hirdetés
2019. november. 12., kedd - Jónás, Renátó.
hirdetés

Hermann Péter a fogorvosok gondjairól

„Nem nagyon figyelnek ránk”

Még mindig nem szaporodik fogunkban az idegen anyag, mondhatnánk a híres József Attila-i költemény parafrázisával – változatlanul fogatlan nemzet vagyunk. A miértre dr. Hermann Péter professzorral, a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikájának igazgatójával, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Fogorvosi Tagozatának elnökével kerestük a választ.

hirdetés

A nyolcvanas évek végén számba vették, hogy mennyi tömött, szuvas, illetve hiányzó foggal élnek a magyarok. A számok megdöbbentették a közvéleményt. Változott valami azóta?

– Javulást sajnos nem nagyon tapasztaltunk, mint azt a 2011-es jelentésünkben írtuk: fogatlan nemzet vagyunk, s az elmúlt években sem történt jelentős változás. Nem sikerült például eleget tennünk annak a WHO-programnak, amelynek célja az volt, hogy a 6 éves gyermekek legalább fele szuvasodásmentes fogakkal rendelkezzen. S bár némi javulás épp a gyermekek esetében tapasztalható, nálunk ez az arány még mindig legfeljebb 40 százalék, miközben már a háromévesek egyharmadánál találunk szuvas fogat. Hatéves korra egyébként átlagosan 3,9, a 12 éveseknél 3,8 a szuvasodásban megbetegedett fogak száma, miközben Svájcban gyermekenként 0,8 ez az arány! Egy átlagos magyar felnőtt 10 ép, s 10 hiányzó foggal rendelkezik, s ez utóbbiból csupán 4-et pótoltat. A szuvas fogak átlagos száma 1,5, a tömötteké 2,7. Ez utóbbi két szám akár azt is jelenthetné, hogy a felnőttek fogazata egészséges, ám valójában azt mutatják, hogy az emberek sok esetben csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a fog eltávolításán kívül mást már nem tud az orvos tenni. A felnőttek 8 százalékának egyetlen foga sincs, miközben az ép fogazatúak aránya mindössze 0,5 százalék! Ezek az adatok nem valami magyar fátumról tudósítanak, arról van szó, hogy a pácienseknek mindössze egyharmada jár rendszeresen fogorvoshoz, kétharmaduk csak panasz esetén keresi fel a rendelőt. A fogmosási szokások is változatlanok. Bár az ezt feltérképező kérdőíves felmérést nem árt fenntartásokkal kezelni, hiszen a válaszok általában felfelé torzítanak, ám még így is a vizsgálatban részt vevő, felsőfokú végzettséggel rendelkezők 3 százaléka közölte, hogy nem mos fogat. A gyártók és forgalmazók adatai is azt mutatják, nagy baj van a szájhigiénés kultúrával: évente, fejenként 2,4 tubus fogkrémet és egy fél fogkefét használunk el.

– Miért nem járunk fogorvoshoz? Félünk? Nincs rá pénzünk?

 – Erre nem tudok válaszolni, ugyanis a jelenlegi magyar fogászati finanszírozás az egyik legbőkezűbb Európában, hiszen 18 éves korig, illetve 62 év fölött a fogászati ellátás teljes spektrumát finanszírozza az egészségpénztár, s e két korosztály között is térítésmentesek a fogmegtartó kezelések, csak a fogpótlásokért kell fizetni. Talán a preferencialistával lehet gond, a különböző valóságshow-k legalábbis ezt mutatják, hiszen a szereplők nemegyszer foghiányos fiatalok, akik ugyanakkor plasztikázott mellel, tele – nem két fillérbe kerülő – tetoválással állnak a nyilvánosság elé. Ám némileg ellentmondani kényszerülök önmagamnak, mert azért mégis tapasztalható némi változás. Egyre többen tudják ma már, hogy egy állásinterjún például jobb ép fogazattal megjelenni. Igaz, ennek érdekében mi is teszünk, évek óta szervezünk különféle – például a Fogorvosok Nemzetközi Szövetségével közösen Egészséges Száj Napja névvel – akciókat, hogy felhívjuk a figyelmet a fogak karbantartásának fontosságára.

 Talán az is az ellentmondásos helyzetet mutatja, hogy a mai kamaszok szinte egymással versenyeznek abban, hogy kinek milyen a fogszabályzója.

 – Soha rosszabb divatot! 18 év alatt – a nappali tagozatos középiskola végéig – egyébként az orvosi díj ebben az esetben is térítésmentes, a gyógyászati segédeszközökre a fogtechnikai díj egy részét kell kifizetni. De azért messze nem csak divatról van szó. Az esztétikum fontos, de csak másodlagos a szájüregi egészség, a fogszabályozás prevenciós hatása mellett, hiszen ha például torlódottak a fogak, akkor kevésbé tisztíthatók, hamarabb elromlanak, előbb veszíthetjük el őket.

