hirdetés
2025. október. 20., hétfő - Vendel.
hirdetés

Cser szerint etikátlan és igazságtalan a hálapénzzel kapcsolatos javaslat

Az orvosokra nézve etikátlannak és igazságtalannak tartja az orvoskamara hálapénzre vonatkozó javaslatát Cser Ágnes.

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke csütörtökön, Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, "elkapkodott", "zavart keltő" a Magyar Orvosi Kamara hálapénz kapcsán tett nyilatkozata. Cser Ágnes szerint méltatlan egy köztestülettől a beteg-orvos kapcsolatnak ilyen módon való, büntetőjogi megközelítése.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón közölte, a hálapénz adását és elfogadását döntően etikai kérdésnek tartják, és meglepődtek az orvosi kamara javaslatán, amely szerint büntetni kellene a paraszolvenciát, kriminalizálva azt. Az államtitkár az egészségügyi béremelésekről és a folyamatban lévő, a reprezentatív szakszervezetekkel folytatott sztrájktárgyalások napokban tartott újabb fordulójáról azt mondta, ez az egyeztető folyamat hozott eredményeket, magas szakmai munkát tett lehetővé. A tárgyalások fontos részét képezik a humánerőforrás-intézkedések és az ágazat bérhelyzete. Jelezte, a Magyar Orvosi Kamara új vezetése által elkészített orvosibér-javaslatot még a reprezentatív szakszervezetek bérajánlásaival is egyeztetni kell, a tárgyalások csak ez után folytatódhatnak.

Cser Ágnes elmondta, üdvözlik a kormány azon döntését, hogy befogadta a 2004-ben született sztrájkköveteléseket. Az abban foglaltak szerint öt év alatt az uniós egészségügyi átlagkereset 75 százalékának elérését célozták meg. Hozzátette: erről a követelésről a korábbi négy "szoclibkormány" nem volt hajlandó érdemben tárgyalni, ami az orvosok és szakdolgozók elvándorlásához vezetett. Az MSZ EDDSZ is a lépcsőzetes bérfelzárkóztatás mellett van, mondta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az orvosi és szakdolgozói bérfejlesztés arányaiban nem térhet el egymástól, mert az bérfeszültséghez vezet.

Cser Ágnes jelezte azt is, hogy rövid időn belül szeretnének megállapodni az orvosi bérfelzárkóztatásban, és fontos, hogy a 2020-as költségvetésben erre már legyen forrás. Szintén fontosnak nevezte az ágazatban dolgozó, de nem egészségügyi végzettségű műszaki-gazdasági területen dolgozók bérfelzárkóztatását; a tárgyalásokon ez is szóba került.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...