hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Javulnak a tüdődaganatos betegek túlélési esélyei

Az új terápiák eredményeként javult a tüdődaganatos betegek túlélési aránya – mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a tüdődaganatosak száma a férfiak közt egyértelműen csökken, míg a nőknél enyhe emelkedés figyelhető meg, ez pedig összességében lassú csökkenést jelent. A változásért el kellene érni, hogy a nők körében a hetvenes évektől elterjedt dohányzási tendencia megforduljon – hangsúlyozta az államtitkár.

Elmondta: tavaly a kormány 24 milliárd forintot költött tüdődaganattal összefüggő ellátásokra, ebből körülbelül 9 milliárd forintot fekvőbeteg-ellátására fordítottak, továbbá megközelítőleg 11 milliárd jutott az úgynevezett tételes gyógyszerekre, amelyekből egy beteg éves kezelése akár egymillió forintba is kerülhet.

Horváth Ildikó kiemelte: a magas kockázatúaknál, vagyis azoknál, akik legalább 30 évig napi egy doboz cigarettát elszívtak és 50-55 év felettiek, érdemes szűrni a tüdődaganatos megbetegedést.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink