hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Vizsgálat indul az Omninvest állami támogatása miatt

Vizsgálatot indít a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), lehetséges ugyanis, hogy "a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A kiadott közlemény szerint a magyar kormány 2010 elején az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásainak megfelelően arról döntött, hogy Magyarországot az újinfluenza elleni vakcina kutatási és gyártási központjává teszi. A döntés után az NKTH - a jogszabályi kereteknek megfelelően - kiírt egy nyílt pályázatot, amelyre egyedül csak a projektre alakult Omninvest Development Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. jelentkezett. A 3 milliárd forint összköltségű programba a magyar állam 2 milliárd forinttal szállt be, míg a kutató cégre 1 milliárd forint előteremtése hárult.

"Egyes információk szerint az Omninvest Development a kutatások elvégzésére egy közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek a győztese az Omninvest Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. lett" - áll a közleményben. Viszont a jelenleg hatályos törvények és jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy a szolgáltatást csak egy független vállalkozástól lehet "megvásárolni", hangsúlyozza a minisztériumi közlemény.

A tárca tájékoztatása szerint a nemzetgazdasági miniszter mellett az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink