Normális egészségügy nem épülhet a szentekre!
Sok orvos azért vállal másodállást a magánintézményekben, hogy az adózatlan hálapénz reményében visszaterelje a közszolgálatba a fizetős pacienst. Ezzel a számlával dolgozó vállalkozások nem tudják felvenni a versenyt, olyan orvos pedig, aki kiszállna a paraszolvenciás rendszerből, olyan ritka, mint a fehér holló, hangzott el a többi közt a Medical Tribune konferenciájának második napján tartott kerekasztal-beszélgetésen.
A köz- és a magánegészségügy együttélése volt a téma a Medical Tribune-MedicalOnline által, „Kitörési pontok a magyar egészségügyben” címmel szervezett két napos konferenciát záró kerekasztal-beszélgetésen. A vita moderátori feladatát Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem menedzserképzőjének igazgató-helyettese látta el, vitapartnerei: Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója, Szabó András, a Szinapszis Kft ügyvezetője, Komáromi Zoltán háziorvos és Kincses Gyula egészségügyi szakértő voltak.
Arra a kérdésre, vajon belső szervezőmunkájukat tekintve mivel tudnak többet a magánintézmények, mint a közszolgáltatók, a Szinapszis Kft ügyvezetője leszögezte: egészségügy helyett célszerűbb egészségiparról beszélni, hiszen a háziorvosi rendszer 96 százalékát vállalkozók működtetik, a gyógyszertárak 100 százaléka magántulajdonban van, s egyre több a magán-egészségügyi cég is. A betegek ma már inkább szolgáltatásként tekintenek a különböző orvosi ellátásokra, s ennek megfelelően változtak az elvárásaik is.
Példaként említette azt a vizsgálatukat, amelynek során az orvosok nem értették meg, hogy miért értékelik őket igen alacsony pontszámmal a bemutatkozást, kézmosást, teljes körű tájékoztatást evidenciaként igénylő külföldi paciensek. Ettől azonban, szögezte le Szabó András, 2015-ben már távol állunk, a piacgazdaság nem hagyta érintetlenül az egészségügyet sem. Ennek, s a digitalizációnak tudható be a fogyasztói elvárások változása. Az ügyvezető szerint élhetetlenek, akik itthon maradtak, mert „túlterhelik magukat ahelyett, hogy fókuszálnának a dolgokra”. Az orvostársadalom legnagyobb gondja, hogy míg egyesek haszonélvezői a jelenlegi rendszernek és nem akarnak rajta változtatni, addig másokkal azt kellene megértetni, hogy piacgazdaságban „egy szakma szereplői”. Külön rákfenéje a jelenlegi rendszernek a hálapénz;, mint mondta, „ez a fajta kitettség óriási szorongást okoz az orvosokban”.
Két-három munkahelyből tudnak megélni az orvosok, s ez a réteg viszi most vállán a hazai egészségügyet, kommentálta az ügyvezető szavait Komáromi Zoltán. Két szűk keresztmetszet van jelenleg: a pénz és a humánerőforrás, ezért minden politikai döntést ezen a szűrőn kellene átengedni. A közellátás anomáliái – fűzte az elhangzottakhoz Lantos Gabriella – ingyenreklámot jelentenek a magánszolgáltatóknak. A Róbert Károly Magánkórház (RKM) operatív vezetője szerint egyáltalán nem kevés az ellátásra szánt forrás, csak rettentő rosszul osztják el. Úgy vélte, magánkórházuk hatékonyságának az a titka, hogy nem úgy dolgoznak, mint egy kórház, hanem úgy, mint egy vállalat. Ebben a szisztémában a betegek ügyfelek, akik megrendelnek egy-egy szolgáltatást, amelyet kórházuk a kliens igényei szerint szervez meg. Az RKM-ben ugyanazok az orvosok és szakszemélyzet dolgozik, mint a közszolgálatban, a különbség a többi közt annyi, hogy aprólékos pontossággal meghatározzák a velük szemben támasztott elvárásokat. Mindenki azzal foglalkozik, ami a dolga, az orvos például nem adminisztrál, ezt a munkát osztályos írnokok látják el.
A szülészeten egy-egy alkalommal 7-9 szakdolgozó, s egy orvos van jelen. A doktorokat kiszolgálják, de ezért tökéletes munkát várnak tőlük. A magánszolgáltatóknak muszáj kiváló teljesítményt nyújtaniuk, mivel az általuk kínált ellátási paletta a közszolgálatban is elérhető; ha rosszul dolgoznak, a betegek oda mennek. Vagyis: a közellátással ellentétben pontosan érzékelik a versenyhelyzetet. De mint szavaiból kiderült, nem minden arany, ami fénylik. Sok orvos azért vállal másodállást a magánintézményekben, hogy az adózatlan hálapénz reményében visszaterelje a közszolgálatba a fizetős pacienst. Ezzel a számlával dolgozó vállalkozások nem tudják felvenni a versenyt, olyan orvos pedig, aki kiszállna a paraszolvenciás rendszerből, olyan ritka, mint a fehér holló.
A hatékonyságot vizsgálva, figyelmeztetett Sinkó Eszter, a verseny nyertese a közszolgálat, hiszen ugyanakkora bevételből sokkal több beteget lát el. Míg a magánintézmény a fizetőképes vásárlót szolgálja ki, a közintézmény nem válogathat, ellátási kötelezettsége van. A gondok egyik forrása Lantos Gabriella szerint, hogy nem rögzítették az ellátási csomagot, s míg a magánszolgáltatóknál létezik egyfajta limit, a közellátás akár naponta igénybe vehető. Ez azonban, replikázott Komáromi Zoltán, azért van, mert nem rendezték ésszerűen a kompetenciákat, így olyan dolgokkal is az orvosnál kötnek ki a betegek, amiket egy jól képzett nővér is el tudna látni – mint a világ számos országában.
„Nem akarom azt hinni, hogy ma Magyarországon csak a magánszolgáltatók képesek kiváló ellátást nyújtani” – fejtette ki az SE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi docense. Kell a magánegészségügy, ez „számomra evidencia, de ne a mosolyt és a tájékoztatást fizettessék meg” – tette hozzá az öt szakvizsgával, havi nettó 270 ezer forintért egyetemi közalkalmazott Pászthy Bea gyermekorvos-gyermekpszichiáter. Osztályuk eredményei Európa legjobbjai között vannak, nincs várakozás, nincs paraszolvencia, miközben egy pszichoterápiás ülést – ami magánbeteg esetében itthon 30 ezer forint, Angliában pedig 300 font – 1000 ponttal honorál az egészségpénztár. „Ez néha fullasztó, én is kimentem Angliába, mert néha levegőhöz kell jutnom, de visszajöttem; gyógyítani akarok, úgy, mint Angliában. 50 százalék állami, 50 százalék magánellátás, ez az a lehetőség, amivel sokan élünk.”
Lehet lúzernek hívni, de ez az én döntésem, reagált Lantos Gabriella korábbi megjegyzésére, miszerint az operatív igazgató még nem találkozott olyan orvossal, aki nettó egymillió forintnál kevesebbet keresett volna…
Egy normális egészségügynek nem szentekre kell épülnie, ezt nem lehet követelményként állítani mindenki elé. Kincses Gyula szerint jó értelemben vett tisztességes szakiparosnak kell lennie az orvosnak, aki becsülettel teszi a dolgát, s ebből normálisan megél. Ami a köz- és magánellátást illeti, nincs két egészségügyre való orvos, s két egészségügyre való pénz a rendszerben. Egy egységes egészségügy van, ennek egységes szakmai szabályrendszerrel, egységes szakmai felügyelettel, egységes piacfelügyelettel, s egységes informatikával kell rendelkeznie.
Egy nagy kórház radiológiájának költsége „felolvad” a nagy büdzsében, így a hatékonyság nehezen mérhető, fejtette ki az állami ellátórendszerben, de magánszolgáltatóként is működő Diagnoscan Magyarország vezérigazgatója. Sok kórházvezető úgy véli, ha más, akkor ők is tudják költséghatékonyan működtetni a CT-t, MRI-t, de nem számolnak az üzemeltetés hosszú távú költségeivel, például a két-három év múlva esedékes 15 milliós csőcserével. A közszférában napi 6 órát dolgoznak a radiológusok, s óránként legfeljebb két beteget néznek meg, míg a magánszolgáltatásnál 8 óra a munkaidő, a vizsgálat-szám pedig 3-3,5. A privát szférában más az elvárás, értett egyet Leitner György Lantos Gabriellával, hozzátéve: a köz esetében a méretgazdaságosság sem igen jön szóba, a kontrasztanyagokat külön-külön rendelik meg az állami intézmények, sokszoros árkülönbségekkel.
Reggel héttől, este hétig működik az RKM, amely helyileg egy állami kórház területén működik. Azt látjuk, kapcsolódott a vezérigazgató témájához Lantos Gabriella, hogy délutánra legfeljebb egy rezidens marad az állami ellátás osztályain, az orvosok délután már máshol, másodállásban dolgoznak.
Lehoczky Péter, a járóbeteg szakellátási szövetség elnöke úgy látja, a jó szakemberek itthon tartása miatt is szükség van a magánszolgáltatókra. Más kérdés, tette hozzá, hogy a magánszolgáltatók leszedik a „habot” a tortáról, míg a „frontvonal”, s az ügyelet a közintézményre marad.
