2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Hétfőn nem ment át a felhatalmazási törvény

Nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést, így hétfőn nem döntött a kormány által benyújtott, a veszélyhelyzet megosszabbításáról is szóló felhatalmazási  törvényjavaslatról az Országgyűlés.

137 igen, 52 nem arányában nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést az Országgyűlés. A koronavírus miatti veszélyhelyzetet a kormány március 11-én hirdette ki, de az Alaptörvény szerint parlamenti felhatalmazás nélkül az erről szóló rendelet csak 15 napig maradhat hatályban.

Mint a 444 jelzi, az igazságügyi miniszter által benyújtott törvény arról szól, hogy ezt a határidőt a koronavírus miatti „veszélyhelyzet megszűnéséig” meghosszabbítaná, és egyébként is azzal számol, hogy így az Országgyűlésnek 2020-ban már össze sem kellene ülnie. Ebben az időszakban a kormány gyakorlatilag rendeletekkel irányíthat: egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet és más rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

Az ellenzéki pártok korábban és a szavazás előtt is jelezték: a javaslatot nem támogatják, mert a rendkívüli állapotnak nem lenne időbeli korlátja. A hétfői ülés előtti egyeztetésen is bemutattak olyan javaslatot, amit készek támogatni, de a kormány nem volt hajlandó engedményeket tenni.

A kihirdetett veszélyhelyzet a jövő héten jár le. A kormánytöbbség addig az ellenzék nélkül is megszavazhatja a hosszabbítást.

(forrás: 444.hu, MedicalOnline)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés