hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Több mint 17 órát vitáztak a képviselők az ágazatot érintő változásokról

Csütörtök délelőtt lezárult az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló kormányzati törvényjavaslat általános vitája.

A kormány továbbra is elkötelezett az iránt, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók béremelése megtörténjen, és hogy a betegellátás minden szintje tovább javuljon – mondta összefoglalójában Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, miután az elnöklő Latorcai János az általános vitát lezárta. A szociális államtitkár kifejtette azt is, hogy az egészségügyre fordított költségvetési kiadások a 2010-es 1200 milliárd forintról 2023-ra 2670 milliárd forintra nőnek, azaz a számok is azt bizonyítják, hogy többletforrások vannak és fejlesztések történnek ezen a területen.

A most javasolt intézkedéseket a koronavírus-járvány alatti tapasztalatok, a betegellátásban felmerült tipikus problémák tették indokolttá. Fülöp Attila kiemelte, hogy a törvényjavaslat fő célja az alapellátás megerősítése, hogy a háziorvosi ellátás az ország minden részén hasonlóan elérhető és színvonalas legyen. Ezt célozza, hogy a települések mellett az állam is nagyobb felelősséget vállal a háziorvosi praxisok szervezésében. A háziorvosi ellátást az önkormányzatokkal együttműködve az Országos Kórházi Főigazgatóság szervezi majd.

A védőnők, megőrizve szakmai önállóságukat, a helyi kórházak alkalmazottai lesznek; a városi kórházak feladatot kapnak a háziorvosi ügyeleti ellátásban és a népegészségügyi szűrésben is. A hatékony feladatszervezést szolgálja, hogy a kórházakban működő ápolási osztályok átkerülnek a szociális ellátórendszerbe, ahol ezentúl szakápolási központok keretein belül gondoskodnak a betegekről.

Latorcai János közölte, az Országgyűlés következő ülése december 5-én lesz.

Az egészségügyi törvények módosításáról szóló vita részletes összefoglalóját ITT olvashatja.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink