Velkey: Meg kell őrizni az egyedülálló gyermekellátási rendszerünket

– Egy bizonyos téma köré szerveződnek a tudományos előadások, vagy szélesebb spektrumban tekintik át a gyermekgyógyászat aktualitásait?

– Idén arra törekedtünk, hogy általánosabb képet kapjunk a szakmánk időszerű kérdéseiről, több fontos eredményről is beszámolnak a kollegák. Betekinthetünk a gyermekkori szívtranszplantáció pillanatnyi helyzetébe, hiszen az elmúlt évek egyik legnagyobb szakmai sikere, hogy ez a program elindulhatott a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában. Szintén szép eredményeket érünk el a koraszülött ellátásban, ennek köszönhetően mérhetően sikerült csökkenteni a csecsemőhalálozást, és itt említeném meg az oktatás kérdéskörét is, amely kiemelt szerepet kap saját működésünkben.

– Az egészségügy legnagyobb problémája a munkaerőhiány. Így van ez a gyermekellátásban is?

– Izgalmas a helyzet. Magyarországon az a sokak által irigyelt séma alakult ki, hogy a gyerekeket gyermekorvosok gyógyítják az alapellátástól a szakellátás legmagasabb szintjéig. Ez a rendszer került veszélybe az elmúlt években, olyannyira, hogy a házi gyerekorvosok aránya a legrosszabb ellátottságú helyeken, például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már csak ötven százalék. Megbicsaklani látszik a házi gyermekorvosi ellátórendszer a szakemberek számának csökkenése miatt, sok helyütt már nem tudják pótolni a gyermekorvosokat a praxisokba. Elöregedett a garnitúra, az alapellátásban dolgozó kollégáink 25 százaléka 65 éven felüli. A legfrissebb kimutatás szerint 68 betöltetlen gyerekpraxis van az országban, ami meglehetősen nagy szám annak ismeretében, hogy a gyerekek 30-40 százalékát eleve vegyes körzetekben látják el, és ezek közül is üresen áll 162. Az egész struktúrán átívelő gyermekorvosi ellátás nagy érték, ez szakmai eredményekkel is alátámasztható, például a hazánkban jellemző rendkívül magas átoltottsággal. A gyerekspecifikus képzés lényegesen többet tud adni az ellátottaknak a területen, mint az egyszerű háziorvosi képzés, ahol csupán néhány hétnyi gyermekorvosi gyakorlat van.

– A kiüresedő gyermekpraxisokat csak fél éven át hirdetik, utána beolvadnak a területen lévő felnőtt körzetekbe. Eltűnhet az alapellátásból a gyerekellátás?

– Valóban nem ritka, hogy felosztják a pacientúrát, ez mindenképpen minőségvesztést okoz, azonban éppen az elmúlt hetekben indult el a képzésben az a 40 központi rezidens, akik öt év után a területen kezdik meg a munkát. A meghirdetett keretszámokat meghaladó számban érkeztek pályázatok az egyetemi klinikák és néhány nagyobb gyerekintézmény részéről, és az álláshelyeket be is töltötték a kollégák. Végre kialakult egy módszertan, amelynek köszönhetően kifejezetten az alapellátásba képeznek rezidenseket.

– Gondolom, azért a kórházakból sem seprűzik ki a szakorvosjelölteket…

– Ezen a szakterületen nagy a migráció, külföldön rendkívül keresettek a gyerekorvosok, de a kórházi szakemberhiányt a szubspeciálitások kialakulása is gerjeszti. Fájón hiányoznak a rendszerből a gyerekneurológusok, gasztroenterológusok, pulmonológusok. Rendkívül kevés a neonatológus, ami betegbiztonsági kérdés is, hiszen nélkülük az intézmények nem tudják fenntartani a PIC-eket.

– Korábban a végzett orvostanhallgatók körében népszerű szak volt a gyermekgyógyászat. Ez megváltozott?

