Iskolateremtő szülészek Magyarországon

A klinikán a szülészeti szakmai munka színvonala Diescher alatt nagymértékben romlott. Nem tette magáévá Semmelweis elméletét a gyermekágyi lázról, és nem követte a megelőzést célzó utasításait sem. Miután a klinikán megszaporodott (6 százalékra emelkedett!) gyermekágyi lázas eseteket nem sikerült megfékeznie, a tanári kar kezdeményezésére maga kérte nyugdíjazását.
Semmelweis 1847. évi korszakalkotó felfedezését tehát hazájában sem tanszéki elődje, Birly Ede Flórián (1787–1854), sem utódja nem fogadta el. Semmelweis tanársegédje és kezdetben hű követője, Fleischer József még Semmelweisnek ajánlotta 1857-ben írt bábakönyvének első kiadását, de az 1869. évi kiadásban, Semmelweis halála után 4 (!) évvel már nem szerepel az ajánlás, és utalás sincs arra a könyvben, hogy az ő elveit követi. Ebben az időben a klinikán már nem illett említeni Semmelweis nevét. Ambró Jánosnak (1827–1889), a pozsonyi bábaképző intézet igazgató tanárának köszönhető, hogy Semmelweis neve és tanai egyelőre nem mentek teljesen feledésbe: az 1873-ban szlovák nyelven is kiadott népszerű bábakönyvét Semmelweisnek ajánlotta, és Pozsonyban a bábákat az ő szellemében nevelte. Első éveiben Diescher János utóda, Kézmárszky Tivadar sem kötötte Semmelweis nevéhez az aszeptikus profilaxis fogalmát.
Külföldön – főleg a német szülészek – már korábban felismerték és méltányolták felfedezésének jelentőségét. A régi ellenfelek is engedtek tiltakozásukból, Joseph Späth, August Hirsch, Gustav Veit, Franz Winckel, Gustav Braun, Wilhelm F. Scanzoni, Otto Spiegelberger és Karl Schoeder egyaránt elismerte, hogy a gyermekágyi láz okának felfedése Semmelweis érdeme. A teljes áttörést azonban az irodalomban Alfred Hegar (1830–1914) freiburgi szülész professzor Semmelweisről 1882-ben írt könyve jelentette.
Semmelweis Ignác nem egyszerűen egy hazai iskolát, hanem a világ szülészeti osztályainak szemléletét befolyásoló korszakváltást hozott létre. De ahhoz meg kellett halnia, hogy az utókor erre rájöjjön. Az aszepszis fontosságának gondolatát azóta folyamatosan ébren tartani a nagy nemzetközi „Semmelweis-iskola” minden tagjának kötelessége. //Iffy László//nak, az 1956-os forradalom után külföldre kényszerült, de mind a mai napig elkötelezett magyarságú szülész professzornak kiemelkedő szerepe van abban, hogy Semmelweis munkásságának aktualitása bekerült az amerikai köztudatba. Mint intézetigazgató az aszepszis szigorú bevezetésével látványosan javította a New Jersey Egyetem Szülészeti Klinikáján a perinatalis eredményeket a 20. század második felében.
Semmelweis híre Japánba is eljutott. Kedves bizonyítéka ennek az a levél, amit a posta kissé megkésve, 2005. március 10-én hozott „Professor Ignaz Philipp Semmelweis 1085 Budapest, Üllői út 26., Hungary, Europe” címre. A levélben, amelyet a címzett „utólagos” engedélyével én bontottam fel, gratuláltak Semmelweis doktornak a kézmosással elért eredményeihez, és mellékeltek egy képes útmutatót, hogy intézetükben milyen előírások szerint mosnak kezet.
Semmelweis mellett az iskolateremtő magyar szülészek másik nagy alakja Tauffer Vilmos (1851–1934). Ő már a klasszikus értelemben is valódi iskolateremtőnek tekinthető. Nevéhez kapcsolható a korszerű operatív nőgyógyászat kifejlesztése hazánkban. Különösen a húgyvezeték-sebészetben ért el nemzetközileg is értékelt eredményeket. Ő végzett hazánkban először méhkaparást, hüvelyplasztikát és sipolyműtéteket. Nevéhez fűződik az 1880-ban Magyarországon végzett első sikeres császármetszés, amely után mind az anya, mind gyermeke életben maradt. Nagy tapasztalata volt méheltávolításokban. Tevékenységével felkeltette a korszak legnevesebb külföldi szakembereinek érdeklődését, és azok sorban meglátogatták klinikáját, az 1880-ban alapított II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikát. Így többek között az angol J. J. Lister, az antiszeptikus sebkezelés nemzetközi tekintélye 1883-ban világ körüli útja során Tauffer professzor két, egyenként 15 perces petefészek-eltávolítás műtétjét nézte végig – a leírások szerint – kritikus szemmel.
Gyakorló klinikusi hétköznapjai mellett szívügye volt a hazai szülészeti viszonyok javítása, a jól képzett bábák számának erőteljes növelése. A világon első ízben kezdeményezte, és kitartó munkájának eredményeképpen el is érte, hogy az egységes szülészeti adatszolgáltatásra vonatkozó javaslatai a gyakorlatban is megvalósuljanak. 1915-ben megalapította az Országos Magyar Anya- és Csecsemővédő Stefánia Szövetséget, amely az első világháború utáni években már igen széles körben tevékenykedett és több mint 300 intézetével alapjává vált a későbbi Zöldkereszt Mozgalomnak. Az első anya- és csecsemővédőnőket maga Tauffer professzor képezte ki.
A tanári működésének 25 éves jubileuma alkalmából kiadott kötetben tanítványai – többek között a későbbi (pozsonyi) egyetemi tanár, Velits Dezső, továbbá tanszéki utóda, Tóth István – számos tanulmányban számoltak be a tanítómester iskolájának eredményeiről. Tauffer Vilmos 70 éves korára klinikájának mintegy 1000 szakdolgozatát gyűjtötték össze. Nyugdíjba vonulása után 1918 nyarán a szeretett és általa kiválasztott Tóth István professzort bízták meg a klinika vezetésével. Tauffer professzor munkásságát és személyét az iskolateremtő egyéniségnek kijáró őszinte tisztelet övezte. Jól szemlélteti ezt késői tanszéki utóda, Zoltán Imre professzor visszaemlékezése: „Soha nem fogom elfelejteni. Fiatal orvos voltam, amikor az Orvosegyesületben nőgyógyászati tárgyú előadáson vettem részt. A vitában sokan felszólaltak, köztük főnököm, Frigyesi professzor, az akkori magyar nőgyógyászat vezető és – okkal, ok nélkül – legnagyobb tekintélyű egyénisége. Mielőtt szokás szerint köszöntötte volna a tudományos ülés résztvevőit, mint egy kisdiák vigyázzba állt és meghajolt az első sorban ülő, akkor már nyolcvanadik évén túl levő Tauffer Vilmos előtt. Ilyen mértékben tisztelték a kiváló férfiút, és nem csak fizikai értelemben hajoltak meg nagysága előtt. Megérdemelten. Azok közé a kevesek közé tartozott, akiknek nagysága nemcsak a kortársak – vagy kortárs tanítványok – nagyítóján, hanem az utókor kiváló szemüvegén is csorbítatlan.”
Tauffer Vilmosnak különben jelentős szerep jutott szerencsétlen sorsú nagy magyar elődje érdemeinek sajnálatosan megkésett hazai és nemzetközi elismertetésében is. Ismert tevékeny közreműködése Hegar professzor korábban említett monográfiájának megszületésében, aki már az 1870-es években elfogadta Semmelweis tanítását. Tauffer Vilmos tagja, majd elnöke volt a Kézmárszky Tivadar kezdeményezésére 1891-ben megalakult emlékbizottságnak, amely Semmelweis Ignác tiszteletére szobor és díszes síremlék felállítását határozta el. 1906. szeptember 30-án nemzetközi ünnepség keretében Tauffer Vilmos nagyhatású beszédével leplezték le Stróbl Alajos alkotását az Erzsébet téren, s az ő javaslatára nevezték el Semmelweisről a pesti Újvilág utcát, ahol az egyetemi klinika korábban állott.
Tauffer Vilmos életművének koronája, a Szülészeti Rendtartás 1934-ben hatályba lépett, ő pedig ugyanebben az évben (december 7-én) – gyógyíthatatlan betegségét (vastagbélrák) felismerve – véget vetett életének. A „legnagyobb és legkedvesebb” tanítómester tanszéki utóda, Tóth István professzor búcsúztatta: „Lehullott a mi fejünk koronája… Benne tiszteljük a magyar nőorvoslás úttörő vezérét és a legnagyobb magyar nőorvost, és büszkén érezzük magunkat Tauffer-tanítványoknak.” Ez is Magyarországon történt.

Prof. dr. Papp Zoltán