hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Szuperkórházak – mégis másként

Az eredetileg három ellátóközpontra jutó, 335 milliárdos összeget most mégis "csak" két centrumra költhetnék, míg a harmadikat, a dél-budait önállóan, 150 milliárdból a Semmelweis Egyetem építené, közli a Népszava.

A lap úgy tudja: egy asztalhoz ültették Palkovics László oktatásért és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy egyezzenek meg és álljanak elő közös, egymást nem kioltó budapesti kórház-fejlesztési programmal. A Népszava információi szerint olyan megállapodás született, hogy a Semmelweis Egyetem átvállalja a dél-budai centrum kialakítását a neki járó 150 milliárd forintból. Az egyetem ide költöztetné két gyermekklinikáját, valamint megteremtené az összes feltételt egy sürgősségi központhoz, az Egészséges Budapest Programban tervezett másik két centrumra pedig az egészségügyért felelős államtitkárság elkölthetné az eredetileg a három központ kialakítására szánt 335 milliárdot.

Nem ez az első vargabetű a nagy fővárosi kórház-átalakításban. Mint emlékezetes: az első verzióban, öt év alatt 335 milliárd forintból szervezték volna át a fővárosiak egészségügyi ellátását, s építettek volna három új centrumot. Ezzel egy időben becsuktak volna két nagy múltú intézményt, a Szent János és a Péterfy kórházakat, és újranyitották volna a lipótmezei pszichiátriát, hogy ott időskori szellemi hanyatlásban szenvedő betegeket ápoljanak. (Azóta ezt a tervet már fölülírták: mind a Péterfy, mind a Szent János milliárdos összegre számíthat ahhoz, hogy kisebb fölújításokat végezzenek. A Lipótmező pedig már szóba sem kerül.)

A lap szerint a választások előtt legfeljebb az úgynevezett társkórházak fejlesztése kezdődhet meg néhány tízmilliárdos összegből, és legfeljebb két alapkövet – a Honvéd Kórház területén az Észak-pesti Centrumét, valamint a dél-budaiét tehetik le. Föltéve, ha sikerül még ebben a kormányzati ciklusban dönteni ez utóbbi központ helyéről. Ennek helyszíne ugyanis most még a budai Dobogó (egykori Akasztóhegy), ám Cserháti Péter miniszteri biztos az IME múlt heti, csütörtöki konferenciáján azt mondta: előfordulhat, hogy az olimpiai pályázattól való visszalépés miatt a helyszín megint változhat. Hozzátette: az biztos, hogy a Galvani híd fölépítése, valamint az 1-es villamos nyomvonalának meghosszabbítása megtörténik, és szerinte, lenne hely a Kelenföldi pályaudvar mellett is az új centrumnak.

Úgy tudják: államtalanítanák a budapesti ellátórendszer átalakítását, azaz az építkezés irányítása elkerülne az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól(ÁEEK), és a feladatot önálló projekt cégre bíznák. Most ezt a feladatot még az ÁEEK keretén belül készíttetik elő Cserháti Péter miniszteri biztos irányításával.

További részletek

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink