hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Már az ET is bírálja a WHO-t az újinfluenza miatt

A British Medical Journal (BMJ) bírálata után immár az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése is megkérdőjelezi a H1N1 "sertésinfluenza" világjárvány súlyosságával kapcsolatos előrejelzéseket és a meghozott döntések indokoltságát.

Strasbourgi nyári ülésszakán a közgyűlés állásfoglalást szavazott meg, amelyben megállapították: az előrejelzések az elhalálozások száma alapján erősen túlzottak voltak, és a média segítségével világméretű pánikhangulatot keltettek.

A strasbourgi dokumentum követeli, hogy legyenek átláthatóak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntései, és folytassanak le független vizsgálatot az ügyben.

Az ET-határozathoz kapcsolódó jelentés szerint erős a gyanú a gyógyszeripari lobbi erőteljes befolyására. Mint a jelentésben megállapították, a WHO eltúlzott döntései aláásták a nemzetközi szervezetbe vetett bizalmat.

A vitában az Egészségügyi Világszervezet az Európa Tanács meghívása ellenére nem vett részt.

Az állásfoglalás kapcsán Kaufer Virág, az LMP országgyűlési képviselője, aki részt vett az ET parlamenti közgyűlésének nyári ülésszakán, úgy nyilatkozott: üdvözlik a független vizsgálat kezdeményezését mind nemzetközi, mind tagállami szinten.

"A gyógyszeripari cégek és egyéb üzleti érdekek befolyása a közszolgáltatásokra aggasztó mértéket öltött mind hazánkban, mind nemzetközi szinten, és ennek mértékét a gazdasági válság csak fokozza. A határozat nyomán lehetőség nyílhat arra, hogy visszaállítsuk az Egészségügyi Világszervezetbe vetett bizalmat, és talán kiderülhet az is, hogy ki áll az Omninvest mögött, amely a H1N1 elleni vakcinákat forgalmazta az államnak" - mondta a képviselő. Kedden jelentette be a kormány, hogy vizsgálatot indít a cég ellen, és kétmilliárd forintot követel, mivel "lehetséges, hogy a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével".

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink