hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ömlesztett adatok monitoring helyett

A 24.hu utánajárt, miért nincs fogalma a kormánynak, hogy mekkora az orvoshiány, pedig félmilliárdot költöttek monitoringrendszerre.

A humánerőforrás monitoring rendszer (HMR) projektje 2012-ben indult az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) égisze alatt. Az intézmény 500 milliós TÁMOP-pályázatban vállalta, hogy amit az uniós pénzből létrehoz, abból a kormány, az ágazati vezetés és az érdeklődők valid adatokon alapuló képet kaphatnak a magyar egészségügyben dolgozók helyzetéről. Annyira pontos képet, hogy arra akár az egészségügyi HR-stratégia kialakítását, valamint a későbbi ágazati döntéseket is alapozni lehet. A rendszer megjelenítésére egy olyan klasszikus „portál” létrehozását ígérték, ahol a statisztikák lekérdezése, az adathalászat mellett hírblokkok és állásajánlatok között böngészhetnek a látogatók.

Az uniós pályázatot 2015-ben sikeres teljesítéssel lezárták.

Új portál azonban nem készült, csupán az ENNK honlapján nyílt egy Humánerőforrás Monitoring Rendszer című aloldal. Ott azonban egy éven keresztül, 2016 nyaráig kizárólag a „Feltöltés alatt” üzenet volt olvasható. Sajtóérdeklődés nyomán az oldalra hosszú PDF dokumentumok kerültek ki. Az „Éves beszámolók az egészségügyi ágazati humánerőforrás helyzetéről” rovatban jelenleg 2015-ös a legfrissebb beszámoló, amit több intézmény adatszolgáltatásából állítottak össze. Nem kétséges, hogy az éves beszámolók, bértáblák is jelentős munkabefektetéssel készültek, de ezek áttekintése, értelmezése nem könnyű feladat.

Szakértő segítségével a portál megnézte, hogy a 2015-re vonatkozó 178 oldalas PDF-ből – eltekintve a több mint egy éves lemaradástól – kinyerhetőek-e a sürgősségi betegellátó osztályokon dolgozó orvosok létszámadatai, amelyekről Éger István írt Balog Zoltán miniszternek. Kiderült, hogy a félmilliárdos nyilvántartásból csupán az tudható meg, hogy hány fő került az alapnyilvántartásba mint sürgősségi orvos, vagy az, hogy a szakképzés elkezdése szerint kik jártak sürgősségi szakra, arról azonban semmi sem olvasható, hogy hol és mennyien dolgoznak sürgősségi területen a kórházakban.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink