hirdetés

Horváth Ildikó: a V4-ek sokat tanulnak egymástól

Horváth Ildikó csütörtökön a debreceni egyetemen, a V4-országok népegészségügyi konferenciáján kiemelte, hogy a négy ország előtt álló népegészségügyi kihívások hasonlóak a többi EU-tagországéhoz: a krónikus megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a daganatos betegségek jelentik a legfőbb halálokot.

Az államtitkár azt mondta, Magyarország fontos fejlődési periódusban van, 2010 óta sok intézkedés történt, amely a helyzet javulását szolgálta, és már látszanak az eredmények. Ezek között említette, hogy növekszik az egészségben eltöltött életévek száma mind a férfiak, mind a nők esetében, nő a várható élettartam, és "kezd kicsit közelíteni" a leggazdagabbak és a legszegényebbek várható egészségben eltöltött életideje is.

Az egészségi helyzet javulásához hozzájáruló intézkedések között megemlítette a nem dohányzók védelméről szóló törvény módosítását. Horváth Ildikó utalt a mindennapi testnevelés bevezetésére, amely "nagyon jól szolgálja a gyerekek fejlődését", és idesorolta a népegészségügyi termékdíj bevezetését is. Ezek az intézkedések is azt szolgálják, hogy egy egészségesebb generáció nőjön fel, tette hozzá. Azt mondta: már látják az eredményeket, a fiatalabbak többet mozognak, és megállt a gyerekek elhízása Magyarországon. Horváth Ildikó megemlítette azt a most induló programot is, amelynek keretében a kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja a háziorvosi praxisközösségeket.

Ádány Róza professzor, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének elnöke emlékeztetett: 2013-ban szlovák kezdeményezésre tanácskoztak először a V4-országok népegészségügyi szakemberei, azóta kétévenként rendeznek konferenciákat. A tanácskozásokon meghatározzák a népegészségügyi stratégia alapvető kérdéseit, mondta, hangsúlyozva, hogy alapvetően közös a cél: a nem fertőző betegségek okozta korai halálozás elleni küzdelem.

Fontosnak nevezte a professzor a szűrőprogramokat, köztük az emlőszűrést, amely jelentős eredményeket hozott. Ugyanakkor még nem tapasztalható áttörés a méhnyakrák, vagy a vastagbélrák esetében, tette hozzá.

A V4-országok népegészségügyi konferenciájának megnyitóján Papp Csaba, a debreceni önkormányzat egészségügyi tanácsnoka elmondta: a városban jelenleg készül a harmadik egészségterv, miután az egyetem népegészségügyi karával kidogozott és megvalósított első két program nagyon eredményes volt. Ahhoz, hogy a városban csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya, szerinte az is hozzájárult, hogy az első egészségtervhez kapcsolódóan 24, a második végrehajtása során 100 kilométer kerékpárút készült el.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...