Az elmúlt évtizedekben hihetetlen fejlődés ment végbe a fogászati technikában, technológiában, megváltoztak a felhasznált anyagok, a kezeléseknél használt gépek és műszerek. Az újdonság viszont nem olcsó mulatság. A finanszírozás is követte ezt a fejlődést?

– Inkább úgy mondanám, hogy sajátos módon – mivel a fogászat rendkívül műszer-, eszköz- és anyagigényes –, eszköztámogatás formájában tesz kísérletet a követésre. Az elmúlt másfél évtizedben többször volt akció, amelynek eredményeként sok rendelőben sikerült a fogászati egységkészüléket modernebbre cserélni, s a kollégák olyan eszközöket vásárolhattak, amelyekre egyébként nem tellett volna a rendelőnek. A jogszabályalkotók és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár rugalmasságát bizonyítja, hogy az akció meghirdetése előtt kikérték a szakma véleményét, amelynek javaslatai csorbítás nélkül kerültek fel a támogatandó eszközök, műszerek listájára. A fogászati és a háziorvosi alapellátás finanszírozása között azonban valóban jelentős különbség alakult ki az elmúlt években az utóbbiak javára. Ezért is javasoljuk a korábban is igen népszerű, bevált eszköztámogatás újbóli meghirdetését.

– Meglehetősen hosszú huzavona, tárgyalássorozat után idén kétmilliárd forint jut az alapellátó fogorvosoknak is. Mennyit jelent ez praxisonként?

– Körülbelül ötvenezer forintot havonta.

Az elmúlt években sok szó esett a háziorvosi korfáról, ez a fogorvosok esetében is ilyen tragikus?

 – A tendenciák vagy ugyanolyanok, vagy még rosszabbak, mint az alapellátás más szegmenseiben, csak a fogorvosokról szinte soha nem esik szó. Hasonló az elöregedés, s nagyjából ugyanannyi – körülbelül 250 – a tartósan betöltetlen praxisok száma, csakhogy mi feleannyian vagyunk, mint a háziorvosok, így a baj is nagyobb. Arra is van példa, hogy egyszerűen visszaadják a praxist, mert anyagilag nem éri meg működtetni, s külföldre mennek vagy magánrendelőt nyitnak.

Sokan mennek külföldre?

– Nincsenek pontos adataink, hiszen a jó hírnév igazolás nem jelenti feltétlenül a határok átlépését, bár ezzel együtt fontos indikátor. 2015-ben 65 szakvizsgával rendelkező, s további 88, az egyetemet éppen csak befejezett, szakvizsga nélküli – ez utóbbi megszerzése egyébként a fogorvosok esetében nem kötelező – kolléga kérte ki a jó hírnév igazolást. Ez majdnem egy évfolyamnyi embert jelent! A mi szakmánkkal kapcsolatban az az általános sztereotípia, hogy a fogorvosok jól élnek. Ennek tudható be, hogy nem nagyon figyelnek ránk, holott a saját magánrendelőjükben dolgozóktól markánsan külön kell választani az OEP által finanszírozott szakmai kört, hiszen ők a betegellátás biztonságának letéteményesei, s ők jelentik a közel 5300 hazai fogorvos többségét. Közfinanszírozott ellátást ugyanis 3300-an nyújtanak. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint az iparilag fejlett országokban legalább egy fogorvosnak kellene jutnia 2000 lakosra, nálunk viszont vannak olyan megyék – például Nógrád –, s olyan országrészek – Északkelet-Magyarország –, ahol ez a szám már csaknem eléri a 3-4 ezret. Nem csak területi egyenetlenségek vannak. Évek óta sajátos problémával küszködnek az iskolafogorvosok. 2012-től ugyanis közülük csak azoknak lehet praxisjoguk, akik a működési engedélyük mellett egy saját, a háziorvosokéhoz hasonló körzettel rendelkeznek. Csakhogy az iskolai fogorvoslás sajátossága épp abban áll, hogy az ő „körzetük” az a több száz gyerek, akik az adott oktatási intézménybe járnak. Erre vonatkozik területi ellátási kötelezettségük. A praxisjog körüli bizonytalanság közel 300 iskolai fogászatot érint. Nem véletlen, hogy Budapesten a félszáz betöltetlen alapellátási praxisból 33 iskolafogászat.

A fogorvoslás mindig vonzó pálya volt, hiszen a magánrendelők működését még az ötvenes években is engedték. Így van ez ma is?

– Mind a mai napig 3-3,5-szeres a túljelentkezés.

A munkaeszközök mellett korszerűbbé vált az oktatás is?

– Különválasztanám az oktatást, illetve a tanulmányok befejezésével nyert jogosítványokat. Magyarországon – több európai államot megelőzően! – már 1952 óta van önálló fogorvosképzés, az önálló kar megszületésének dátuma pedig 1955. Diplománk teljesen ekvivalens bármely külföldi egyetem diplomájával. Jelentős változást az uniós csatlakozás hozott, hiszen 2004-ig kizárólag szakvizsgával lehetett önálló fogorvosi gyakorlatot folytatni, az uniós csatlakozás után azonban ez megváltozott, megszűnt a szakképzési kötelezettség. Ez azt a furcsa helyzetet eredményezi, hogy a júliusban felavatott doktor akár másnaptól a kompetenciák teljességének birtokában kezelheti a beteget. Szerintünk ez abból adódik, hogy annak idején rosszul értelmezték az idevágó uniós direktívát. Az európai országok mindegyikében mások a szabályok, s bár szakvizsga-kötelezettség valóban kevés helyen van – ráadásul, míg nálunk öt témában, addig sok helyen csak a szájsebészet és a fogszabályozás a szakképzések tárgya –, a diploma megszerzése után rövidebb-hosszabb ideig csak felügyelet mellett dolgozhat a fiatal fogorvos. Tulajdonképpen a mi szakképzési rendszerünk is valami hasonló volt, megspékelve egy vizsgával. 2010-ben azonban megszüntették az államilag finanszírozott fogszakorvosi helyeket. A szakma felszólalására végül kaptunk 18 államilag finanszírozott szakképzési státuszt, miközben évente 180-190 fogorvos végez Magyarországon. Lehetőségeik szerint az orvostudományi egyetemek kiegészítik a nekik jutó szakorvosjelölti helyeket, a Semmelweis Egyetemen például 6-7, a kar által finanszírozott hellyel növeljük a ránk eső, államilag finanszírozott hat státuszt, de ez legfeljebb az oktatók utánpótlását szolgálhatja. Ugyanakkor a végzősök 80-90 százaléka önköltséges formában részt vesz a szakképzésben.

Mennyibe kerül ez a jelölteknek?

– Nem tudok rá válaszolni. A szakképzési díj nem egyforma a négy hazai fogorvosi karon, de nincs nagy eltérés, havi 60 ezer forint körüli összeg. Azt viszont nem tudni, hogy a szakfogorvosjelölt mekkora bért kap a munkahelyén, kap-e egyáltalán, vagy eltartásának terhe e három esztendőre változatlanul a szülőkre hárul. Minden eset egyedi, más és más.

Nem teszi ez nagyon zárttá, kasztszerűvé a szakmát? 

– Sok fiatal követi a szülei hivatását, ez természetesen a fogorvosok esetében is így van. Annál is inkább, mivel ezek a magánrendelők épp olyan egzisztenciavállalkozások, mint bármely más vállalkozás. Kétségkívül a szakképesítés megszerzésében segít, ha a családi rendelőben tölthető el ez a két-három év, de hogy a konkrét kérdésre konkrétan válaszoljak: nem. A fogorvosi kar hallgatói épp oly színes társadalmi háttérrel rendelkeznek, mint bármely más magyar felsőoktatási intézmény diákjai.

Az orvosok mellett szakmájuk másik kulcsszereplői a fogtechnikusok. Az ő képzésükre van valamiféle ráhatásuk?

– Külön iskoláik vannak, bár pár évvel ezelőtt az egyetem keretein belül mi is létrehoztunk egy OKJ-s képzést, a gyakorlati oktatásban pedig a nálunk működő laboratóriumok is részt vesznek. Manapság az implantológia, valamint a számítógép által tervezett és vezérelt technológia a szakmai sláger, amely az orvosi és a fogtechnikusi képzésben egyaránt fontos szerepet tölt be. Megjelenésük annak idején nem egy fogtechnikusban félelmet keltett, mondván: rájuk a jövőben már nem is lesz szükség. Ez természetesen nem így van, míg régen például öntött technológiával készítettek egy fogpótlást, most ugyanez számítógép segítségével is történhet, de mindkét technológia esetében a fogtechnikus munkája és szakértelme nélkülözhetetlen.

Újságírók a megmondhatói, hányszor keresik fel ijedt szülők az online portálokat, illetve a szerkesztőségeket információt kérve arról, hova vihetik fogászati ellátásra többszörösen sérült, esetleg értelmi fogyatékos gyermekeiket. Ez még napjainkban is akut probléma?

 – Ez abszolút sikertörténet! Annak idején én kaptam e sokakat érintő gond megoldásának feladatát – együttműködve természetesen az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságával – a szakmai kollégiumtól. A szakma által e témában kidolgozott koncepciót az államtitkárság nemcsak elfogadta s jogszabályban „nevesítette”, hanem a normális finanszírozást lehetővé tevő, elszámolási kódot hozott létre, s anyagilag támogatta 6 központ létrehozását, amelyek a négy egyetemi centrumban – itt hasonlóan súlyos állapotú felnőtteket is ellátnak –, valamint a fővárosi Bethesda, illetve Heim Pál Gyermekkórházakban találhatók. A központok finanszírozására országosan azóta is, évről évre rendelkezésre áll 300 millió forint.

(Az interjú rövidebb változata megjelent a Medical Tribune 2016. októberi számában – a szerk.)

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink