2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Pestis Idahoban

Pestissel diagnosztizáltak egy gyereket Idahoban, írta Idaho State Journal a szövetségi állam egészségügyi hatóságaira hivatkozva.

A megbetegedés az idahói főváros, Boise mellett fekvő Elmore megyében történt. Sem az egészségügyi hatóságok, sem a sajtójelentések nem hozták nyilvánosságra a beteg gyerek nevét és életkorát. Azt mindazonáltal közölték, hogy "állapota javulóban van". Az egészségügyi hatóság járványügyi szakemberei szerint nem tudni, hogy a gyerek hol fertőződött meg, nemrégiben tért vissza ugyanis egy oregoni kirándulásról. Oregon állam Idaho egyik nyugati szomszédja.

1940 óta ez az ötödik eset, hogy valaki pestisben betegedett meg Idahóban. A legutóbbi két megbetegedést 1991-ben és 1992-ben észlelték, mindkét páciens tökéletesen felépült. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban évente átlagosan hét pestises megbetegedést regisztrálnak.

A betegséget – amely a középkor rettegett járványa volt, milliókat pusztított el és egész településeket tizedelt meg   a rágcsálók, köztük patkányok, mókusok bolhái terjesztik. Ma már antibiotikumokkal kiválóan gyógyítható.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink