hirdetés
2020. január. 28., kedd - Károly, Karola.
hirdetés

Az onkológiai szűrővizsgálatokról a Semmelweis Egészség Napon

A 250 éves Semmelweis Egyetem ingyenes, interaktív programsorozata, a Semmelweis Egészség Napok januári rendezvényén előadást hallhatnak az érdeklődők arról is, miért és elsősorban kiknek javasolt a szűrőprogramokon való részvétel.

hirdetés

A magyar lakosság jelentős része helytelenül táplálkozik, mozgásszegény életmódot él, illetve a dohányzás és a rendszeres, mértéktelen alkoholfogyasztás is komoly probléma hazánkban. A genetikai hajlam mellett ezek mind kockázati tényezői egyes daganatos megbetegedéseknek. Az onkológiai szűrőprogramok segítségével ugyanakkor korai, akár még tünetmentes stádiumban kimutathatók a rosszindulatú betegségek, így a páciensek jelentős részének van esélye a teljes gyógyulásra . A hatékony szűrési programnak köszönhetően például az emlődaganatok esetében a halálozási mutatók jelentősen csökkentek a nők körében.

Az alapítása 250. évfordulóját ünneplő Semmelweis Egyetem a jubileumi tanévben indította el a nagyközönségnek szánt, ingyenes, interaktív rendezvénysorozatát, a Semmelweis Egészség Napokat, melynek célja az ismeretterjesztés és a lakosság egészségtudatának javítása. A sorozat következő rendezvényén, a Nőgyógyászati és Onkológiai Napon a látogatók egyebek mellett magyar és angol nyelven is előadást hallhatnak arról, hogy miért fontos az onkológiai szűrőprogramokon való részvétel.

A januári Semmelweis Egészség Napon további előadásokkal, kiscsoportos foglalkozásokkal is várják a látogatókat, ahol őszintén kérdezhetnek a Semmelweis Egyetem szakembereitől a modern rákvizsgálatokról és a legkorszerűbb kezelési lehetőségekről, a szövettani leletek értelmezéséről, megtanulhatják az emlő önvizsgálatát és a stresszkezelési technikákat, illetve tanácsokat kaphatnak a dietetikusoktól arról, miként lehet átgondoltan megoldani egy daganatos beteg és a többi családtag megfelelő étkezését.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250 oldalon, a Semmelweis Egészség Napok fülre kattintva. A kiscsoportos foglalkozások többsége előzetesen betelt, ezekre a lemondásoktól függően a helyszínen lehet még jelentkezni.

Időpont: 2020. január 4. (szombat) 10:00 – 15:00
Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ (1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés