hirdetés
hirdetés
Keresés
Rendezés:
Találatok száma: 9
#1
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2019-06-20

Csupán minden tizedik magyar biztos abban, hogy nyugdíjasként is fedezni tudja az egészségügyi kiadásait.

#2
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2018-06-05

Bartók János 2018. június 1-től a Duna Medical Center fejlesztéséért, működtetéséért és kórházának létrehozásáért felelős cégcsoport vezérigazgatói feladatait látja el.

#3
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2017-08-30

A magyarok rendkívül optimisták időskori egészségi állapotukat illetően – írja a VG az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Kutatása alapján.

#4
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2012-05-07

Az egészségügyi piac, mint hírlik, nem ingyen nyílik meg a biztosítótársaságok előtt. Államkötvény vásárlás ígérete enyhítette meg az üzleti érdekeltségek részvétele elől évekig mereven elzárkózó kormány szívét.

#5
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2011-01-20

A magánkasszák kapcsolatba lépnek a tagokkal, de maradásra ők sem biztatnak.

#6
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2009-04-18
Az utóbbi hónapok tőzsdei összeomlása nagyon sok befektető bizalmát megrengette. Az előtakarékosság és a befektetések területén az aktuális trend egyértelműen a biztonságos termékek irányába mutat. A közeljövőben a szakértők egyre inkább a tőke- és hozamvédelemmel egybekötött befektetési lehetőségeket fogják ajánlani az ügyfeleknek.
#7
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2009-04-04
A biztosítók tőke- és hozamgarancia nyújtásával, a fogyasztók pedig a klasszikus kockázati életbiztosítások vásárlásával reagáltak a válságra, miközben senkinek sem kellenek az egyszeri díjas, befektetési jellegű ajánlatok.
#8
Medical Tribune VI. évf.9. szám
Medical Online
2008-05-01
Mire ez a gusztusos küllemű kötet néhány hete megjelent, az Asztalizene már nagyban futotta furórés szériáját a Radnóti Színházban, s a szerző is éppen átvehette művéért a rangos Aegon Művészeti Díjat. Térey János színművének sikere tehát szembetűnő, s tegyük hozzá rögvest: teljesen megérdemelt. Az Asztalizene ugyanis felsziporkázóan okos, imponáló bűvészmutatvány, egyszersmind felette poétikus alkotás, s e darabjában a frissen dekorált drámaköltőnek sikerült az, amivel megannyi kortárs színműkísérlet, sültrealista dokumentum- és riportműsor alkotói hiábavalóan próbálkoztak – a honi veszett világ s a boldogtalan győztesek bemutatása. A budai elit telepedik elénk az Asztalizene színpadára, hogy a Királyhágó (azelőtt Joliot-Curie) téri White Box nevű, a látványos fogyasztás céljára berendezett evőivóhelyen megmutassa magát: budai burzsoák, öntudatos polgárok ölik itt az idejüket és egymást, miközben a műveleti területnek elkeresztelt Pesten nagyban dúl a prolivircsaft. „Budán lakni világnézet” – állítja a mottóként figuráló jól ismert Márai-idézet, s Térey darabja igazolja eme korszakváltásokat átvészelő tétel igazságát.   Az önelégült, öntömjénező étteremtulaj és elhanyagolt neje (egy válófélben lévő sebész-ügyvéd házaspár), meg a gyenge közepes szoprán, az effeminálódott, durcás belsőépítész és a magányos, alkoholista operarecenzens együttesen vetnek világot a vigasztalan tényre, miszerint ezen a tájékon a bélszín-carpacciót és szarvasgombát majszoló módosak is a kismagyar reménytelenség, no meg az időtlen emberi vacakság foglyai. Nem kétséges, a típusfigurák és a szüzsé (változékony vonzalmakkal, kirobbanó ellenszenvekkel és egy, az apaság kérdésében erősen többesélyes terhességgel) önmagukban aligha garantálnák a sikert, s pláne az esztétikai értéket Térey János darabjának. Ám zápuló kedélyű, diadalmas elitünk többszörösen stilizálva, mesterien elemelt nyelvhasználattal hanyatlik elénk, s e sikerült megoldás eredetiségét nehéz lenne túldicsérni. A társalgási dráma szereplői versbeszédben nyilatkoznak meg, méghozzá mindennemű erőszakoltság nélkül, s ez azonmód súlyt ad a játéknak. Szólamaikban az ezerszer hallott, idegborzoló közhelyek és divatos kiszólások, a bicskanyitogató sznob kismonológok mitológiai utalásokkal, filozofikus gondolattöredékekkel, irodalmias fordulatokkal dúsulnak fel. Vagy egyszerűen költészettel. Már a legelső pár mondat, a tulaj, Győző és agilis fizetőpincérének felütése is valóságos lubickolás a nyelvi ötletekben: Győző: Tavaly mindenki meghalt. Mindenki, aki dísz volt a fenyőfán, És mindenki, aki fenyő volt. Egyházatyák, tábornokok, királyok; Bírók, ombudsmanok, házmesterek. Roland: Majdnem mindenki meghalt: Lejött a szerről vagy ráállt a szerre; Egy biztos: váltott. Egész másmilyen.   S így tovább, szökellve angol benyögésekről színházi, operai fordulatokra, New Age-csacskaságokról az elhírhedt augusztus 20-i tűzijáték letaglózóan képszerű felidézésére.   Fentebb szólamokról írtunk, s korántsem véletlenül, hiszen Térey darabja nem pusztán a címében hordozza a zeneiséget. Meglehet, azt még akár halványka allűrnek is ítélhetnénk, hogy a színmű három tételre tagolódik: Allegro, Andante, Presto. Csakhogy a színi utasítások nyilvánvalóvá teszik az Asztalizene melodikus szerkesztettségét, s az operai témák fölemlegetése is több néhány, a szereplők számára adományozott műveltségmorzsánál – a szövegek tekintélyes része tőrőlmetszett operaária vagy -együttes.   Akadnak persze e műben is redundáns passzusok, terjengős üresjáratok, a színházi produkcióból egyébiránt remek érzékkel kiszűrt felesleges kitérők, melyeknek gondolati vagy költői súlya csekélyebb annál, semhogy ne éreznénk rögtön a színpadszerűség megbillenését. Ám ezek csak zárványok, ha tetszik, fölös betétszámok egy reménybeli klasszikus drámában. Mert jóllehet az Asztalizene cselekményének egészen konkrét ideje van (2007 február), s jócskán lelhetünk a szövegben aktuális utalásokat, napi érdekű kiszólásokat, azért Térey János színművét aligha nevezhetné bárki tavalyi darabnak. (Magvető, 2008, 193 oldal, 2490 Ft)
#9
Medical Tribune V. évf.3. szám
Medical Online
2007-02-01
Érvek és ellenérvek hangzottak el a több-biztosítós modell bevezetéséről január végén, az egészségbiztosítási rendszer reformjáról rendezett konferencián. A kormány két hónapon belül dönt arról, hogy a mintegy ezermilliárdos piacra beengedik- e, és ha igen, akkor milyen feltételekkel a magánbiztosítókat. Összeállításunkban néhány szakértőt arra kértünk, értékeljék a konferencián elhangzottakat. Az egészségügyi reform utolsó lépéseként a kormány feladata az, hogy újraszabályozza az egészségügy két legfontosabb szereplőjének, az államnak és a polgárnak a viszonyát, magatartását – és most a „hogyan” a legfontosabb kérdés. A reform nem elfogadott törvények sokaságát, hanem magatartás-változást jelent a piac valamennyi szereplője és a betegek számára is. Sokak szerint gyors a reform, de a várakozás több pénz és több elszalasztott esély a jobb gyógyulásra – e mondatokkal nyitotta meg Molnár Lajos egészségügyi miniszter azt a kétnapos konferenciát, amelyet január végén a biztosítási rendszer reformjáról rendezett a szaktárca a Parlamentben. A konferencián hazai egészségpolitikusok, közgazdászok, a környező országok – Cseh Köztársaság, Észtország, Szlovákia – valamint Hollandia és Németország reformjaiban jelentős szerepet vállaló vezető tisztségviselők, világbanki és WHO-szakértők is részt vettek. A külföldi előadók a hazájukban zajló átalakítások okairól és tapasztalatairól beszéltek. (A konferencián elhangzott előadások a minisztérium honlapján, a www.eum.hu címen olvashatók.)  Az egyik legérdekesebb előadást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Egészségpolitikai Központjának vezetője, Joseph Kutzin tartotta, aki felhívta a döntéshozók figyelmét arra: tévedés azt gondolni, hogy Magyarország előtt csak két lehetőség nyílik, a versengő, nyereségérdekelt biztosítóké vagy az adóból finanszírozott egészségügyé. E kettő között számtalan átmenet létezik. A WHO regionális irodájának munkatársa túl gyorsnak találja a magyar egészségügyi reformot. Szokatlanul szókimondó előadásában érdekesnek, de indifferensnek nevezte a konferencia vitaindító előadásában hangoztatott holland, cseh, német és szlovák példát. Az ottani egészségügyi reform lényege ugyanis nem a több-biztosítós modellre való áttérés volt, mert az említett államokban vagy történelmileg több-biztosítós rendszer alakult ki (például Németországban), vagy a váltás már jóval korábban megtörtént (Csehországban és Szlovákiában). A változtatások legfontosabb célja ezekben az országokban épp a több-biztosítós modell káros hatásának, például a fragmentálódásnak, a társadalom széttöredezettségének csökkentése volt. Magyarországnak nincs ilyen gondja, ezért ahhoz, hogy a cseh, a szlovák, a német vagy a holland reform tapasztalatait hasznosítani tudjuk, előbb „importálni kellene ezeknek az országoknak a problémáit is” – hökkentette meg hallgatóságát Joseph Kutzin. A tanácsadó a kormányzati várakozásokkal szemben éppen a modellváltás költségeire hívta fel a figyelmet. Meg kell teremteni a biztosítási piacot, ki kell alakítani egy rendkívül alapos szabályozást, kiépíteni az ellenőrzést – ez mind pénzbe kerül. A magánbiztosítók működési költségei főként eleinte, a bürokratikus háttér megteremtésekor igen magasak – emlékeztetett az előadó. Az Egészségügyi Világszervezet tanácsadója szerint a több-biztosítós rendszer egyik legnagyobb hátránya éppen a „magánbürokrácia”. Magyarország nagy árat fizetne a biztosításimodell-váltásért, miközben a várható haszon meglehetősen bizonytalan – mondta. Kornai János akadémikus, közgazdász professzor is óvatosságra intette a kormányt. Előadásában hangsúlyozta, az általa felsorolt huszonhét kérdésre (lásd keretes írásunkat) feltétlenül válaszokat kell kapnia a kabinetnek, mielőtt leteszi a voksát. Ehhez azonban időre van szükség. A tét nem kicsi, ugyanis most arról kell határozni, hogy a mintegy ezermilliárdos piacra beengedik-e, és ha igen, akkor milyen feltételekkel a magánbiztosítókat. Amikor ezen gondolkodnak, arról is meg kell győződniük, hogy a másik fél, vagyis a magánbiztosítók milyen feltételekkel hajlandók részt venni az egészségbiztosításban. Ehhez elengedhetetlen, hogy a kabinet meghatározza azon alapvető szolgáltatások körét, amelyet mindenkinek meg kell kapnia, de ennek súlyos ára van: a járulékfizetők mellett az államnak is részt kell vennie ennek finanszírozásában. Véleménye szerint a többbiztosítós piacon is működnie kell egy állami egészségbiztosítónak, non profit alapon. A több-biztosítós rendszer bevezetése mellett érvelt Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. A Közép- Európai Egyetem professzora úgy véli, az egészségügyben a gyakran egymással szemben álló két legfontosabb elv az öngondoskodás és a szolidaritás; a politika feladata az, hogy ezek között kialakítsa az optimális egyensúlyt. Bokros állítja, Magyarországon nem az a probléma, hogy keveset költünk az egészségügyre, hiszen a GDP 8,3 százalékát fordítjuk e szolgáltatások finanszírozására, és ez az arány megfelel az OECD 30 tagállama átlagának. A gond az, hogy amit ezért kapunk, az kevés, a hozzáférés esélyei pedig egyenlőtlenek. Jelenleg a betegek versengenek az orvosokért, nem pedig fordítva; a verseny irányának megfordulását a több-biztosítós rendszer garantálhatja, ebben az esetben ugyanis majd a szolgáltatók versengenek a biztosítók kegyeiért, a biztosítók pedig az ügyfelekért. A volt pénzügyminiszter szerint olyan rendszert kellene működtetni, amely nem válhat a politikai csatározások tárgyává.Prof. dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora kizárólag olyan egészségbiztosítási rendszert tart elfogadhatónak, amely a szolidaritásra épül. A rektor az államtól egyszerű és kiszámítható szabályozást vár és ennek keretében azt, hogy határozza meg az orvosilag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető közötti optimumot. A biztosítóktól pedig, hogy ne kössék meg a gyógyítók kezét, garantáljanak számukra szakmai autonómiát, de az adminisztrációs többletfeladatot vállalják magukra. Véleménye szerint nem az a kérdés, hogy egy vagy több biztosító, hanem hogyan találhatjuk meg a forrásteremtés új módozatait. Juhos András, az Uniqa Biztosító Zrt. igazgatósági tagja előadásában hangsúlyozta: a biztosítók a társadalommal és a tulajdonosokkal szembeni felelősségükkel is tisztában vannak. Az üzleti biztosítók elképzelése szerint a több-biztosítós modellre való áttérés esetén a szolidaritási elv megmaradna, és a társaságok kockázatuk alapján részesednének a díjakból. Előadásában kiemelte, hogy áttérés esetén az egészségügyi szolgáltatókat a kormánynak köteleznie kellene arra, hogy kössenek szerződést minden náluk jelentkező biztosítóval. Erre azért van szükség, mert például egy körzetben monopolhelyzetet élvező kórház diszkriminálhatna a biztosítók között. Szintén a piacnyitás mellett tette le voksát Bauer Tamás közgazdász, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársa. A gyógyítás során ugyanis az orvosnak olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek különböző költségkihatásai vannak. Ez azt jelenti – hangsúlyozta –, hogy az orvoslásban is megjelennek ugyanazok a problémák, mint a gazdaság más területein. Véleménye szerint napjainkban az orvos és a gyógyszergyártó kapcsolata piaci kapcsolat, míg az orvos–beteg viszony tervgazdasági típusú. A széles körű hálapénzrendszer kiszolgáltatottá teszi a betegeket, állandó dilemmát jelent számukra. A konferencián gyakran emlegetett holland és német egészségbiztosítási reform azért húzódhatott évekig, mert ezek az országok piaci alapokról indultak, hazánknak viszont a tervgazdasági alapokról kell gyors és radikális átalakítást igénylő struktúra és finanszírozási rendszerváltást megvalósítania. Az SZDSZ politikusa úgy gondolja: a több-biztosítós rendszer racionális költségellenőrzést, a biztosítók versenye minőségi szolgáltatást garantál az ágazatban. A konferencián részt vevő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy vélte, nem az a kérdés, hogy egy vagy több biztosító kínálja, illetve vásárolja a szolgáltatásokat a piacon, hanem az, melyik az a rendszer, amelyik legjobban szolgálja a betegek érdekeit. A kormányfő szerint a reform nem „népnevelési és hitvita”, és nem ért egyet azokkal, akik azt mondják, hogy az egészségbiztosítási modellválasztás egyben értékválasztás is. A modellválasztás kizárólag eszközválasztás ahhoz, hogy értékeinknek megfelelő, jól működő egészségügy alakuljon ki Magyarországon. A kormány elszánt és kellő politikai támogatottsággal rendelkezik ahhoz, hogy az egészségügyben megkezdett reformfolyamatokat folytassa; érvek és ellenérvek ütköztetése után két hónap múlva dönthet arról, hogy a már megkezdett struktúraátalakítás után az egészségbiztosítási rendszer átalakítását miként vigye tovább. Fontos a piac mérete Egyre gyakrabban teszik fel azt a kérdést a biztosítók vezetőinek, hogy kívánnak-e a többbiztosítós modell szereplői közé lépni? Mielőtt felelősen döntenének erről, tisztázni kell, hogy a politika milyen mértékben engedi be őket a piacra. Ez sajnos számomra még a konferencia után sem világos. Az üzleti terv elkészítésekor fontos tényező a piac méretének meghatározása: a kiegészítő biztosítások esetén százmilliárdos, ha viszont az alapszolgáltatási csomagot is hozzávesszük, akkor ezermilliárdos piacról beszélünk. Ma még semmit sem tudunk a járulékok mértékéről, a behajtás módjáról, illetve annak garanciális elemeiről, a szolgáltatás mibenlétéről és arról sem, hogy ki és milyen formában fizeti meg a kötelező alapellátás díját azok helyett, akik nem képesek maguk után fizetni. Gyakorlatilag semmiféle modellezési inputunk nincs. Mindezek nélkül korai elkötelezettséget várni a lehetséges partnerektől. A piacra lépő biztosítóknak mérlegelniük kell annak a veszélyét is, hogy a szolgáltatás esetleges rossz minősége milyen hatással lehet magára a biztosítóra, annak imázsára, többi termékének értékesítésére. A tervezés szempontjából pedig talán a legkínosabb kérdés az: mi történik, ha a jövőben a kormányzat úgy dönt, hogy változtat a feltételeken? Erre sajnos a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény esetében volt már példa! A biztosítók készek arra, hogy tárgyaljanak a kormányzattal. Egy biztosító – még a számára ismert területeken is – általában 6–8 hónapos termékfejlesztési idővel kalkulál. E termék esetében viszont egy Magyarországon ismeretlen területen, teljesen új üzleti modell felépítése után szolgáltatói partnereket kell találni. Fel kell építeni az adott biztosítás (biztosító) megkülönböztető jegyeit, azokat az érveket, amelyekkel a várhatóan több versenyző közül a célcsoportnak az adott biztosítót éri meg választani. Ez is időt igényel. Nem szabad elfelejteni, hogy a megjelenés pillanata döntő momentum. A piacra lépők alaposan elő kívánják készíteni a terepet az indulásra, hiszen az „újrakezdés” mindig költségesebb vagy más szempontból kevésbé hatékony, mint a jól előkészített indulás.BARTÓK JÁNOS, az AEGON Magyarországi Általános Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettese Leszűkített nézőpontból Ha egyetlen kérdő mondatban próbálnánk meg összefoglalni a konferencián elhangzottakat, akkor kis túlzással Petőfi híres sorait érdemes idecitálni: „Mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán?” Tulajdonképpen erről vitatkoztak hazai és külföldi szakértők, és ezt a kérdést járta körül a konferencia előkészítő anyagaként nyilvánosságra hozott és a tárca honlapjáról letölthető három szakmai tanulmány is. 2006 utolsó két hónapjában az Országgyűlés öt egészségügyi törvényt fogadott el, s ezek együttesen alapvető változásokat, konfliktusokat generáltak az ágazatban. Bizonyára sokakban felmerül, hogy ennyi változás elegendő a négyéves ciklusra, nem kell több reform, elég, ha az életbe léptetett változások következményeit abszorbeálja a rendszer a következő három évben. A programot a szervezők úgy állították össze, hogy szót kapjanak mindkét álláspont hívei – a versenyt és a választás lehetőségét támogató biztosításpártiak és azok is, akik szerint az egészségügy finanszírozását továbbra is az államra kell bízni. Nagy meglepetés nem érhette a konferenciát részvételével megtisztelő mintegy 400 vendéget. A holland egészségügyi miniszter, a Szlovákiából és Németországból érkezett szónokok egyértelműen állást foglaltak a verseny és a választás mellett, az állami rendszer ismert hazai hívei – mint például Orosz Éva, Jávor András és Dózsa Csaba – a mai rendszer fenntartása és jobbítása mellett érveltek. Nem volt meglepetés az sem, hogy az ismert magyar közgazdászok, Kornai János, Bauer Tamás és Bokros Lajos kétséget kizáróan a biztosítói verseny mellett tették le a garast. Ugyanakkor kisebb hidegzuhannyal is felértek azok a – bántó, kioktató felhangokat is megpendítő – felszólalások, amelyeket a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet szakértői prezentáltak. Szavaikból úgy tűnt, inkább visszatartani, semmint bátorítani akarják a magyar egészségügyi kormányzatot.  Utólag visszagondolva az egyébként információgazdag előadásokra, számomra egy magyarázat kínálkozik. A nemzetközi szervezetek egészségügyi szakértői – helyzetükből adódóan – elemzésükben és érvelésükben – csak a szűk értelemben vett egészségügyi ellátórendszerre koncentráltak, és teljesen figyelmen kívül hagyták azt az intézményi-érdekeltségi rendszert, ami az OEP-re épített magyar helyzetet jellemzi. Ebből a leszűkített nézőpontból tekintve nem láthatók azok az ellentmondások, amelyeket a társadalombiztosítási piac megnyitása oldhatna. Gondoljunk csak – példaként – a járulékrendszer anomáliáira, a potyautasokra, a hálapénzre. Ha ezeket a problémákat kihagyjuk az elemzésből, akkor nem irracionális azt várni, hogy előbb-utóbb magától is megjavul majd az OEP. Csak az a kérdés, hogy szabad-e kihagyni.PROF. DR. MIHÁLYI PÉTER tanszékvezető egyetemi tanár, az Államreform Bizottság tagja Megfontolásra intették a kormányt  Ha a kormányzat jelen lévő politikusai és szakértői nyitott fülekkel ültek, bizony jócskán elbizonytalanodhattak. Ugyanis az előadók egy része olyan tapasztalatokról beszélt, amelynek legalábbis megfontolásra kell késztetnie őket. A WHO szakértői kiemelték: két feltétele van az ilyen nagy változtatásoknak, az egyik a politikai konszenzus, a másik hogy evidenciák álljanak rendelkezésre arról, hogy az irány jó.   A több-biztosítós modellel kapcsolatban mindkét feltétel hiányzik. A politikai konszenzus a koalíciós partnerben nem alakult ki, de a kormányzó pártokon belül is eltérő vélemények, sőt kifejezetten töréspontok mutatkoznak. Ami az evidenciákat illeti: arról, hogy a több-biztosítós modellek hatékonyan működnének, hiányoznak a bizonyságok. A külföldi szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy egy ilyen intézményrendszer bevezetése előtt az államnak szabályoznia kell a piacra lépést. Ez Magyarországon nem történt meg, pedig ahhoz, hogy a magánbiztosítókat be lehessen engedni a közfinanszírozott szolgáltatások piacára, a szabályozásnak már késznek kellene lennie – úgy tűnik, erre nincs is kapacitása a jogszabály-előkészítőknek.DR. SINKÓ ESZTER KÖZGAZDÁSZ, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Intézetének oktatója Van-e más választásunk? Mit tanulhat Magyarország a nemzetközi tapasztalatokból? Legfőképpen azt, hogy nem az egyetlen járható és helyzetének nem is a legmegfelelőbb út a biztosítók közötti verseny megteremtése. Az észt példa azt mutatja, hogy a hatékony szolgáltatásvásárlás feltételei előidézhetők az egybiztosítós modellben is. Magyarországon ezzel miért nem próbálkoztunk meg? Az osztrák példa azt jelzi, hogy regionális alapon is szervezhető a társadalombiztosítás: ehhez nincs szükség az alapok közötti versenyre. Erről a modellről miért nem folyik érdemi vita? És miért felejtettük el az Európában egyedülálló, a magyar sajátosságokra építő irányított betegellátási modellkísérletet? Kétségtelen, hogy voltak koncepcionális hibák a rendszerben, de miért nem adtunk lehetőséget ezek kijavítására? A nemzetközi tapasztalatok számomra azt bizonyítják, hogy a finanszírozási rendszer tényleges felépítésétől függetlenül, a finanszírozó (a biztosító) életképességet alapvetően az határozza meg, hogy az egyének által fizetett díjak fedezik-e a várható költséget, az adminisztrációs terheket, illetve, hogy a finanszírozó mennyire képes hatékony vásárlóként működni. A szolidaritási elv alapján működő finanszírozási rendszerekben az országos szintű kockázatközösség feldarabolása esetén a biztosító életképességét nemcsak a vásárlói hatékonyság, hanem az eltérő kockázatokból adódó különbségek is meghatározzák. A finanszírozók közötti választás lehetősége pedig felnagyíthatja az eltérő kockázatokból eredő különbségeket, és az adminisztrációs költségek jelentős növekedéséhez vezet. A kockázat szerinti válogatás szerintem szabályozási eszközökkel nem kezelhető, mert a fogyasztóközpontú szemléletmód kialakítása elsősorban a szolgáltatón múlik; minél inkább igazodik a finanszírozás a kockázatközösség egyes tagjainak kockázati állapotához, annál inkább csökken a kockázati szelekcióból származó haszon nagysága. Ugyanakkor egyre jobban nőnek a kockázatkiegyenlítő rendszer adminisztrációs költségei. A versengő biztosítói modell hatékony ellátásszervezői tevékenysége két kulcsfontosságú területen nagyon kérdéses. Egyrészt nem képes kezelni sem a prevenció, sem pedig a krónikus betegségek ellátásának problémáit, másrészt korlátozza a választás szabadságát, így visszalépést jelent a jelenlegi helyzethez képest. A versengő biztosítói modell ára pedig az, hogy a megtakarítás első 10–20 százalékát felemésztené az adminisztrációs költségek megemelkedése. A kormánynak tisztában kell lennie azzal is, ha ezt az utat választja, nagy politikai kockázatot vállal: amennyiben a több-biztosítós rendszer mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, nagyon nehéz és költséges a megszüntetése, ha egyáltalán lehetséges.DR. GAÁL PÉTER Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ebben a faluban egyáltalán nem ritkaság 100 évesnek lenni. Sőt, Vittorio-nak és Piuccia-nak köszönhetően idén már 10 matuzsálemet fognak számolni.