hirdetés
2019. május. 22., szerda - Júlia, Rita.
hirdetés

Kétszázmilliárd forintos kárt okoz az elhízás

Az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk az elhízást tekintve, derül ki az Index összeállításából.

hirdetés

Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka minősül elhízottnak, és másik 30 százalék túlsúlyos. Míg az összes 18 év alatti gyerek 20-25 százaléka számít túlsúlyosnak vagy elhízottnak, eddig ez az arány a 15-16 éves lányok körében már 30 százalék, emlékeztet az Index.

A fiatal felnőttek harmada, míg a 65 évesnél idősebbeknek már 80 százaléka rendelkezik súlytöbblettel. A súlygyarapodást az energiaegyensúly eltolódása okozza, részben a túlevés, részben a kevés mozgás miatt.

Az elhízás révén kialakuló betegségek, illetve a csökkenő munkaképesség és a rövidülő élettartam nagy társadalmi költségeket ró az Unió összes tagállamára. Mindezek évente 70 milliárd eurót jelentenek.

Magyarországon az elhízásból adódó egészségügyi költségek meghaladják a 200 milliárd forintot. Ez az egészségügyi alap költségvetésének 12 százaléka.

(forrás: Index)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 1,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A perverzió nyelve és a szeretet nyelve

    A kiváló szerző nemcsak arról ír, hogy a perverzió hogyan alakul ki, hogy a dermesztő szenvedélyek hogyan tudnak pusztítókká...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az agy érzelmi élete

    Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A NEONATOLÓGIA Oxford Kézikönyve

    Az Oxford University Press méltán híressé vált kézikönyv sorozatának Neonatológia kötetét adta ki magyar nyelven a KADIX Press Kiadó....

  • learn more Kardiológia 2007

    Egy olyan országban, ahol a vezető halálokok közé soroljuk a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, feltétlenül fontos, hogy a társadalom minden rétegét...

  • learn more Az orvostudomány története

    „Az orvostudomány haladását évezredek alatt orvosok ezreinek munkássága jelentette". Ez az Ar-Razi idézet a mottója az orvostudomány...

  • learn more Klinikai neuroimmunológia

    Hamarosan megjelenik a 2005-ben kiadott hiánypótló Klinikai Neuroimmunológia könyv 2. átdolgozott és bővített változata, az alábbi...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Tünet-ok-kezelés

    A könyvet, a piacon található „gyógyszerismertető” kiadvá­nyok­tól eltérően, gyakorlati terápiás tanácsadóként állítottuk össze, ami...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Mindennapi gyermeksebészet

    A „MINDENNAPI GYERMEKSEBÉSZET” című kézikönyv mindazoknak készült, akik munkájuk során olyan gyermekekkel találkoznak, akiknek...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...