– A kezdő gyermekorvosi státuszokra még mindig nagy a pályázási kedv, a nagyobb központokba, budapesti intézményekbe messze nem tudott mindenki bejutni, a kisebb városi kórházakba azonban nem szívesen mennek a kollégák. De nem is annyira nagy baj, ha centralizálódnak az ellátások, azonban egy ilyen modellben ügyelni kell arra, hogy akár kijáró orvosokkal, de az ország minden pontján biztosítva legyen a megfelelő szintű járóbeteg-ellátás.

– Uniós forrásokból tízmilliárd forintot szán a kormány a gyermek sürgősségi és baleseti ellátás fejlesztésére. Ennek felhasználásához kikérték a szakma véleményét?

– Voltak egyeztetések, az egyetemi klinikák, néhány nagy vidéki centrum és a Heim Pál Gyermekkórház kezelte a projektet. Az MGYT álláspontja szerint nagyon fontos a gyermek sürgősségi ellátás fejlesztése, hiszen egy mindez ideig definiálatlan szakmáról van szó, amelynek meg kell találnia a helyét a gyerek- és a sürgősségi ellátáson belül egyaránt, hogy egy elkülönült, átlátható rendszer alakuljon ki. Az infrastruktúra megújítása mellett a projekt módszertani fejlesztésre is lehetőséget biztosít, hogy kialakuljon a gyerek sürgősségi ellátás szakmai keret- és szakvizsgarendszere, és az ehhez kapcsolódó szakmakódok.

– A szakmai kollégium csecsemő és gyermekgyógyászati tagozatának február óta tagja. Megalakult a tanács is?

– Javaslatot tettünk a tanács összetételére, minisztériumi megerősítésre várunk. A szakmai feladatok azonban nem állhatnak adminisztratív okok miatt, így a háttérmunkákat elsősorban az MGYT-n belül végezzük, annál is inkább, mert a személyeket tekintve meglehetősen nagy az átfedés a kollégiumi tanács és a társaság szakértői csapata között.

– A szakpolitika először nyár közepére, majd szeptember végére ígérte az új, kompetenciaalapú minimumrendelet elfogadását. A tisztifőorvos legutóbb arról beszélt, hogy a kollégium tagozataitól várt beavatkozási listák egyelőre hiányosak. Önök elvégezték a feladatot?

– A szakmából néhányan kaptunk személyre szabott felkérést az OTH-tól, hogy az ezzel kapcsolatos kiinduló anyagokat készítsük el, amivel a nyár közepére végeztünk, visszaküldtük. Feltételezem, hogy a munka tovább folytatódik. Hogy az új rendelet mikorra készülhet el, arra nincs rálátásunk.

– Jónak tartja az új irányt?

– A nem struktúrához, hanem feladatkörhöz kötött szabályozás rugalmasabbnak és életszerűbbnek tűnik, mint az ágyszámhoz rendelt merev, és önmagában betarthatatlan minimumfeltétel-rendszer, még akkor is, ha nehezen megfogható. De úgy érzem, hogy a nekünk feltett kérdésekre meg tudtuk adni a válaszokat.

– Van olyan jó gyakorlat a gyerekgyógyászatban, ami csak ott jellemző, de a felnőtteket ellátó intézmények is alkalmazni tudnák a betegellátás minőségének javítására?

– A gyermekellátásban nagyon erős a preventív szemlélet, a gyermekorvosok távlatokban gondolkodnak gyógyításkor, gondoljunk csak a védőoltásokra, vagy a szoptatásra, amelyek a felnőttkori betegségmegelőzést célozzák. Családközpontúság és interszektoralitás jellemzi a szakmánkat, nap mint nap kapcsolódunk a szociális és oktatási rendszerekhez. A gyermekek gyógyításának kultúrája térben és időben több irányban is nyitott, ennek a szemléletnek az átvétele biztosan nem lenne kárára a felnőtt ellátásnak sem.