hirdetés
2020. július. 12., vasárnap - Izabella, Dalma.
hirdetés

Szuperkórházra gyűjtenek (aláírást)

Aláírásgyűjtés indult azért, hogy a Szent János Kórház területén, vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fővárosi központi kórház.

hirdetés

A XII. kerületi helyszínt támogató aláírásgyűjtő ívet a kezdeményező Szilágyi Zsolt helyi lokálpatrióta mellett Láng Zsolt, a II. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere írta alá elsőként a Szent János Kórházban tartott sajtótájékoztatón.     

A két önkormányzati vezető egyebek mellett azzal érvelt a közép-budai helyszín mellett, hogy az tömegközlekedéssel és autóval is elérhető távolságban van mind az észak-, mind pedig a dél-budaiak, valamint a 120 - az ellátási területhez tartozó - agglomerációs település számára.     

Az új budapesti „szuperkórház” építéséről szóló javaslatot Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be még február 5-én; azóta több polgármester is jelezte, azt szeretné elérni, hogy a több tízmilliárd forintos beruházás a kerületében épüljön fel.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink