Interjú dr. Gerhard Waltl-tal
Kivonulni nem, kivonni igen?
Az egyre nehezebb körülmények ellenére a német cégóriás, a Bayer gyógyszerrészlege nem tervezi kivonulását az országból, mondta a Medical Tribune-nek dr. Gerhard Waltl, a Bayer Hungária ügyvezető igazgatója, a Pharma üzletág vezetője. Az viszont már a Széll Kálmán Terv 2.0 gyógyszerkasszát érintő intézkedéscsomagjától függ, hogy az ártámogatottak között hagyják-e készítményeiket vagy kivonják őket onnan.
– A Bayer az elsők között reagált a Széll Kálmán Terv 1.0-ban megfogalmazott tervekre, a gyógyszerkassza 120 milliárdos csökkentésére. Milyen intézkedéseket foganatosítottak?
– Nagyjából ugyanúgy jártunk el, mint a többiek: csökkentettük a működési költségeinket, létszámleépítést hajtottunk végre, visszafogtuk a promóciót és a klinikai kutatásokat. Teljesen átalakítottuk az értékesítést. Információink döntő részét eddig az orvoslátogatók közvetítették, most elkezdtünk – például az internet felhasználásával – alternatív kommunikációs csatornákat használni. Csökkentettük azoknak az orvosoknak a számát, akikkel személyes kapcsolatban állunk, elsősorban a klinikai szakorvosokra fókuszálunk.
– A hazai gyógyszerpiac megregulázásán jó évtizede tüsténkedő szakemberek szinte soha sem álltak elő vadonatúj, saját ötletekkel, ehelyett inkább a nemzetközi gyakorlat palettájáról válogatnak. Akad-e egyáltalán hungarikum az intézkedések között?
– Való igaz, hogy ezek jó része fellelhető a nemzetközi gyakorlatban, kettő kivételével: ilyen sok elemet egy időben soha, sehol nem engedtek rá a gyógyszeriparra, mint ahogy az orvoslátogatói díj fizetési kötelezettségére sincs máshol példa. A többi országgal összehasonlítva extrém magasak az iparágra rótt terhek.
– Mik az eddigi megszorítások kézzel fogható „eredményei”?
– Már az első lépés – új gyógyszert csak a legalacsonyabb európai áron lehet behozni Magyarországra – gondot okoz, s aztán erre épül az egész megszorítási csomag, a 20 (immár 30) százalékos különadó, a támogatás-volumen szerződésekből adódó befizetési kötelezettségek, az orvoslátogatói díjak stb. Tehát már a kiindulópont sem túl rózsás.
– Mi kell ahhoz, hogy elfogyjon az anyacég türelme?
– A SZKT 1.0-t követően minimalizáltuk a működésünket, így meglehetősen nehéz újabb takarékossági intézkedéseket életbe léptetni. A Széll Kálmán Terv 2.0 által a későbbiekben ránk rótt terhek éppen ezért további költségcsökkentéssel már nem kompenzálhatók. Bizonyos területeken – akár ott is, ahol egyébként nagyon régóta jelen vagyunk – be kell fejeznünk a működésünket. Nem tudunk az európai minimálár alá menni, s erre nem is kapnánk engedélyt a cég európai vezetésétől. Ebben az esetben egyes készítményeket ki kell vonnunk az ártámogatási körből.
– Akár odáig is fajulhat a helyzet, hogy kivonulnak a magyarországi piacról?
– A Bayernek – az igen nehéz körülmények ellenére – nem áll szándékában elhagyni az országot.
– Volt már arra példa, hogy elálltak valamely gyógyszerük magyarországi forgalmazásától a hazai gyógyszerbefogadási árpolitika miatt?
– Akadt rá precedens, bár végül megoldottuk a problémát, s a gyógyszer piacra került. Meggyőződésem egyébként, hogy az érdekellentétek folyamatos tárgyalások révén feloldhatók. Ennek során könnyen kiderülhet, hogy mégiscsak van olyan kompromisszumos megoldás, amely kielégítő eredmény hoz mindkét fél számára.
– Idén még további 25, jövőre pedig 77 milliárdos megszorítást terveznek. Elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány, változtatva eddigi politikáján, mégis csak hozzányúl a térítési díjakhoz?
– Nem pesszimista, inkább realista vagyok, amikor azt mondom: további terheket nem lehet a gyártókra rakni.
– Mi hát a megoldás?
– A gyógyszerkasszát 50 százalékkal csökkentik, ami azt bizonyítja: a döntéshozókat elsősorban a számok érdeklik, s nem az ellátás minősége, illetve a betegek. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem igazi csökkentés, hanem átcsoportosítás történt, vagyis az egészségpénztár egyéb bevételei helyett a gyártókkal fizettetik meg a gyógyszerek ártámogatásának egyre nagyobb hányadát. Ez a modell hosszú távon fenntarthatatlan, s felveti azt a kérdést, vajon kinek mi a szerepe, mi tartozik az állam feladatai közé, s mi az innovatív gyártókra. Természetesen azt tudomásul kell venni, hogy igen nehéz gazdasági körülmények között élünk, ezért az ipar szerepvállalása a válságból való kilábalásban elfogadható. Az viszont, hogy az egészségügy működésének egyre nagyobb hányadát a gyógyszeripar finanszírozza, elfogadhatatlan. Mivel az egymást követő megszorító intézkedések egyre nagyobb terheket raknak a gyártókra, végül eljuthatunk egy olyan állapothoz, amikor már nem feltétlenül garantálható a biztonságos gyógyszerellátás.
– Sokan panaszkodnak arra, hogy a kormány nem egyeztet, nem folytat tárgyalásokat az érintettekkel…
– … nemcsak tárgyalások, információk sincsenek. Az intézkedések egyszer csak, mint derült égből villámcsapás jelennek meg, s azonnal, de akár visszamenőleges hatállyal is életbe lépnek. Ezek az eljárások köszönő viszonyban sincsenek a jogbiztonsággal vagy a transzparenciával. Január közepén jelent meg például az a rendelkezés, amely változatlanul lehetővé teszi ugyan a három havi gyógyszerrendelést, kiváltani viszont csak havi adagokban lehet a felírtakat. Erről először decemberben hallottunk, azzal a megjegyzéssel, hogy az első negyedév végén lesz majd az átállás. Ehhez képest az új rendszert január második hetében vezették be, január elsejei hatállyal. Olyan nagy volt a kavarodás, hogy a GYEMSZI-től kellett jogértelmezést kérni. Mivel az egyik termékünket 50, illetve 20 szemes kiszerelésben forgalmazzuk – vagyis vagy jóval több, vagy jóval kevesebb van egy dobozban, mint egy havi adag – időre lett volna szükségünk az átcsomagoltatáshoz, hiszen egy nemzetközi cég esetében ez nem megy egyik napról a másikra. Erre lett volna jó az eredetileg emlegetett negyedév. S ez csak egyetlen példa a sok közül, jól mutatja azonban azt a helyzetet, amelyben rendkívül nehéz előrejelzéseket, terveket készíteniük a gazdasági társaságoknak.
