hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Népegészségügy: társadalmi vagy politikai felelősség?

A politika tehet azért, hogy ne csak beszéljünk a népegészségügyi programokról – hangzott el egy keddi konferencián.

A társadalmi szervezeteket nemigen vonja be a döntéshozó a magyarországi népegészségügyi kérdésekbe, holott a betegszervezeteknek fontos feladatai volnának a lakosság egészségértésének és egészségtudatosságának fejlesztésében – vetette fel a „Társadalmi és betegszervezetek a népegészségügyért” című konferencia nyitóelőadásában Koltai Tünde, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének elnöke.

Hogy az egyén egészségtudatosságának kiemelt szerepe lenne az egészségmegőrzésben, azt Müller Cecília országos tisztifőorvos is alátámasztotta, aki elmondta, hogy míg az egészségügyi ellátás csupán 11, a környezeti tényezők 19, addig az életmód 43 százalékban befolyásolja az egyén egészségi állapotát. A Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetője kiemelte a nemzetközileg is elismert hazai oltási rend fontos szerepét a prevencióban.

Átfogó mentálhigiénés programot dolgoztak ki, amelyben hangsúlyos szerepet kapott az alapellátás, amelynek feladata a pszichés kórképek szűrése, és az egyszerűbb estek kezelése – ismételte Németh Attila, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója a korábban már sokszor hangoztatott alapelemet a konferencia paneljében, amely az új Nemzeti Népegészségügyi Program pilléreiről szólt. Hozzátette, komplex programot dolgoztak ki, hiszen hiába szűrik ki a betegeket, ha később nem tudják ellátni őket.

A nemzeti egészségprogramokról szóló kerekasztal mellett Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója a szív- és érrendszrei programról ismételt el néhány alapvetést, amely a prevenciótól a komprehenzív centrumok kialakításáig öleli fel a betegellátást. Hangsúlyozta, hogy népegészségügyi szempontból a gyerekek oktatása a leghatékonyabb, hiszen a jobb egészségértést gyermekek továbbadják a szülőknek, nagyszülőknek.

A gyermekegészségügyi program leghangsúlyosabb eleme a prevenció, ám a gyermekek későbbi egészségének megőrzésére már a várandósság ideje alatt fel kell készülni. Ezt már dr. Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója mondta, aki szerint fontos eleme még a programnak az esélyegyenlőség megteremtése: minden gyermek jusson magas színvonalú ellátáshoz.

Elindult a baleseti program – említette Fekete Ferenc arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan halad a tavaly nyáron elfogadott nemzeti programok megvalósítása. (A sürgősségi és baleseti gyermekellátás fejlesztésére EFOP-os forrásból 14 milliárd forintot irányoztak elő 2017-ben – a szerk.). A programok egyértelműen elindultak – szögezte le Andréka Péter. Németh Attila ezzel szemben megjegyezte, hogy a kormány a nemzeti programokban megfogalmazott tervek mellé pénzt egyelőre nem rendelt, arról majd az év második felében döntenek.

Az egészségben töltött életévek számának növelése a népegészségügyi program célja – fogalmazott a korábbiakhoz hasonlóan Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. Úgy vélte, az életmódfüggő betegségek kezdenek visszaszorulni, hiszen például eddig 76 ember életétét mentette meg a tavaly novemberben indított vastagbélszűrési projekt során a szűrőtevékenység. Ismét megemlítette, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben zajló pilot igazolja az alacsony dózisú CT szűrési hatékonyságát, így ennek bevezetésére is van remény a kockázati csoportokban, a tüdőrák korai felismerése érdekében.

Megemlítette, hogy folyamatban vannak az Egészséges Magyarország 2014–2020 programjai, hatékonynak bizonyult a népegészségügyi termékadó és a transzzsírsav-rendelet bevezetése, és immár országszerte 116, az egészségügy prevenciós kapacitásait támogató egészségfejlesztési iroda szolgálja a közösségeket.

Jóváhagyás előtt állnak a 2019-2022 között végrehajtandó szakmai programok, az alapellátás szerkezeti és szervezési átalakítása, amelynek célja a vertikális együttműködés erősítése szakellátókkal, valamint az integrált lakosságközeli ellátás biztosítása – említette még a szakpolitikus.

A konferencia délutáni blokkjában a szakmai szervezeteket invitálták kerekasztal beszélgetésre, amelynek a Nemzeti Népegészségügyi Programról kialakított vélemények összesítése lett volna a célja. Mivel a tárca elképzeléséről egyelőre csak annyit tudni, hogy az öt nemzeti egészségprogramra épül, így csupán a közhelyek megfogalmazására volt lehetőség.

Míg Horváth Szikszai Attila, a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviseletében a gyógyszerészi gondozás fontosságát emelte ki, hangsúlyozva a patikák szerepvállalását olyan fontos programokban, mint a magas vérnyomás-, vagy a cukorbetegség szűrése, így egyre inkább a betegközpontú szemlélet irányába lépnek. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint kollégáinak fontos szerepe van a primer, a szekunder és a tercier prevencióban egyaránt, az elmúlt évtizedekben számos központi és szakmai szervezetek által indított programban vettek részt tevékenyen. Balogh Zoltán úgy vélte, a népegészségügyi programok megvalósítása érdekében össze kell fogniuk az ágazatoknak, ugyanakkor az állampolgároknak is meg kell adni a lehetőséget arra, hogy részt vegyenek az egészségmegőrzésben, szűréseken.

A szakpolitika által javasolt programok többsége uniós forrásokból valósul meg, majd ezek bevezetését, kiterjesztését rendre elhalasztják a kormányok – jegyezte meg az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Rásky László szerint nagy problémát jelent, hogy sokan élnek egzisztenciális félelemben, a folyamatos stressz pedig fokozza az olyan egészségkárosító tevékenységeket, mint az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás. „A szakma a maga módján megteszi a magáét, de ám a politika tehet azért, hogy ne csak szavakban fogalmazzuk meg ezeket a programokat” – mondta a főtitkár.

Szakmai konszenzus övezi az előrelépés szükségességét a népegészségügyben, azonban ehhez a forrásokat is biztosítani kell – jegyezte meg dr. Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) igazgatója is.

Európai összefogással adható hatékony válasz

A népegészségügyi fókuszú konferenciát a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége, a Nemzeti Betegfórum, valamint az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) szervezte.

Massay-Kosubek Zoltán, az EPHA Népegészségügyi koherenciáért felelős képviselője a konferencián azt hangsúlyozta, hogy az európai szintű népegészségügyi kihívásokra csak Európai Uniós szintű összefogások mentén adhatók hatékony válaszok. A tagállami szintű kezdeményezések a törvényi szabályozók egyedi volta, a területi korlátok, vagy a forráshiányos helyzetek miatt önmagukban nem elegendőek. Az antimikrobiális rezisztencia, az elhízás vagy akár a légszennyezettség jellegüknél fogva európai népegészségügyi kihívások, amelyekre az európai vérkeringésbe bekapcsolódva, európai összefogással adható hatékony válasz.

Magyarország európai éllovas számos népegészségügyi döntés meghozatalában – példaként említette az európai szinten is ismert és elismert népegészségügyi termékadó, vagy az egységes dohánytermék csomagolás bevezetését.

Massay-Kosubek Zoltán hangsúlyozta, hogy nem csak a népegészségügyi programok egyszerű típusai, mint például a vakcinációs rendszerek, vagy a szervezett szűrővizsgálatokra történő buzdítás kellenek, hogy a fókuszba kerüljenek, de vannak olyan kevésszer említett, mégis nagyon fontos helyzetek, mint a környezetszennyezéssel összefüggést mutató légzőszervi megbetegedések visszaszorítása.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink