2021. november. 28., vasárnap - Stefánia.

Az EU 9 hónapban szabná meg a védettségi igazolványok érvényességét

Harmincnapos szükségállapotra készülnek a csehek. A francia kormány nem tervez lezárást, de szigorítja a védettségi igazolás feltételeit.

Az Európai Bizottság – tekintettel a koronavírus-járvány kiújulására –, csütörtökön javaslatokat tett az unión belüli biztonságos és szabad mozgásra vonatkozó szabályok összehangolására, ennek jegyében a többi között január 10-től kezdődően 9 hónapban határozná meg a teljes védettséget igazoló tanúsítványok érvényességét.

A javaslat értelmében a tagállamok nem utasíthatnak el olyan oltási bizonyítványt, amelyet a vakcina utolsó adagjának beadása óta kevesebb, mint 9 hónap elteltével állítottak ki.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ iránymutatását követve, kilenc hónapos érvényességi időt javaslunk, és ezen időszakon túl, a harmadik emlékeztető oltás hiányában, az igazolvány hatályosságát nem ismernénk el – jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos a javaslatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón. Hozzátette: az EU figyelembe veszi azt is, hogy a kormányoknak időre, legalább három hónapra van szükségük az oltási kampányaik kiigazításához, és a harmadik dózis elérhetővé tételéhez.

A bizottsági javaslat azt is szorgalmazza, hogy az érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezőket utazásuk során ne lehessen az Európai Unióban sehol sem alávetni korlátozó intézkedéseknek. Ugyanakkor igazolás hiányában az érintetteket közvetlenül az érkezés elött, vagy után vizsgálatokra köteleznék.

Ursula von der Leyen, a testület elnöke, ugyancsak csütörtöki sajtóközleményében kiemelte: a harmadik oltást hat hónappal az első oltássorozat után kell beadatni, mivel ez tartja fenn a beoltottak immunitását. Felhívta a figyelmet, hogy az EU szakügynökségei minden felnőttnek ajánlják az emlékeztető oltást, mert azok magasabb szintű védelmet nyújtanak, így sok halálesetet és kórházi kezelést előznek meg. Azt is bejelentette, hogy a hétvégére mintegy 1 milliárd dózis vakcina lesz elérhető a 27 uniós tagállamban.

Az Európai Bizottság elnöke rámutatott arra is, hogy az EU felnőtt lakosságának egynegyede még mindig nem rendelkezik teljes körű védőoltással. "Mindenkit meg kell győznünk, hogy beoltassa magát" – hangsúlyozta Von der Leyen.

Babis: Harmincnapos szükségállapot lesz Csehországban

Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.

A kormányfő a szükségállapot kihirdetését a kórházakban kezelt koronavírusos betegek egyre növekvő számával indokolta. "A betegek növekvő száma egyre nagyobb problémát okoz a kórházakban" - mutatott rá Andrej Babis. Másfelől a kormány a rendkívüli ülésén új óvintézkedésekről is dönt, amelyeket szükségállapot nélkül nem lehetne bevezetni.

A kormány döntése alapján, amelyet Andrej Babis és Adam Vojtech egészségügyi miniszter ismertetett a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón, péntektől kezdve Csehországban este tíztől reggel ötig zárva lesznek a vendéglők, a bárok és a klubok. A bevásárlóközpontokban bezárnak a vendéglátóegységek, és ételt csak elvitelre adhatnak majd ki. Minden közterületen tilos lesz az alkoholfogyasztás.

Betiltották a karácsonyi vásárok, piacok megrendezését is, a karácsonyfák és a halak árusításának kivételével. Az egész évben üzemelő vásárok, piacok azonban továbbra is nyitva maradnak. A kulturális és sportrendezvényeket ezentúl legfeljebb ezer személy tekintheti meg, másféle rendezvényeken – társasági összejövetelek, bálok – a résztvevők maximális számát száz főben korlátozták. A temetéseken való részvétel nincs korlátozva. A tömeges rendezvények résztvevőinek kötelezően be kell mutatniuk a Covid-19 elleni oltás felvételéről szóló igazolást, illetve, hogy a betegségen hat hónapnál nem régebben átestek.

Az intézkedések célja minél inkább megfékezni a koronavírus-járvány terjedését – szögezte le Adam Vojtech.

Cseh médiajelentések szerint a helyzet leginkább a morvaországi régiókban súlyos. Csütörtökön egy brünni kórházból például 19 beteget szállítottak Prágába, mert Brünnben már nincs számukra hely.

A járvánnyal összefüggésben eddig kétszer volt már szükségállapot Csehországban: először tavaly március közepétől május közepéig, majd október elejétől több hosszabbítással egészen idén április közepéig. A hatályos törvények szerint a kormánynak a szükségállapot kihirdetéséről azonnal tájékoztatnia kell a képviselőházat, amely ezt jóváhagyja, de meg is szüntetheti.

Csehországban november eleje óta gyorsan emelkedik a napi igazolt koronavírus-fertőzések száma. Kedden rekordszámú, majdnem 26 ezer új fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések.

A kórházakban jelenleg 5900 beteg van, közülük 850 személy állapota az orvosok szerint súlyos. Ezen a téren a legrosszabb helyzet márciusban volt, amikor 9500 ember kezeltek a kórházakban, közülük 2000-et az intenzív osztályokon. Orvosok szerint a mostani magas napi fertőzések száma a betegek számában mintegy két héten belül mutatkozik meg.

A francia kormány nem tervez kijárási tilalmat, de szigorítja a védettségi igazolás feltételeit

A francia kormány a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt nem tervez sem lezárást, sem kijárási tilalmat, de szigorítja a védettségi igazolás feltételeit, és minden felnőtt számára lehetővé teszi az oltás harmadik adagjának felvételét öt hónappal a második után – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Olivier Véran egészségügyi miniszter. A védettségi igazolás kiadását január 15-től három oltáshoz kötötték mindenki számára.

Át tudjuk vészelni ezt az újabb hullámot a legszigorúbb intézkedések nélkül – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy nincs szükség az üzletek korai bezárására és az állampolgárok szabad mozgásának korlátozására, miután a fertőzési szint emelkedése egyelőre nem okoz nyomást az egészségügyi ellátórendszeren.

Olivier Véran jelezte, hogy a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját szombattól minden 18 éven felüli igényelheti öt hónappal az előző oltás után. A harmadik adagra szeptember óta a 65 éven felüliek, a veszélyeztetettek és az egészségügyi dolgozók már jogosultak, miután az év elején velük kezdődött az oltási kampány.

A prefektusok kötelezővé tehetik a maszkviselést kültéri rendezvényeken, például a karácsonyi vásárokon, ahol a védettségi igazolást is be kell mutatni – jelezte a tárcavezető.

A maszkviselési kötelezettség zárt helyeken több mint egy éve folyamatosan érvényben van. A miniszter azt is elmondta, hogy a védettségi igazolás érvényességéhez az oltatlanoknak vagy csak egy adag oltással rendelkezőknek ezentúl 24 óránál nem régebbi tesztet kell majd bemutatniuk az eddigi 72 óra helyett.

A védettségi igazolás érvényességét január 15-től a kormány a harmadik oltáshoz köti minden 18 éven felüli személy számára, a 65 éven felüliekre már december 15-től vonatkozik ez a szabály. A második oltás után hét hónappal érvényét veszti az oltási igazolás, amennyiben a tulajdonosa nem igényelte a harmadik adagot. Az emlékeztető oltást mindenki a Pfizer/BioNTech vakcinájából kapja. A miniszter azt is megemlítette, hogy a kormányzat fontolgatja az 5 és 11 év közöttiek beoltását is, de ez csak 2022 elején lesz esedékes.

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy negatív tesztet) a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.

Amióta a kormány szerdán jelezte, hogy az emlékeztető oltás lehetőségét a közeljövőben megnyitja minden 18 éven felüli számára, félmillióan foglaltak időpontot az interneten a házi orvosoknál, a gyógyszertárakban, az orvosi rendelőkben vagy az önkormányzatoknál, ahol oltóközpontok működnek.

Franciaországban a koronavírusos fertőzések napi esetszámának átlaga egy hét alatt majdnem megduplázódott: míg a múlt hét végén 9 ezer volt a napi átlag, addig ezen a héten 17 ezer, kedden és szerdán pedig meghaladta a 30 ezret a vírusfertőzéssel diagnosztizáltak száma. A 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek országos átlaga 190 fő, míg egy héttel ezelőtt még csak 100 volt, vasárnap pedig 164 fő. Az intenzív ágyaknak ugyanakkor csak mintegy negyedén ápolnak koronavírusos betegeket, számuk 1500 az október eleji ezerhez képest.

Az oltásra jogosultak 90 százaléka felvette a koronavírus elleni oltás legalább első adagját, ami a teljes lakosság 77 százalékának felel meg, mindkét adagot a teljes lakosság 75 százaléka kapta meg.

***

A világon 260 053 728 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 181 949 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 259 465 036 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 174 655 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!