Súlyos probléma a kórházi ellátásban a decubitusok kialakulása. A jelentett esetek nagy része hetven évnél idősebbeknél fordult elő. Nemzetközi felmérések, valamint számos publikáció foglalkozik a decubitusszal. Ezek alapján a felfekvések gyakorisága kórházi ápolás során, akut osztályokon 1,4–14 százalék; krónikus osztályokon magasabb, 10–25 százalék; gerincsérülteket ellátó osztályokon 20–30 százalék. Felmérések Magyarországon is vannak (inkább a 90-es évek közepéből), miként publikációk is megjelennek, de a decubitus előfordulásának gyakoriságáról országos szinten – annak ellenére, hogy az ilyen eseményeket éves szinten jelenteni kell az ÁNTSZ-nek – csak becsült adatokkal rendelkezünk. E becslések alapján hazánkban évente mintegy 100 000 decubitus fordul elő. Ezzel szemben a Gyógyinfok adatai szerint 1994-ben 3710 decubitusos esetet kódoltak (az erről beszámoló cikk 1995-ben jelent meg az Egészségügyi Gazdasági Szemlében). Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1994-ben 23 624 425 forintot fizetett ki decubitus-esetek gyógykezelésére, ápolására. Azóta 14 év telt el!   Intézményünkben a decubitus monitorozása a NEVES program keretében kizárólag a kórházban kialakult eseményekre terjedt ki. Az adatgyűjtési időszak 2007. július és november között volt. A jelentések anonimok voltak (tehát nem ismert a kórházi adatlapok száma, a közreműködő osztályok szakmai összetétele, sem az, hogy az egyes kórházak mely osztályokat vonták bele a jelentésekbe, valamint hogy minden esetről készült- e jelentés.) Vizsgálatunk nem reprezentatív, és a következtetések megfogalmazásánál figyelembe vettük az alacsony esetszámot is. Összesen 101 adatlapot dolgoztak fel. Az adatlapot a programban részt vevő kórházak képviselőivel közösen úgy állítottuk össze, hogy kiindulópontul szolgálhasson az ok-okozati elemzésekhez és a kutatások elvégzését is támogassa.   Eredményeink alapján a jelentett esetek 75 százaléka 70 évnél idősebb személynél fordult elő, 54 százalékuk volt nőbeteg. A decubitust megelőzően a betegek 35 százalékánál történt valamilyen műtéti beavatkozás. A legtöbb betegnél legalább egy funkcionális zavart rögzítettünk – elsősorban inkontinenciát (81 százalék), fájdalmat (59 százalék) és tudatzavart (58 százalék). Mozgásképesség szempontjából a betegek 88 százaléka fekvőbeteg volt. Testalkatukat tekintve 38 százalékuk túlsúlyos, 19 százalék sovány, 6 százalék erősen leromlott. A betegek 70 százaléka viselt pelenkát és felének volt katétere.   Majd minden betegnél elvégezték a decubitusra vonatkozó kockázatfelmérést (93 százalék) – általában a Norton-skála alapján. A besorolás szerint a betegek 46 százaléka került a legmagasabb kockázatú csoportba, 23 százalékuk magas, míg 31 százalékuk a közepes kockázatúak közé tartozott.   A jelentett decubitusok 71 százaléka aktív osztályon alakult ki. A prevenciós eszközök közül az osztályokon elsősorban a decubitusmatrac volt elérhető (83 százalék). Sarokgyűrűt az esetek 76 százalékában, pozicionálópárnát 59 százalékban, könyökgyűrűt 57 százalékban tudtunk biztosítani. Ágyneműcsere általában napi gyakorisággal történt. A pelenka korlátozása nem volt jellemző (15 százalék).   Mobilizálásra a betegek 83 százalékánál volt szükség, de az érintett 84 beteg közül dokumentáltan csak 42 esetében végezték el a kétóránkénti forgatást (50 százalék). Az elmaradás okaként a jelentést készítők 32 esetben a beteg együttműködésének hiányát (ez a nem mobilizált 42 eset 76 százaléka), a kevés nővért (26 eset, 62 százalék) és a pozicionálóeszközök hiányát (5 eset, 12 százalék) jelölték meg.   A program gyakorlati tapasztalatai közül az első és legfontosabb, hogy kézzelfogható adatokhoz jutottunk. Kamatoztatható elméleti ismeretekre tettünk szert, új módszereket sajátítottunk el és lehetőségünk nyílt a folyamatos tapasztalatcserére.   A kis esetszám ellenére a kapott adatok összhangban vannak a szakirodalomban leírtakkal; kiemelendő pozitívum, hogy a kórházak alkalmazzák a szűrőmódszereket. Ami a megelőzést illeti, a kapott számok alapján elmondható: az intézetekben a tárgyi feltételrendszer biztosított.   A NEVES program kapcsán – mint minőségügyi szakember – kíváncsi lettem arra, hogy vajon a szerzett decubitus kezelése minőségköltségben kifejezve mit jelent éves szinten egy intézmény számára. Az Egészségügyi Gazdasági Szemle előbb említett cikkében a következőket találtam: a decubitus gyógykezeléséhez, ápolásához felhasznált források költsége a becsült 20 729 felfekvés esetén 222 408 590 forint. Ugyanezt az esetszámot figyelembe véve minden egyes többletápolási nap költsége országos szinten 87 954 297 forint. Még egyszer hangsúlyozom: ezek 14 évvel ezelőtti és becsült adatok!   A Szent Imre Kórház esetében 2007-ben az anyag- és kötszerköltség 1 807 450 forint volt. A gyógyszerköltségek egy része – amely kizárólag a sebellátást takarja – 786 956 forintot tett ki. Ez az összesen 2 594 406 forint nem is olyan sok pénz, de ha teljességre törekszünk, ehhez az összeghez több tételt hozzá kell még adnunk. Az anyagés kötszerköltséghez például a sterilizálógépek óradíjának és a HR-munkadíjnak egy részét; a gyógyszerköltségekhez a betegeknek beadott fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, gyulladáscsökkentő és egyéb gyógyszerek árát; az alapbetegséghez tartozó normatív ápolási napon túli ápolási napok költségét; a szükségessé váló sebészi beavatkozások, a bevételkiesésből származó, valamint az esetleges jogi megkeresések költségeit!