hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Jött néhány rendeletváltozás

Újabb salátarendelettel zárta a márciust a humán tárca, az idei 42-es Magyar Közlönyben tizenhárom ágazati rendeletet módosítanak.

E módosításcsomagot tervezetét még február elején tették közszemlére a kormány honlapján, akkor be is mutattuk a  legfontosabb pontjait. Emlékeztetőként:

Ez volt az a csomag, amely immár részletesen szabályozza a háziorvos-választás, a betegelfogadás, a betegek, illetve dokumentációik praxisok közötti átadásának szabályait. Ugyancsak fontos eleme, hogy további feladatokat és bevételi forrásokat ad az állami mentőszolgálatnak a rendezvénybiztosítások területén. Változásokat hoz a járművezetői jogosítvány orvosi igazolását illetően is: például érvényességi idő hosszabbítást a középkorúaknak, s nehéz helyzeteket a háziorvosoknak. (Az egészségügyi alkalmatlanság esetei közé bekerül az is, ha valaki „nem képes tartózkodni az egyidejű alkoholfogyasztástól és vezetéstől”.)

A tervezethez képest látni változást is, például a csecsemők objektív hallásszűrő vizsgálatának műszaki feltételeit hamarabb, már ez év szeptemberére meg kell teremteni.

A 16/2015. (III. 30.) EMMI rendeletben módosítással érintett jogszabályok:

  1. A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet
  2. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet
  3. A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet
  4. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint –tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet
  5. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet
  6. A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet
  7. Az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló 17/2001. (IV. 28.) EüM rendelet
  8. A biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló 38/2003. (VII. 7.) EszCsM-FVM-KvVM együttes rendelet
  9. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) EszCsM rendelet
  10. A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet
  11. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 1/2014. (I. 16.) EMMI rendelet
  12. Az egészségügyi intézmények egészségügyi válsághelyzeti terveinek tartalmi követelményeiről, valamint egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 43/2014. (VIII. 19.) EMMI rendelet
  13. A vér- és vérkészítmény-ellátás egyes szakmai követelményeiről, valamint a vér és vérkészítmények térítési rendjének átmeneti szabályairól szóló 12/1992. (VI. 26.) NM rendelet

(A rendeletet tartalmazó közlöny letöltése)

(forrás: Magyar Közlöny)

cimkék

hirdetés

Könyveink