hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Újabb részletek az egészségügy átalakításának terveiről

Bár arról volt szó, hogy a főváros kimarad az ügyeleti rendszer átalakításából, a kormányzat másképp gondolta, írja a Népszava.

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra az egészségügy átalakítását célzó kormányzati tervekről miután a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közzétette a Takács Péter államtitkárral zajló egyeztetéséről szóló összefoglalóját. Mint kiderült, az egészségügyet érintő kormányzati átalakító terveknek csak egy része kerül most ősszel a parlament elé, emlékeztet most a lap.

Ebbe a csomagba tartozik az ápolás átadása a szociális ellátórendszernek, továbbá az alapellátás és az ügyeleti rendszer átalakítása, valamint a szakrendelők integrációja a megyei kórházakba. Az egyéb ügyekkel – így például a köz- és magán viszonyával, valamint általában az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kérdésekkel, vagy a finanszírozással – most nem foglalkoznak. Ezek a témák vagy 2023. I. negyedévében kerülnek az Országgyűlés elé vagy olyan szabályozások, amelyhez nem szükséges parlamenti döntés. Takács Péter a megbeszélésen elmondta: a háziorvosi körzetek praxis határainak újraszabásakor az a cél, hogy a tartósan betöltetlen praxisok ne helyettesítéssel működjenek. Praxisjogot nem vesznek el senkitől, ezért annak a kárpótlása sem merül fel.

Mint az a kamara honlapjáról kiderült, az államtitkár megerősítette a korábbi információt, miszerint kevesebb ügyeleti pont lesz az országban és ezek 16-22 óráig üzemelnek. Amennyiben ebben az időintervallumban ki kell menni házhoz, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koordinálja a kivonulást és biztosítja az orvos szállítását. Az ügyeleti ellátásra majd vállalkozói vagy megbízási szerződést köt a mentőszolgálat az orvosokkal. A munkáért 8500 forintot számlázhatnak óránként az érintettek. Takács Péter ezen az egyeztetésen azt is elmondta, hogy módosítják a háziorvosok szerződését, amelynek része lesz, hogy az érintettek havi 2 ügyeletre kötelezhetők.

A kormányzat legújabb álláspontja szerint a rendszer korszerűsítése, átalakítása a fővárosra is kiterjed. Az egyeztetésre szétküldött dokumentumban még arról van szó, hogy a főváros kimarad az ügyeleti rendszer átalakításából.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a rendelőintézetek átvétele egy folyamat lesz, nem pedig egylépcsős-határnapos kötelezettség, és csak a fenntartásra vonatkozik, a tulajdont nem érinti. A kamara beszámolója szerint Takács Péter határozottan kitartott amellett, hogy a jövő év júliusától már a teljesítménymérés, -értékelés is megjelenik az egészségügyben dolgozó orvosok és más szakemberek bérében.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink