta el dr. Soós Zoltán nyíregyházi háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke.

 

– Eszközök beszerzésére, betegoktatásra is juthat pénz, de ami a leglényegesebb, hogy teamek­ben dolgozhatunk. Úgy gondolom, minden háziorvosban él a vágy, hogy kicsit többet nyújtson betegeinek, mint amennyit most a szűkre szabott rendelési időben lehet, s a közösségekben valami „pluszt adhatunk” – fogalmazta meg a doktor, s hozzátette: a prevencióban az egészségfejlesztési irodák múlt évben szerzett tapasztalatait is fel fogják használni. – A projektben fizikai értelemben nem kell feltétlenül „összeköltöznie a praxisoknak”, a „háromgenerációs” ellátásban továbbra is a fókuszban maradna a betegségek megelőzése, hiszen az alapellátás az emberek egész életét végigkíséri, ezért fontos, hogy ott ismerjék fel és kezeljék a lehető legkorábban a betegségeket – emelte ki dr. Soós Zoltán.

– Alulról kell építkezni: s ha az egészségtudatosság csíráját gyerekkorban elültetjük, remélhetőleg egy egészségesebb generáció nevelkedik fel. A gyerekorvoslásnak nem csak a gyógyítás a célja, a prevenciós szemléletű hozzáállás ugyanolyan fontos. A praxisközösségeket támogató pályázatban markánsabban és átgondoltabban tudunk foglalkozni a népegészségügyi megbetegedéseket okozó problémák előfordulásának (elhízás, cukorbetegség, kardiovaszkuláris megbetegedések) csökkentésével – mondta el a lapnak dr. Kántor Irén. – Mi, gyerekorvosok úgy véljük: hatékonyabb lenne, ha létrejöhetnének kizárólag a gyerekorvosokat tömörítő konzorciumok is, mert időben, betegségspektrumban jobban össze tudnánk hangolni a munkánkat, de alkalmazkodunk a kiíráshoz, és társulunk a felnőtt háziorvosokhoz – jegyezte meg a doktornő.

(forrás: SzabolcsOnline)
hirdetés

Könyveink