hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Fertőző betegségek 2016

Emelkedett az E.coli okozta, valamint a campylobacteriosis fertőzések, és az AIDS-betegek száma is 2016-ban, írja a Magyar Nemzet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a Magyar Nemzet által ismertetett – legfrissebb, bejelentett fertőző megbetegedéseket összegző adatai szerint a 2015-ös 43 után 2016-ban már 53 AIDS-es beteget jelentettek, és 228 új HIV-fertőzött volt az országban.

A friss mutatókból kiderült az is, hogy rendkívüli mértékben emelkedett a skarláttal fertőzött páciensek száma. Ugyanis míg 2015-ben 2643 ilyen esetet rögzítettek, addig ez a szám tavaly már 4776 volt. Vagyis több mint nyolcvan százalékkal volt több érintett.

A bélrendszert érintő fertőzések is gyakoribbak voltak 2016-ban. A gyomor-bél hurutot okozó, hasmenéssel járó campylobacteriosis miatt 2016-ban 8579-en szorultak ellátásra a 2015-ös 8366-tal szemben. A fertőzés egyébként nagyon gyakori, a hazánkban előforduló összes hasmenéses eset mintegy egynegyedét Campylobacter-fajok okozzák.

A rendkívül veszélyes, gennyes agyhártyagyulladás is többször fordult elő: 2010-hez és 2015-höz képest is nagyobb számban fertőződtek meg emiatt 2016-ban. Akkor 244 embernél diagnosztizáltak ilyen betegséget. Ennél a betegségnél többféle baktériumtípus is lehet a fertőzés oka, a leggyakrabban – 148 esetben – azonban nem tudták megállapítani, pontosan melyik volt a fertőzés oka.

 

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés