hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kétmilliárdot követelnek az Omninvesttől

Az Orbán-kormány nem adta fel, hogy visszaszerezze a Gyurcsány-kabinet által befektetett kétmilliárdot az Omninvesttől – írja a Népszabadság. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) visszakéri a vakcinafejlesztésre adott támogatást. A cég nem akar fizetni: szerintük ők nem hibáztak.

Hétfőn a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium közleményben jelezte az Omninvest elleni kormányzati vizsgálatot. A miniszter kabinetfőnök-helyettese, Stöckert Dávid a lapnak azt mondta: most gyűjtik az adatokat a támogatás körülményeiről.

Az Európai Unió szabálytalannak ítélte azt a kétmilliárdos juttatást, amit a magyar vakcinafejlesztő cég, az Omninvest kapott 2006-ban. Az akkori kormány indoklásában az oltóanyag értékesítéséből várható nagy állami bevételről beszélt. A vakcina legfőbb vevője azonban a magyar állam lett, amely ezért újabb 4,5 milliárd forintot fizetett ki. (Ezen felül sikerült külföldre eladni körülbelül egymilliárd forintért vakcinát, amiből az Omninvest szerint a magyar állam meg is kapta a 14 százalékos részesedését.)

A teljes cikk a Népszabadság oldalán olvasható.

hirdetés

Könyveink