hirdetés
2020. március. 31., kedd - Árpád.
hirdetés

Magyar Nemzet: kivitelezhetetlen a MOK-javaslat

A Magyar Nemzet által megszólaltatott szakértők szerint további béremelésre is szükség van, a MOK elgondolását azonban jelen állapotában kivitelezhetetlennek tartják.

hirdetés

A fiatal orvosokat tömörítő Magyar Rezidens Szövetség még 2013-ban indította útjára a hálapénzellenes kampányt Hálát a betegtől, pénzt az államtól jelszóval. Dénes Tamás, a szervezet akkori elnöke szerint a hálapénz-rendszert nem lehet megszüntetni pusztán béremeléssel vagy a paraszolvencia kriminalizálásával, mert bár ezek szükségesek, alapvetően az egészségügyi ellátás iránti bizalmat kell visszaállítani ahhoz, hogy a betegek azt lássák: akkor is a legmagasabb színvonalon látják el őket, ha egy fillért sem adnak az orvosnak.

Bodrogi József egészségügyi közgazdász is úgy látja, bár a megkezdett egészségügyi béremeléseket folytatni kell és a hálapénz ellen is fel kell lépni, azonban egyikre sem a MOK javaslata a megoldás. Az ugyanis, mint fogalmazott, egy kidolgozatlan blöff. – Nem láttunk arra vonatkozó számítást, mennyibe kerülnének az államháztartásnak az orvoskamara által igényelt orvosi bérek, de az orvosok korösszetételét tekintve egészen biztos, hogy legalább 300-500 milliárd forintra rúgna. Egészen bizonyos, hogy ekkora összeget orvosbérek rendezésére nem tud jelenleg az ország fordítani, ráadásul semmilyen garancia nincs arra, hogy ha a jelenlegi két-két és félszeresére növelnék a fizetéseket, egy csapásra megszűnne a paraszolvencia – mondta Bodrogi József. Dénes Tamás ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az elmúlt időszak béremelései hatására Romániában ma már gyakorlatilag nyugat-európai szintű fizetést kapnak az orvosok, a betegektől ennek ellenére továbbra is a legtöbben még mindig elfogadják a borítékba helyezett bankókat.

A teljes információ

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink