2020. december. 05., szombat - Vilma.

Eluralkodott a pandémiás fáradtság

Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európán eluralkodott a pandémiás fáradtság, az emberek egyre kevésbé motiváltak, és egyre többen nem tartják be az óvintézkedéseket, írja a 24.hu.

Több mint fél évvel a járvány kirobbanása után egyre türelmetlenebbek az emberek, egyre többen hagyják figyelmen kívül a szabályokat. A WHO a napokban arra figyelmeztetett, az európaiak látványosan kezdik elveszíteni a motivációjukat arra vonatkozóan, hogy betartsák a kormányok által előírt korlátozásokat, miután hónapokig éltek bizonytalanságban. De a jelenség ellen kell és lehet is tenni, mert ha lazul a fegyelem, akkor a helyzet csak még tovább fog romlani.

A világszervezet megfogalmazása szerint a pandémiás fáradtság az ajánlott védőintézkedésekkel szembeni demotiváció, ami fokozatosan jelentkezik, és amit az érzelmek, a tapasztalatok és az észlelések befolyásolnak. A jelenség természetes, így várható is volt a krízis ezen szakaszában. A tavaszi első hullámban sokkhatás érte a világot, a stresszes helyzetben pedig mindenki minden tőle telhetőt megtett a túlélésért. Csakhogy mivel a körülmények már hosszú ideje nem változtak, be kellett rendezkedni egy új életformára, amivel szemben kezd kialakulni egyfajta ellenállás.

Szó nincs róla, hogy a járványtagadók száma nőtt volna meg hirtelen, a pandémiás fáradtság az emberek tűréshatárát általában teszi próbára.

A demotiváltság számos tényezőtől függ. Megszoktuk a vírus jelenlétét, és kevésbé vesszük már azt komolyan, függetlenül attól, hogy a kockázat nagy. Ehhez jön, hogy sokak közvetlen környezetében egyáltalán nincs és nem is volt fertőzött, ez csökkenti a félelemérzetüket. Ráadásul az első hullámban milliók veszítették el a munkájukat, ahogy a legtöbb országban leállt a gazdaság, ezért a mérleg nyelve most a másik irányba húz, sokan az életszínvonalukat jobban előtérbe helyezik, mint a fertőzés kockázatait.

Amióta nyolc hónappal ezelőtt a vírus megjelent Európában, az állampolgárok óriási áldozatokat hoztak a járvány megfékezéséért. Rendkívül nagy árat fizettünk érte, mindannyian kimerültünk, függetlenül arról, hol élünk vagy mivel foglalkozunk. Ilyen körülmények között természetes, hogy apátia, demotiváltság jellemzi a hangulatunkat. Bár a pandémiás fáradtságot különböző módokon lehet mérni és az országonként változó, becsléseink szerint az emberek 60 százalékánál már tapasztalható – közölte Hans Henri Kluge, a WHO regionális irodájának igazgatója.

A pandémiás fáradtságnak sok különböző tünete lehet, de leggyakrabban ingerlékenységben, koncentrációhiányban, nyugtalanságban nyilvánul meg. Olyan fizikai tünetek is előfordulhatnak, mint az étkezési zavarok és az alvási szokások megváltozása. A jelenség hatványozottan érinti a fiatalokat és a fiatal felnőtteket, akik számára a kapcsolatépítés ebben az életszakaszban nélkülözhetetlen.

További részletek a 24.hu-n

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!