hirdetés
2020. augusztus. 11., kedd - Zsuzsanna, Tiborc.
hirdetés

Újabb anyagokkal bővült a dizájnerdrogok tiltólistája

Az elmúlt napokban lépett hatályba az a miniszteri rendeletmódosítás, amely alapján újabb két anyaggal bővült a dizájnerdrogok tiltólistája, amelyre így már 87 vegyület került fel, közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.

hirdetés

A közleményben Rétvári Bence azt írta, Magyarország Európában az elsők között alakította ki az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos szabályozást, amely alkalmazkodik az új dizájnerdrogok megjelenéséhez. Hozzátette, hogy Magyarország jelentős forrást szán a megelőzésre, emellett pedig bővülnek a kábítószerfüggők rehabilitálásának lehetőségei.

A célzott prevenciós programok támogatására 3 milliárd forint összegű fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A droghasználat kialakulásának megelőzése és visszaszorítása szintén kiemelt célja annak a 2,5 milliárd forint keretösszegű programnak is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézmények működését segíti a kormányzat. A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése pedig 6 milliárd forintból valósul meg.

Ide tartozik az is, hogy 2018. szeptemberétől bevezették az iskolai szociális segítést mint szolgáltatást. Az elmúlt időszakban három gyermek- és ifjúságaddiktológiai rehabilitációs intézmény kezdte meg működését, fűzte hozzá.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink