hirdetés
2024. december. 21., szombat - Tamás.

Meghalt Frühling János

Brüsszelben szombaton 79. életévében elhunyt Frühling János belgiumi magyar rákkutató, a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia örökös tiszteletbeli főtitkára - közölte családja az MTI-vel a.

Frühling János orvosi tanulmányait Budapesten kezdte el, majd az első év elvégzése után, 1956-ban elhagyta az országot. Az orvosi diplomáját 1963-ban, Bécsben szerezte meg, majd Belgiumban vált a nukleáris medicina, a sugárterápia nemzetközileg elismert tekintélyévé. 1969-ben nevezték ki a Brüsszeli Szabadegyetemhez tartozó Jules Bordet onkológiai intézet izotóp-osztályának vezetőjévé, 1984-től 2002-ig, nyugdíjba vonulásáig pedig az intézet igazgatója volt. A klinikai gyakorlat és kutatás mellett széles körű tudományszervező és oktatási tevékenységet folytatott.

1995 óta volt a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia tagja, 2005 óta pedig az intézmény örökös, majd tiszteletbeli főtitkáraként tevékenykedett - az első külföldi születésű orvos volt, akit ezekre a tisztségekre megválasztottak. 2001 óta volt a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Frühling János gondosan ápolta kapcsolatait Magyarországgal, számos magyar orvos számára biztosított ösztöndíjas tanulási lehetőséget, valamint elnöke volt az MTA Nyugati Magyar Tudományos Tanácsának.

Egy alkalommal az MTI-nek nyilatkozva Frühling János sajátos öttusaként összegezte pályafutását: klinikai gyógyítás, tudományos kutatás, oktatás, orvosigazgatói, végül kamarai és akadémiai orvosszervezési munka, mindig a lehető legteljesebb odaadással. A professzor összeszámolta: 1963-tól több mint 175 ezer beteggel volt kapcsolata.

 

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink