hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Folytatják a várólisták csökkentését

Az elmúlt években az egészségügyi vezetés kiemelt figyelmet szentelt a hosszú várakozási idők miatt kialakult ellátási feszültségek megoldására, közli a Magyar Nemzet.

Jelentősen, mintegy hatvan százalékkal csökkent a várólistán lévő betegek száma 2013 óta, amikortól a kormány bevezette a központi nyilvántartó rendszert – közölte a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Míg az indulásakor a különböző várólistákon 70 170-en szerepeltek, addig 2018 végén ez a szám 28 245-re csökkent.

Az elmúlt években az egészségügyi vezetés kiemelt figyelmet szentelt a hosszú várakozási idők miatt kialakult ellátási feszültségek megoldására, 2014 és 2018 között mintegy 22,2 milliárd forint többletforrást nyújtott a legrégebben várakozók ellátására, illetve a legnagyobb várakozási idejű műtétekre. A program 2019-ben is folytatódik hatmilliárd forintos keret biztosításával.

A 2018-as országos adatok szerint a 13 nyilvántartásba vett várólistacsoportból hétnél egy hónapnál rövidebb az átlagos várakozás idő, és mindössze egy várólistán hosszabb kilencven napnál. A legkisebb átlagos érték nyolc nap, a legnagyobb 126 nap – közölte a minisztérium.

(forrás: Magyar Nemzet)

cimkék

hirdetés

Könyveink