hirdetés
2022. május. 26., csütörtök - Fülöp, Evelin.
hirdetés

Kásler: Az első hullámot úgy törtük le, mint senki más Európában

Különböző szakaszai voltak a mögöttünk lévő két esztendőnek – ezekről is beszélt a Figyelőnek adott interjújában Kásler Miklós miniszter.

Az emberi erőforrások minisztere hozzátette: a korábbi, átoltottsági elsőbbségünk már nincs meg, tulajdoníthatóan annak, hogy a vírus-, és oltás tagadók, az általános heccelők, valamint a baloldali politikusok felbújtották a társadalom jelentős részét.

A védőoltások magas hatékonyságával lehet csak érvelni – hangsúlyozta a professzor, megjegyezvén azt is: az oltatlanok 0-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg tavaly tavasszal Magyarországon. Ez egyébként az első nagy magyarországi tudományos kutatás (HUN-VE) következtetése. Konkrétan: a védőoltások eredményességéről, a járványtannal foglalkozó, tudományos körben elismert Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon található ez meg – ismertette.

Kásler Miklós kitért arra is, hogy minden Magyarországon használt vakcina magas, illetve rendkívül magas hatékonyságot mutatott a megfertőződés és a koronavírussal kapcsolatos elhalálozások megakadályozása tekintetében. A kutatás eredménye egyértelmű: a védőoltás 88-98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, amely kiemelkedően nagy védelmet nyújt az oltottak részére. Vagyis az oltás – történjen bármelyik vakcinával is – tudományosan bizonyított adatok szerint valóban életet ment, jelentősen csökkenti a halálozás kockázatát.

A miniszter aláhúzta: a koronavírus ellen a leghatékonyabb megoldást az oltás jelenti, és az eddigi tapasztalok szerint a koronavírus elleni második oltás beadását követően mintegy félévvel a vakcinák által kiváltott védelem jelentősen csökken. Ezért fontos egy harmadik, emlékeztető védőoltás, amelynek hatása a védettségi szintet visszaemeli az eredeti, 80-90 százalékra – fűzte hozzá.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában.

Kásler Miklós azt is hangsúlyozta: a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi, anyagi megbecsülését. „Mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú fizetésnövekedés ebben az ágazatban zajlott” – mondta a továbbiakban a miniszter az MTI lapszemléje szerint, amelyet a hirado.hu idéz. 2020-ban a kabinet az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetéséről és annak részeként “az orvosok történelmi léptékben egyedülálló mértékű béremeléséről döntött” – tette hozzá.

Az orvosok fizetése 2010 és 2022 között átlagosan a három-ötszörösére vagy akár nagyobb mértékben nőtt, az egészségügyi szakdolgozói béremelés következő üteme pedig ez évtől lépett életbe. Az ebbe a körbe tartozó több mint 85 ezer munkavállaló fizetése 2010-hez képest 2022-re megközelítőleg a háromszorosára növekedett, a szakdolgozói fizetések 2019. július és 2022. január között 72 százalékkal nőttek – sorolta. Az idei egészségügyi béremelésre csaknem 260 milliárd forintot fordítanak.

Kásler Miklós azt mondta: mindegyik járványhullám esetében helytállt a magyar egészségügy, a legfontosabb beavatkozásokat ellátta; Európában nagyon kevés ilyen ország van.
Szólt arról, hogy a biztonságos és hatékony gyógyszerellátás megteremtése érdekében januártól módosultak egyes gyógyszertámogatási és -finanszírozási szabályok. Húsz terápiás területen 29 új gyógyszer került tb-finanszírozásba. A hátrányos földrajzi helyzetű gyógyszertárak közül mintegy ötven számíthat másfél millió forintos többlettámogatásra – ismertette.

(forrás: Figyelő, MTI / hirado.hu)
hirdetés
hirdetés

Könyveink