hirdetés
2019. július. 18., csütörtök - Frigyes.
hirdetés

Így mérsékelné az ápolóhiányt a szakma

A jelenlegi helyzet alapos elemzésén túl új képzési modellt is kínál a nemzeti ápolási stratégia vitairata.

hirdetés

Az elmúlt másfél évben több tucat szerző vitairatban fogalmazta meg a nemzeti ápolási stratégiát, amely – mint az a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaságnak (META) az ápolás ügyét napirendre tűző legutóbbi ülésén kiderült – nem feltétlenül nyerte el az ápolás igazgatói kar minden tagjának tetszését. Az ellenérzés oka, hogy a stratégia szerintük a középfokú ápolóképzés rovására a felsőfokú végzettséget forszírozza, további szakembereket vonva el a kórházi ágyak mellől. Előadásában ezt igyekezett cáfolni a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja, dr. Oláh András, aki bevezetőjében a hazai, hétköznapi abszurditásokkal kezdet, elősorolva, hogy a minimumrendeletekben hányszor és miként változott az egy-egy osztályra jutó ápolói létszám. Amplitúdókban egyszer sem volt hiány, s bár a nemzetközi gyakorlat e téren két jelentős módszert is ismer, ezek alkalmazása nehezen lelhetők föl a hazai gyakorlatban.

A vitairatnak szánt stratégia nemzetközi adatokra hivatkozva valóban ösztönözné egyébként az BSc végzettségű ápolók számának növelését. Azokban az intézményekben például, ahol az ápolók legalább 60 százaléka a fenti végzettséggel rendelkezik, 19 százalékkal kevesebb a felvételt követő 30 napos mortalitás, illetve a súlyos szövődmények száma – sorolta az előadó a nemzetközi gyakorlat adatait. Amennyiben az ápolók hasonló arányban rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, s átlagosan 6 beteget látnak el, ott 30 százalékkal kevesebben halnak meg, mint ahol a BSc-sek aránya csak 30 százalék. A szakápolói végzettség egyébként legfeljebb a BSc végzettséggel rendelkezők esetében befolyásolja szignifikánsan a halálozást, de Oláh András példáiból az is kiderült, hogy a kórházi mortalitás szempontjából a munkában eltöltött évek magas száma nem helyettesíti a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező ápolók pozitív hatását. Nyilván nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban 2020-ra 80 százalékra kívánják növelni a BSc-vel rendelkező ápolók arányát.

A jelenlegi hazai ápolóképzés nem felel meg az EU direktívának, s ezen a helyzeten nem változtatna az Innovációs és Technológiai Minisztérium által megfogalmazott Szakképzés 4.0” címet viselő elképzelése sem. A gondok a dékán szerint többek között abból adódnak, hogy az ápolás minden szintjén az ellátandó feladathoz képest túlképzés zajlik. Példaként említette, hogy míg az USA-ban illetve Nagy-Britanniában 16 éves kortól, érettségi nélkül, 200 órában képeznek segédápolókat, nálunk ennek a munkának az ellátásához érettségi, 4 éves képzés, s több mint ezer órányi gyakorlat szükséges. Cáfolta, hogy leépítenék a középfokú képzést, sőt, inkább megerősítenék ezen a szinten a tömegképzés lehetőségét, de egyben életpályamodellt is adnak a BSc illetve MSc képzés irányába. „Nem találtuk fel a magyar narancsot, az elemzésekkel, vizsgálatokkal igazolt nemzetközi gyakorlatot kellene megvalósítani” – tette hozzá Oláh András.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán előadásában a hazai adatokra koncentrált, megjegyezve egyébként, hogy míg nálunk a rendszerváltás kellett ahhoz, hogy 1989-ben meginduljon a BSc képzés, ez Nigériában már 1961 óta zajlott. A szakma által ismert, a betegek által pedig megtapasztalt ápolói létszámhelyzet mellett az a kamara által tavaly végzett felmérés sem ad túlzott optimizmusra okot, amelyből nem csak a létszámhiány, hanem a sok helyen megrázó mértékű fluktuáció is kiderült, s az is, hogy az ápolás kórházi vezérkarának se ideje, se energiája a helyzet elemzésére.

A szűrke hétköznapok valóságáról az újpesti Károlyi Sándor Kórház ápolási igazgatója, Horváth Csilla számolt be, többek között arról, hogy egy-egy politikai döntés milyen földrengésszerű hatással jár a „végeken”. Amikor például 2015 végén egy mozdulattal megszüntették az intézmény aktív ellátását, s átprofilirozták krónikus illetve rehabilitációs kórházzá, sűrű, tömött sorokban mondtak fel a korábban sebészeten, kardiológián, intenzív osztályon dolgozó ápolók. A nőket 40 év szolgálati idő után megillető nyugdíjba vonulási lehetőség mindmáig gondot okoz, hiszen miközben az ápolói karból aki csak teheti, él e kedvezménnyel, minden kormányzati ösztönzés ellenére csak annyi órára jönnek vissza dolgozni, ami mellett még felvehetik a nyugdíjukat is. S mint Horváth Csilla szavaiból kiderült, ők bizony alkalmaznak a partnercég által kiközvetített munkaerőt, bár mindent elkövetnek, hogy ez ne okozzon feszültséget a saját munkavállalóik körében.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink