hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Visszavesz a lendületből a rezidensszövetség új elnöke? (BŐVÍTVE közleménnyel...)

Határozott, bár a szervezettől korábban megszokottnál szelídebb hangot ütött meg csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatóján dr. Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) új elnöke, a stafétát átadó Dénes Tamás pedig arról beszélt, baj van az ágazati kollektív szerződés egyeztetéseivel.

A béremelés folytatása, a jogszabályok betartatása és a szakmai érdekképviseletek összefogása, megerősítése a célja az új elnöknek, aki nem akar olyan egészségügyi rendszerben élni és dolgozni, ahol mindig csak arra várunk, hogy egyszer majd jobb lesz. Sipka Balázs, aki hat éve tagja a szövetségnek, évekig állt a szegedi régió élén. Jelenleg a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhelyi Intézményében sebész rezidens, szakvizsgáját három év múlva szerezheti meg.

Mint vélekedett, az MRSZ a példa rá, hogy lehet eredményes az érdekvédelem, így a mára kialakult helyzetért az érdekképviseletek is felelősek, hiszen közel sem lépnek fel olyan markánsan, mint azt megtehetnék. Az eddigi fizetésemelések csak a bérfeszültséget növelték, amit a hálapénz is tovább generál. A rezidensek munkáját szabályozó rendeleteket elsősorban azért hozták, hogy biztosítani tudják a betegellátást, azonban az abban foglaltakat senki nem tartja be. Tárgyalásokkal érné el a felvetett kérdések megoldását az új vezető, és csak akkor vizsgálná, hogyan tiltakozhatnának erőteljesebben, ha az egyeztetések eredménytelenek maradnak.

 

Bukhat a kollektív szerződés

Miközben a Magyar Orvosi Kamara (MOK) lemondott az orvosi életpályamodellről, a rezidens szövetség jogászai szerint, ahogy a szociális, úgy az egészségügyi ágazatban sem lehet megkötni az ágazati kollektív szerződést (ÁKSZ), amelynek tárgyalásai nyár eleje óta folynak az egészségügyért felelős államtitkárságon(*). Minderről már Dénes Tamás beszélt, aki elsőként a MedicalOnline-nak  mondta el, hogy jelölték a MOK elnöki, alelnöki, főtitkári, és titkári pozícióira is. ÁKSZ-t csak munkáltatói szervezettel, vagy a szervezetek szövetségével köthetnek a dolgozók, ennek a kritériumnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem felel meg.

Mint azt a MedicalOnline megtudta, az MRSZ levélben fordult a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárához, Cseresnyés Péterhez, akit arra kértek, vizsgálja meg, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint lehetséges-e ÁKSZ-t kötni az egészségügyben. (Az MRSZ levelét ide kattintva olvashatja.)

Az orvosok eszközök híján nem tudják ellátni gyógyító munkájukat, védelmük a Magyar Orvosi Kamara (MOK) feladata lenne, a szervezet rendelkezik is az ehhez szükséges infrastruktúrával – vitte tovább a szót Dénes Tamás, aki szerint a MOK ugyan nem szakszervezet, de „kutya kötelessége” lenne támogatni az ágazatban dolgozók törekvéseit, így felháborítónak tartja azt is, hogy a kamara egy semmitmondó levéllel nyugtázta a májusi szakdolgozói tüntetést. Kifejtette azt is, álláspontja szerint a kamara gazdasági tevékenységet nem folytathat, és amennyiben a szombati küldöttközgyűlés megszavazza a köztestület elnökének, minden prémiumról lemond, csak a munkájáért járó fizetést veszi fel.

Dénes Tamás a szombati kamarai választásokra készülve egyébként programot is írt, amelyben többek között markáns szakmai érdekképviseletet, transzparens gazdálkodást ígér; a tagok minden pénzügyi mozgást online figyelhetnének, hogy tudják, mire költik el tagdíjukat. A teljes programot ide kattintva olvashatja.

 

Isten veled, hálapénz!

„Ha itthon akarok maradni, tennem kell azért, hogy megszűnjön a hálapénz” – foglalta össze egy mondatban hitvallását megválasztásakor, 2013 májusában Dénes Tamás, aki akkor azt ígérte, az elkövetkezendő években mindent el fognak követni azért, hogy felszámolják a hazai egészségügyben a paraszolvenciát. Az államtitkári posztjáról augusztus végén leköszönő Zombor Gábor ex-államtitkár kinevezését követően teljes mellszélességgel állt ki a fiatal orvosok célkitűzése mellett, ám még ez a háttér sem volt elegendő arra, hogy érdemi változások történjenek.

A hálapénz most nem elsődleges, bár fontos probléma, ami akadályozza a szakorvosképzést – mondta lapunknak a harminc éves Sipka Balázs, aki a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát. Úgy vélte, a paraszolvencia csak a béremelések után kerülhet terítékre.

Míg Dénes Tamás havonta egy hetet Angliában dolgozott, hogy itthon ne kelljen elfogadnia hálapénzt, addig Sipka Balázsnak egyelőre nincsenek hasonló tervei. Most a szakvizsga megszerzésére, illetve az MRSZ ügyeire koncentrál.

 

(*)

FRISSÍTÉS (2015. 11. 27. 14:07):
A nap folyamán a rezidensszövetség az ágazati kollektív szerződés témájához kapcsolódó sajtóközlenényt adott ki. Annak szövege innen letölthető.

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...