hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Elfogadta a parlament az őszi salátatörvényt

A tisztifőorvos járványügyi jogköreinek erősítéséről, a leletkiadás rendjéről és új pszichoaktív anyagok kábítószerré minősítéséről döntött kedden az Országgyűlés kilenc egészségügyi tárgyú jogszabály módosításával.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere indítványát 156 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 36 nem ellenében fogadta el a Ház.

A képviselők lehetőséget teremtettek arra, hogy az országos tisztifőorvos közvetlen, országos szinten egységesen végrehajtandó intézkedéseket rendeljen el. Ezt egy esetleges járványveszély kockázatainak minimálisra csökkentésével és a hazai járványügyi biztonság változatlan fenntartásával indokolták. Szabályozták azt is, hogy  az egészségügyért felelős miniszter jogosult az egy megyét érintő egészségügyi válsághelyzet kihirdetésére. Ezzel lehetővé válik az egészségügyi válsághelyzet és vészhelyzeti ellátás részletes finanszírozási szabályainak megalkotása, rendeletalkotás az egészségügyi intézmények különböző terrorfokozatokhoz illeszkedő tevékenységére vonatkozóan, továbbá az egészségfejlesztési irodák finanszírozására vonatkozó részletszabályok megalkotása.

Egyértelműsítették az egészségügyi szolgáltatók számára a leletkiadás szabályait annak érdekében, hogy a beteg szabályozott módon, minden intézményben ugyanolyan eljárással ismerhesse meg az egyes vizsgálatok, beavatkozások eredményeit.

A módosítás szerint az elektronikus cigaretták, utántöltő flakonok és az úgynevezett dohányzást imitáló elektronikus eszközök gyártói és importőrei a forgalomba hozatali bejelentés fenntartásáért évente szolgáltatási díjat fizetnek, amelynek mértékét rendeletben határozzák meg. Emellett 13 új pszichoaktív anyag esik szigorúbb, a kábítószerekkel egyező elbírálás alá.

A törvény szerint a jövőben megtérítik a korai fejlesztésben részt vevő családok utazási terheit, továbbá mentesítik a kötelező kamarai tagság alól a Magyarországon tanuló, de itt egészségügyi tevékenységet nem végző külföldieket. Visszavonják a működési engedélyét annak a gyógyszertárnak, amelynek megszűnik a társadalombiztosítási ártámogatási szerződése.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink